Erős kerettel jöttek az olaszok Budapestre, ráadásul a jelenkori jégkorong egyik legeredményesebb edzője irányítja a csapatot szövetségi kapitányként.
Szép győzelemmel kezdte a Sárközy Tamás Emléktornát a magyar válogatott, hiszen 4-1-re legyőzte Lengyelországot. A másik mérkőzésen Olaszország 2-0-ra múlta felül Szlovéniát, azaz pénteken a két győztes meccsel egymással.
Ahogyan online műsorfüzetünkben is emlékeztettünk, jó emlékeink vannak az olasz válogatottal kapcsolatban, hiszen otthonukban sikerült őket hosszabbítás során legyőzni tavasszal a bolzanói divízió 1/A-s vb-n, azzal a győzelemmel pedig a magyar csapat megteremtette az esélyét az elitbe jutásra az utolsó játéknapra. Sofron István és Mihály Ákos góljai után a ráadásban Varga Balázs döntött, aki karrierje egyik legfontosabb találatának tartja azt a gólt – nem véletlenül.
A vb előtt is legyőzte a magyar válogatott az olaszt, akkor még felkészülési mérkőzésen, 6-5-re, amivel egy rossz szériát tört meg egyúttal. Azt megelőzően ugyanis három vereség volt a mérleg, 2-0-ra, 2-1-re és 3-0-ra kaptunk ki edzőmeccsen, 2021. november 11-én győztünk utoljára, hazai pályán, 4-1-re, Vincze Péter, Galló Vilmos, Nagy Gergő és Kulmala Rasmus góljaival.
Az olaszok a májusi, sepsiszentgyörgyi divízió 1/A-s világbajnokságra készül a britek, a lengyelek, a japánok, az ukránok és a házigazda románok társaságában, de a fő cél számukra a minél jobb szereplés a 2026-os milánói téli olimpián.
Ennek szellemében igazolták a kispadra a finn válogatottat a 2018/19-es szezontól irányító, velük olimpiai és világbajnoki bajnoki címet szerző kiváló edzőt, Jukka Jalonent. A huszonhét behívott játékosból tizenhat érkezik az ICEHL-ből, öt a svájci NLA-ból, három a német DEL-ből, egy a svéd SHL-ből, a DEL2-ből és a cseh Extraligából.
A meccset az m4sport.hu élőben közvetíti.
Az összmérleg Olaszország ellen:
19 győzelem, 7 döntetlen, 23 vereség
Gólarány:
154-174
A KERET
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)
Hátvédek: Csollák Márkó (Hydro Fehérvár AV19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Horváth Alex (Ocelari Trinec, cseh), Horváth Milán (JoKP, finn), Nilsson Henrik (Kalmar, svéd), Ortenszky Tamás (Winterthur, svájci), Seregély Máté (FTC-Telekom), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (BJAHC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék)
Csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Mihalik András (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nemes Márton (Mora IF, svéd), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Schlekmann Márk (BJAHC), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (JYP, finn)
A STÁB
Majoross Gergely szövetségi kapitány, Kiss Dávid másodedző, Szilassy Zoltán másodedző, Tokaji Viktor másodedző, Bartalis Balázs skill/videóedző, Samuli Nordman kapusedző, Puskás Sándor erőnléti edző, Hubay Zsombor fizioterapeuta, Mallinger Sándor fizioterapueta, Dr. Rybaltovszki Henrik csapatorvos, Nagy József felszerelés-menedzser, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Németh Gergely sportpszichológus, Szilágyi Levente csapatvezető, Végh Benedek szakági vezető, Bóta Márton sajtó, Vörös Dávid fotó
A SÁRKÖZY TAMÁS EMLÉKTORNA PROGRAMJA
November 7., csütörtök, 15.00: Szlovénia–Olaszország 0–2
November 7., csütörtök, 18.45: Lengyelország–MAGYARORSZÁG 1–4
November 8., péntek, 15.00: Szlovénia–Lengyelország
November 8., péntek, 18.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország (m4sport.hu)
November 9., szombat, 13.15: Olaszország–Lengyelország
November 9., szombat, 17.00: MAGYARORSZÁG–Szlovénia (M4 Sport)