EWHL
Továbbra is százszázalékos mérleggel áll a KMH Budapest. Pedig a Salzburg Eagles elleni találkozó nem indult jól a Tüskecsarnokban, az osztrák együttes került előnybe a 6. percben emberelőnyben, de Stacey Scott találatával még az első harmadban összejött az egyenlítés. Az állás nem is tükrözte a KMH fölényét, hiszen 22-13 volt a lövések aránya. A 30. percben vezetett először a magyar együttes, Gasparics Fanni talált be, majd még két KHM-gól született ebben a harmadban, előbb kettős előnyben Amie Varano, aztán Dabasi Réka volt eredményes. A Salzburg az utolsó harmad elején visszajött a meccsbe, négy perc alatt két góllal minimálisra csökkentette a különbséget, de az utolsó tíz percet jobban bírta a KMH, Huszák Alexandra is betalált, az utolsó percben pedig Kiss Simon Franciska üres kapus gólja állította be a 6-3-as végeredményt. A magyar csapat hat győzelemmel áll és vezeti a ligát.
A másik magyar együttes, a Budapest Select U25 nem járt sikerrel a Salzburg ellen. Az első harmadban a vendég osztrákok, a másodikban a hazaiak lőttek többször, de gól nem született. Az utolsó felvonásban aztán kétszer is betalált a Salzburg, és ezzel meg is nyerte a meccset. A Budapest Select a hatodik helyen áll.
Fodor Zoltán vezetőedző és Tóth Enikő csapata, a Lakers Kärnten 2-1-re kikapott otthon a Bozentől.
DEBL
Mindhárom magyar együttes nyert az előző héten, a szenvedő fél a DEC Devils Graz volt. Pénteken az FTC végig magabiztosan játszva 7-1-re nyert. Pavuk Petra öt gólt szerzett, és két asszisztot is adott. A KMH II még egy góllal többet szerzett, a 8-1-es sikerből Szick Dorka három, Pázmándi Zsófia és Gaitz Hanna két-két góllal vette ki a részét. Végül a MAC Marilyn 2-0-ra győzött a graziak ellen Kordisz Ildikó és Csiszer Sarolt találatával, a kapuban pedig Szabó Fruzsina hibátlanul védett.
A tabellát a KMH II százszázalékos mérleggel, a MAC Marilyn a harmadik, a szintén hibátlan FTC az ötödik, de kevesebbet meccset játszott riválisainál.
U25-ös bajnokság
Továbbra is veretlenül áll az FTC, amely a legutóbbi héten az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapata ellen nyert 5-3-ra. Losonci Zsófia mesterhármast ért el. A KMH az utolsó percben szerzett góllal 4-3-ra legyőzte az óbudaiakat, míg a Hatvan Girls 7-1-re verte a DVTK-t.
Légiósok
A svéd ligában Pintér Lili csapata, az SDE 2-1-re nyert az AIK ellen. A magyar játékos a második sorban szerepelt. Együttese a kilencedik helyen áll, egy győzelemre a bentmaradást jelentő helytől.
Az észak-amerikai egyetemi ligában Odnoga Lotti csapata, a Dartmouth előbb 4-1-re kikapott a Princetontól, majd fordulatos meccsen hosszabbítás után győzött 3-2-re a Quinnipiac vendégeként. A magyar bekk az első sorban kapott helyet. Az első meccsen egy lövéssel és egy kiállítással került be a jegyzőkönyvbe. A Dartmouth-ra a héten három találkozó is vár, kedden a Vermont, majd pénteken és szombaton a Rochester lesz az ellenfél.
(Fotó: Fradi.hu)