„Az, hogy valaki ügyesen fogja meg a kardot még nem sokat jelent, ha nincs mögötte az a küzdeni tudás és akarat, ami elviheti az olimpiai bajnoki címig." – mondja Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, a MOL Új Európa Alapítvány egykori támogatottja, aki ettől az évtől az alapítvány jószolgálati nagyköveteként segíti a hozzá hasonló fiatal tehetségek pályafutását.
A MOL Tehetségtámogató Program azoknak a 10-18 év közötti fiatal sportolóknak szól, akik jó eredményekkel már bizonyították tehetségüket, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük.
A lehetőség minden fiatal számára nyitott, a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája idén tavasszal is várja az érdeklődőket.
Eszköztámogatásra útiköltség-támogatásra egyaránt lehet pályázni.
A pályázatok benyújtási határideje: 2017. március 31.
Részletes pályázati kiírás és a jelentkezéshez kitöltendő űrlap ide kattintva érhető el.