Parázs meccsen nyert hazai jégen az FTC a DVTK ellen

2023.02.22. 20:48 |

Miután az FTC-Telekom elvette Miskolcon a DVTK Jegedmedvék pályaelőnyét, hazai jégen, parázs meccsen nyert 3–1-re.

Sokat nem kellett várni az első gólra, mindössze 55 másodpercet. A DVTK iramodott meg az FTC kapuja felé, Berdnyikov akár középre is passzolhatott volna, de ehelyett a szélről kilőtte a hosszú felsőt. Tizenhat másodperc múlva jött a Fradi válasza, a zöld-fehérek kettő az egyben mehettek a kapura, Nagy Gergő zúdította a korongot a hálóba. Az első harmad nagy részében a vendégek harmadában zajlott a játék, Vorisnak több védést is be kellett mutatnia az igen élesen, és agresszívebben játszó hazaiak ellen. A 13. percben ő sem tudott menteni, miután Kiss Roland a felezőnél eladta a korongot, Tóth Adrián egyedül mehetett a kapura, s Voris mellett okosan a bal alsóba lőtt. A folytatásban akadt néhány helyzete a DVTK-nak, de akár az FTC is tovább növelhette volna az előnyét.

A második harmad első öt percében a Fradi nem hagyta kibontakozni a DVTK támadásait, aztán akadt két-három helyzete a vendégeknek, a meccs feléhez közeledve pedig a Fradinak két ziccere. Először Páterka passzát fülelte le Kestila, egyedül mehetett a kapura, de az akció végén nem tudta eltenni a korongit Voris mellett. Nem sokkal később Tóth Adrián ugrott ki a védők közül, de a befejezés neki sem sikerült. A 33. percben emberelőnybe kerültek a miskolciak, de ezzel nem tudtak élni. Sőt, majdnem a Fradi lőtt gólt, miután Betteridge egy pimasz csellel lerázta a védőket, ezzel tisztára játszotta magát a kapu előtt, de a pakk elakadt Vorisban. A hátralévő időben sem unatkoztak a kapusok, mindkét oldalon akadt dolguk. Gól ebben a harmadban nem esett, a DVTK emberelőnyben várta a folytatást.

A DVTK fórja majdnem ferencvárosi gólt hozott: a félpályánál Tóth Gergő szerzett korongot, a ziccer végén Voris védett. A miskolciaknak az utolsó pillanatban volt egy jó lövéseük, de Arany résen volt. Az FTC is elszalasztott egy fórt, amely alatt a vendégeknek is akadt veszélyes lövésük. Az utolsó tíz perc kezdetén Kiss Roland sérülése borzolta a kedélyeket, a fejre irányuló szabálytalanság után Sointu 5 + végleges kiállítást kapott. A miskolci védő az orvosi vizsgálat és a jegelés után néhány cserével később visszatért a jégre.

Mindeközben a DVTK nem tudott egyenlíteni az öt perces fór alatt, sőt Vorisnak kellett mentenie az ismét kiugró Tóth Gergő elől. Ezt követően elszabadultak az indulatok, a kiállított Wehrs ütőjével verte a büntetőpad üvegét, mehetett zuhanyozni. A dühkitörése miatt a Fradi került emberelőnybe, azt még kivédekezték a vendégek, de miután lehozták a kapusukat, Tóth Adrián egy korongszerzés után üres kapus góllal állította be a 3–1-es végeredményt.

A mérkőzés stílszerűen bunyóval ért véget, folytatás csütörtökön szintén a Tüskecsarnokban. 

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője:  Szoros a párharc, és ugye ilyenkor szoktuk említeni a speciális játékegységek jelentőségét. A végén az emberhátrány, amit ki tudtunk védekezni, és az, hogy az egész meccsen nem kaptunk gólt emberhátrányban, az nagyon nagy plusz volt, és akár mondhatjuk azt is, ha szeretnénk, hogy ez eldöntötte a mérkőzést. De azt gondolom, hogy önmagában ez azért kevés lett volna, nagyon sokat adott hozzá az, hogy nagyon jól küzdöttünk, és tényleg minden egyes játékos betartotta az utasításokat. A maximumot kell nyújtani minden egyes playoff-meccsen, ha szeretnénk nyerni. Beszéltünk már róla, hogy a DVTK rendkívül jó csapat, csak akkor van esélyünk nyerni ellenük, ha mindenki száz százalékot ad, és ez ma is látszódott, egy ilyen szoros meccsen. Szóval továbbra is ezt kell csinálnunk, és holnap is száz százalékot kell kirakni a jégre, aztán meglátjuk, hogy az mire lesz elég.

Tokaji Viktor, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője: Szoros mérkőzés volt minden tekintetben, és valahogy ma nekünk a góllövés egynél beragadt, és nem tudtunk továbblépni. Korán megszereztük a vezető találatot, de a game managementünk nem volt ideális, mint ahogy az előző meccsen sem, sőt, a rá következő cserében meg is kaptuk az egyenlítő gólt. Ebben mindenképp javulnunk kell. Ettől függetlenül, még egyszer mondom, férfias, kemény játék volt. Nyilván ez hozza magával az érzelmeket, pláne, amikor ilyen szoros csatáról van szó, és ha valamilyen döntő faktort kellene mondanom, akkor nyilván ez az ötperces nekünk előnyünk lenne. Az az előny kihasználatlanul maradt, a Ferencváros óriási akarattal, hévvel ki tudta védekezni, és tulajdonképpen ez volt az, ami azt gondolom, hogy eldöntötte a mérkőzést, hogy ott nem tudtunk közelebb jönni, vagy feljebb jönni. Ebben a történetben még akár az is benne lehetett volna a pakliban, hogy ott nem egy, hanem akár két gólt lőjünk, és megfordítsuk a mérkőzést, de valahogy ma a speciális egységünk nem tudott olyan precíz lenni, mint ami eddig jellemző volt ránk.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV