Péntek esti meccsláz

2020.10.09. 12:34 |

Két parázs csatára van kilátás az Erste Ligában.

Kilencedik csapatként a Dunaújváros is bemutatkozik az Erste Ligában. Az Acélbikáknál is több játékos lett koronavírusos, így a felkészülés közepén három hétre karanténba került a keret. A leállás után két hétig gyakorolt a csapat, az UTE ellen hosszabbításos felkészülési mérkőzést játszott, és várja a pénteki, Gyergyó elleni rajtot. Borbás Gergely másodedző arról beszélt, hogy az utóbbi időben kemény és hosszú edzéseket tartottak, és néhány játékelemet még nem tudtak begyakorolni, így a stáb is kíváncsi arra, hogy mire lesznek képesek.

Az előző idényben az alap- és a középszakaszban jól teljesített a DAB, de az UTE elleni negyeddöntőben 4-0-lal maradt alul. Az új szezonra is David Leger maradt az edző, és több kulcsembert sikerült megtartani, melléjük pedig érkezett a már 37 éves, de NHL- és KHL-tapasztalattal is rendelkező kanadai-kazah Martin St. Pierre, az Extraligában is edződő Odnoga Mátyás, a rutinos Szappanos Dávid és Mestyán István, továbbá a HKB-ben jól teljesítő Kristoffer Pihlqvist. A keretben több tehetséges fiatal is található.

A Gyergyó viszont már játékban van, és ez előnyére válhat a csapatnak. Három meccset játszottak le, két pontot szereztek, és a Vasas elleni vereség után hajthatja a játékosokat a bizonyítási vágy. A székely csapatnak az emberelőnyös játékán és a –hátrányos védekezésén is javítania kell.

A Dunaújváros első három hazai meccsén nem lehetnek nézők.

Rangadónak számít a két dobogós, z FTC és a Brassó találkozója is a Tüskecsarnokban. A címvédő zöld-fehérek felemásan kezdték a szezont, eddigi négy meccsük egyaránt hosszabbításban dőlt el, kétszer győztek, kétszer kikaptak a ráadásban. Meccsről meccsre vannak biztató jelek a játékukban, de teljes hatvan percen át még nem teljesítettek jól. Fodor Szabolcs vezetőedzőnek öt napja volt felrázni a csapatot.

A Brassó az egyetlen együttes az Erste Ligában, amely hosszabbításban és rendes játékidőben sem kapott ki, három meccsen gyűjtött hét pontjuk imponáló. Klempa és Valchar jól kezdett, de a többiekre sem lehet panasz, és egyelőre a fegyelmezettséggel sincs gond, kevés büntetést szedtek össze.

Mindkét találkozót meg lehet nézni az Erste Liga TV oldalán.

A pénteki program

Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 18.00
FTC-Telekom–Corona Brasov 18.30

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV