Nagyjából 15 év és 146 mérkőzés után döntött úgy Pozsgai Tamás, hogy nem játszik többet a jégkorong-válogatottban. Úgy érzi, át tudta adni azt a tudást és mentalitást a fiatalabbaknak, amit ő is a szapporói generációtól kapott. A hátvéd szerint a magyar csapat képes visszajutni az elitbe. A szurkolók május 7-én, az MVM Dome-ban köszönthetik.
Sok mérlegelés után döntöttél a válogatottól való visszavonulás mellett?
Természetes folyamat a sportban, hogy ahogy az ember idősödik, eljön az idő, amikor ezen már gondolkodni kell. Szerencsére szép éveket tudhatok magam mögött a válogatottban, a tavalyi A csoportos szerepléssel mindent sikerült elérnem, ami előzőleg hiányzott, teljessé, kerekké vált a pályafutásom – persze a bentmaradás még szebb lett volna. Nem hirtelen jött ez az elhatározás, úgy érzem, átgondolt döntést hoztam. Generációváltás zajlik a válogatottnál, többen, akik ebben a korban járunk, mostanában adjuk át a stafétát a fiatalabbaknak, hogy ők is egyre több nemzetközi tapasztalatot szerezzenek.
146 válogatott meccsnél állsz meg. Nem bánod, hogy a 150. nem lesz meg?
Nekem sohasem az volt a fontos, hogy egy bizonyos számot elérjek. Minden meghívó és minden meccs óriási megtiszteltetés volt, és próbáltam mindig a legjobbat nyújtani. Ez nagy szám így is, nekem így kerek, ahogy van.
A 2009-2010-es idényben mutatkoztál be. Emlékszel az első válogatott meccsedre?
Székesfehérváron játszottunk Olaszország ellen, és nyertünk 5-1-re vagy 6-1-re.
A szapporói generációval is együtt játszottál. Kitől tanultad a legtöbbet?
Befogadó közösség volt, sokat tanultunk tőlük, és nagy érdemeik vannak abban, hogy mi aztán mit értünk el, és hogy mindezt át tudtuk adni a következő korosztálynak is. Sokaktól volt szerencsénk tanulni, amikor fiatalként lehetőséget kaptunk, nem szeretnék kihagyni senkit a felsorolásból. Furcsa is egy kicsit, hogy most már az idősebbek közé tartozom, de hát eltelt közel 15 év.
Az utóbbi években érezted azt, hogy a fiatalok jobban figyelnek rád, és ezáltal nagyobb a felelősséged?
Igen, az utóbbi években éreztem, illetve éreztük, hogy át kell adnunk azt a mentalitást és hozzáállást, ami a magyar válogatottra mindig jellemző volt, tudtuk, hogy ez így van rendjén. Jó látni, hogy jönnek a tehetséges fiatalok, sőt, egyre korábban kerülnek fel a profik közé.
Kilenc világbajnokságon szerepeltél. A 2018-as budapesti a legrosszabb emlék?
Sajnos a hazai rendezésekhez több rossz emlék is kötődik. A 2018-as a legfájóbb, amikor több ezer tomboló magyar drukker előtt a hajrában kaptunk gólt és azzal maradtunk le a feljutásról, pedig jobbak voltunk a briteknél. Előtte pedig kétszer, 2011-ben és 2013-ban is az olaszok ellen buktunk el, mindkettő kevésen múlott. Ezek rossz emlékek, más lett volna, ha már akkor ott sikerül liftező csapattá válnunk.
Azért Krakkó, Ljubljana és főleg Tampere ellensúlyozta mindezt?
Igen, persze! Krakkó nagy élmény és csapatmunka volt, Ljubljanában csonkább vb-t rendeztek, de ott is kemény meccseket kellett vívnunk, hogy sikerüljön feljutni és aztán megmutatni magunkat Tamperében, ami az eredmény ellenére azért sikerült.
Ha ki kellene emelni egy emléket, akkor mi lenne az?
Nehéz egy dolgot kiemelni, nem is tudnék. A társaság mindig kiváló volt, az egymásért való küzdés és kiállás mindig jellemző volt a csapatra. Ez a közösségi élmény sokszor többet számított: együtt nőttünk fel, együtt tudtuk megélni a győzelmeket és a vereségeket. Hálás vagyok minden korábbi és jelenlegi csapattársamnak, edzőmnek, a stábtagoknak, hogy végig támogattak és számíthattam rájuk az évek során. Köszönöm a családomnak, hogy ennyi áldozatot hoztak azért, hogy annak idején elkezdhessem a jégkorongot és utána ott lehessek a válogatottal az eseményeken. És természetesen köszönet a szurkolóknak, hogy mindig mögöttünk álltak, bárhol és bárhogy is szerepeltünk.
A bolzanói vb-t már csak szurkolóként, kívülről követed. Mire lehet képes a válogatott?
Jó csapatunk van. Sokan játszanak külföldön, egyre nagyobb tapasztalattal rendelkeznek a fiatalok is. Van esély a feljutásra, de ez nehéz csoport, nehezebb, mint a ljubljanai volt. Ezzel együtt úgy látom, bármire képes a keret, optimistán várom a vb-t, szerintem kiharcolják a fiúk a feljutást.
