Mindhárom pontot otthon tartotta a DEAC a címvédő ellen

2023.11.28. 21:07 |

A debreceniek szórakoztató meccsen győzték le a Gyergyót 5-3-ra.

Nem óvatoskodtak a csapatok, Bodó hamar helyzetbe került, Hetényi Zoltán védett, majd pár játékos összekapaszkodott, de bunyó nem lett a dologból. Könnyelmű volt a Gyergyó, Rétfalvi Kristóf szerzett korongot a ketrec előtt, Molnár Dávid lövése nem ért célt. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A meccs első kiállítását az erdélyiek szedték össze. Mingazov riogatott távolról, párszor a kipattanóra is odaértek a csatárok, de betalálniuk nem sikerült. Öt az ötben gyorsan büntettek a látogatók: Haaranen kék vonalas bombája megpattant Sándor-Székelyen és becsapta Hetényit (0-1). Élesedett a küzdelem, egyre többször jutott el a Debrecen a kapuig, egyenlíteni azonban nem tudtak. A kiegyenlített első harmad hajrája is tartogatott izgalmakat: Sárpátki Tamás ígéretes kapáslövése után a másik oldalon Mihalik András tört kapura, szorongatott helyzetben középre játszott, az érkező Molnár ütője alatt éppen csak elcsúszott a korong – hatalmas egyenlítési lehetőség volt.

DEAC-akciókkal indult a középső felvonás, majd áttevődött a játék a házigazda kapuja elé. Jó volt a meccs, a szerzett korongokból azonnal lendültek is támadásba a játékosok. A 25. perc meghozta az egyenlítést: 2 az 1 elleni kontra végén Szmirnov lőtt köténygólt Rinnének (1-1). A gól után nem tudtak ritmust fogni a debreceniek, azonnal emberhátrányba kerültek. Feljebb kapcsoltak a székelyek, Hetényi Zoltán állta a sarat. A harmad derekán Mihalik András remek korongot adott Molnár Dávidnak, aki túl közel került a kapushoz, maradt az egy-egy. A következő támadásból már összejött a fordítás: Bukor Rajmund talált be (2-1). A 32. percben jött az egyenlítés: a hazaiak szabálytalanságot reklamáltak, a kontra végén ide-oda pattogó korongot végül Bodó bekotorta (2-2). A hajrához közeledve csendesett picit az összecsapás, hogy az utolsó percre ismét felpörögjön: a Mihalik-Molnár duó sokadszorra is előadta a korábbit, Rinne megint odaért. Nem panaszkodhattunk, élvezetes első 40 percet produkáltak a csapatok.

A záró harmad elején óvatosabbnak tűntek a felek. A 45. percben egy alapvonal mögött kiküzdött korong a kéknél Bukor Rajmundhoz került, aki hatalmas bombát küldött a hálóba (3-2). Rinne szabálytalanságot reklamált, a játékvezetők videóztak, végül helybenhagyták a korábbi döntést, érvényes a gól. Egy percen belül jött az egyenlítés: Silló Arnold előtt szépen takarítottak a társak, ő az üres területre korcsolyázott, majd a kapust is becsapta (3-3). A debreceniek voltak aktívabbak, nemcsak eredményesen, de szépen is játszottak. Az 53. percben megérdemelten szereztek újra vezetést: gyönyörűen folyt a korong, Mihalik szép csel után Molnárhoz játszott, akinek volt szíve leadni, Rétfalvinak már könnyű dolga volt (4-3). A hajrát megnyomták a székelyek, Rinne is lekorcsolyázott, 6 az 5 ellen össztűz zúdult Hetényi kapujára, aki emberfeletti teljesítményt őrizte az előnyt. A végén Bucskin kiemelt korongja becsúszott az üres kapuba, lezárva a mérkőzést (5-3). A jól játszó DEAC nemcsak meglepte, a forduló egyik meglepetését szolgáltatva le is győzte a GYHK-t.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV