Pásztor György díj: ki lesz a legjobb hátvéd?

2021.05.25. 10:00 |

Naponta közzétesszük a szezonzáró díjak egyes kategóriáinak jelöltjeit. A legjobb hátvédnek járó Pásztor György díjra Garát Zsombor, valamint két korábbi győztes, Pozsgai Tamás és Stipsicz Bence a jelölt.

A legjobb védőnek járó díjat Pásztor Györgyről nevezték el. A sportág egyik legendája válogatott és ötszörös magyar bajnok volt, visszavonulása után pedig sportvezetőként szolgálta a jégkorongot. A Magyar Jégkorong Szövetség tiszteletbeli elnöke, az MJSZ Hírességek Csarnoka és az IIHF Hall of Fame tagja.

A jelölti kör a szurkolóknak a közösségi médiafelületeken elküldött visszajelzése alapján állt össze, ezt véleményezték a válogatott edzői, majd a névsort a szakmai bizottság szűkítette le és választotta ki a győztest. A díjazott személye május 27-én derül ki.

Garát Zsombor a MAC HKB Újbudának 23 évesen is az egyik vezére volt. Védőmunkáját jól látta el, sportszerű, kevés kiállítást hozott össze, és a támadásokat is jól támogatta, összesen 19 pontot gyűjtött az Erste Liga-negyeddöntős csapatban. A válogatottban öt meccsen szerepelt, és tudta hozni ugyanezt a teljesítményt.

Pozsgai Tamás kapta meg a díjat először, 2018 tavaszán. A MAC HKB Újbudában idén is sokat ért a rutinja, segítette a fiatalokat. Megbízhatóan teljesített egész idényben, a védelem összefogása mellett 14 gólpasszt is kiosztott. A válogatott mezben is rendre jól játszik.

Stipsicz Bence a legutóbbi két idényben vehette át a díjat. A Hydro Fehérvár AV19 legstabilabb hátvédje volt az idényben. Magas szintű védőmunkája mellett a másik kapu előtt sem jön zavarba, négy gól és 16 assziszt fűződik a nevéhez. Az ICEHL legjobb fiataljai rangsorában a második helyen végzett a 24 éves játékos.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV