Páterka Bence újra UTE-játékos lesz

2024.06.07. 10:03 |

A Miskolcról érkező csatár a kedden bejelentett Szalma Zsolthoz hasonlóan öt év után öltheti újra magára a lila-fehér mezt.

Az UTE bejelentette, hogy Páterka Bence öt év után visszatér a csapathoz. A 23 éves csatár 2019-ig az újpesti utánpótlásban edződött, majd az Erste ligás Vasashoz igazolt, ahonnan 2021-ben Győrbe került. A 2022/2023-as idény előtt a DVTK Jegesmedvékhez ment, ahonnan most két szezont követően távozik. Az UTE három nappal ezelőtt egy másik játékos visszatérését is közzétette, Szalma Zsolt Dunaújvárosból igazolt vissza, szintén öt év után.

Mint azt az újpestiek honlapja kiemeli, Páterka és Szalma "hasonló utat járt be, együtt igazoltak a Vasasba, ahol stabil Erste Liga játékossá váltak, majd jött az egy éves győri kitérő együtt, onnan került Bence a DVTK, Zsolt pedig a DAB kötelékébe, közben Páterka a felnőtt válogatottban is játszott, a keretnek az előző idényben is tagja volt. Szerződtetésével az Újpest magyar magja erősödött tovább."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV