Adorján Attila shutoutjával megszerezte első győzelmét a Csíkszereda

2022.10.02. 18:54 |

Péter Balázs góljával győzött Brassóban a Hozó-legénység.

A házigazda Brassó összeállításából továbbra is hiányzott Kóger Dániel, de a BJAHC ellen gólpasszt adó VanWormer sem volt keretben. Hozó Levente ezúttal nem számíthatott két rutinos csatárára, Sofron Istvánra és a cseh Stachra, míg Clarke továbbra is eltiltását töltötte. A Corona kezdte jobban a mérkőzést, többet birtokolták a korongot, mint ellenfelük. Az első harmadban összesen 11 kisbüntetést osztottak ki a román játékvezetők, volt 70 másodpercnyi brassói kettős emberelőny is, gól mégsem született. A második játékrész csíki fölénnyel indult, majd egy vendég emberfór során Rokaly Szilárd hagyta ki a találkozó addigi legnagyobb helyzetét. A 26. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja: egy Sportklub kontra során Részegh Zsolt készítette le a korongot Péter Balázsnak, akinek a lövése bepattant Tőkéről. Nemsokára Kovács Mátyás egalizálhatott volna, de hiába állt szemben Adorjánnal, kiszorított helyzetből nem tudott betalálni. A folytatásban is hol egyik hol másik csapat gyakorolhatta a speciális játékait, de újabb gól nem akart születni. A harmadik harmad derekán Részegh Tamás ziccerét fogta lepkéssel Tőke. Az 54. percben újabb egy percre kettős előnyben támadhatott a Brassó, de nem alakult ki nagyobb veszély Adorján kapuja előtt. Az utolsó másfél percben kapus nélkül próbálkoztak a vendéglátók, de ebből em tudtak gólt szerezni.

Adorján Attila shutoutjával a Csíkszereda 1-0-ra legyőzte a Corona Brasovot, így az ötödik mérkőzésén megszerezte idei első győzelmét az Erste Ligában. A Sportklub legközelebb pénteken a DVTK Jegesmedvéket fogadja, míg a brassóiak aznap a Dunaújvárosi Acélbikákat látják vendégül.

Nyilatkozatok

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Nem játszottunk jól. Érzelemmel telien jégkorongoztunk, de nem a megfelelő érzelmekkel, így saját magunkat lőttük lábon. Emberhátrányban vagyunk, erre a csapatkapitányunk összeszed egy kettő plusz tízet, és hasonlók. Mindkét kapus jól védett, a miénk is megadta nekünk a lehetőséget a győzelemhez, de a fórjátékunk cserbenhagyott minket. Nyerhető meccs volt, tudjuk, miken kell dolgoznunk.

Hozó Levente, vezetőedző, Csíkszereda: „Jó mérkőzést vívtunk. Igazi csapatmunka volt mindenkitől, kiegészülve egy remek kapusteljesítménnyel. A legerősebb pontunk ezúttal a védekezésünk volt: képesek voltunk lekapcsolni őket a harmadunkban, lőni egy gólt, és ezzel meg is volt a meccs. Negatívum volt viszont, hogy sok kiállítást szedtünk össze, a jövőben redukálni kell a számukat, hogy megkönnyítsük a saját dolgunkat.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV