OB II: a Tisza Volán utolsó hazai meccse

2013.02.24. 13:02 |
Szegeden nem lesz több jégkorong meccs idén az OB II-ben.

Ismét ezer ember szurkolásától lesz hangos a szegedi műjégpálya és környéke: a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC jégkorongcsapata a Dunaújvárost fogadja a rájátszásban.

A SZEGEDma.hu tett közre egy anyagot csapatuk szerepléséről az OB II-ben, ebből olvashatnak honlapunkon egy részletet. A teljes cikk itt található.

Kalocsa László alakulatának mindkét rájátszás meccsét rendes játékidőben kell nyernie, hogy megismételhesse a három évvel ezelőtti bravúrt, azaz az OB II-es – akkor épp OB I/B-nek hívták a kiírást – bajnoki cím megnyerését. Az első állomás ezen a rövid, ám annál nehezebb úton a dunaújvárosi Dab.Docler HK együttese vasárnap.

Folyamatosan edzünk, készülünk – mondta el a SZEGEDma.hu érdeklődésére a csapat vezetőedzője- mindenki tisztában van a Dunaújváros elleni mérkőzés fontosságával. Ezt a találkozót mindenképp hoznunk kell ahhoz, hogy az utolsó mérkőzésnek bármilyen tétje is legyen. Ráadásul ahhoz, hogy bajnokok legyünk rendes játékidőben kell nyernünk mindkét meccsen. Szerencsére csapatunk erősödött Szajbert Krisztiánnal, a korábbi válogatott hátvéddel, s bízunk benne, hogy nagy hasznunkra fog válni játékával. Nagyon bízunk benne, hogy utolsó hazai meccsünkre nagyon sokan jönnek ki és biztatják a csapatot. Szükségünk van minden szurkolóra és szurkolásra!

Kalocsa László hozzátette, a ferencvárosi játékosokkal kapcsolatban még nincs biztos információ, mivel a zöld-fehéreknek még van egy meccse az élvonalban Erdélyben, s annak is függvénye, hogy a Szeged kap-e játékost. Érdekesség, hogy ugyanez a bizonytalanság igaz a vasárnap esti ellenfélre is. A Dunaújváros ugyanis toronymagasan vezeti a MOL Liga tabelláját, dacára annak, hogy még két meccsük hátravan. Kiszámíthatatlan, milyen kerettel fognak érkezni a vasárnap 18 órakor kezdődő találkozóra. Az idei bajnokságban a két alakulat mérkőzésein egy kivételével mindig szegedi győzelem született (7-3, 14-4, 10-9), a novemberi dunaújvárosi,hosszabbítás utáni fiaskó (5-6) alkalmával is több élvonalbeli hokis kergette a pakkot a Duna-mentieknél.

A férfi jégkorong OB II rájátszásának hátralévő meccsei:

Március 3., vasárnap, 18.30: Debreceni HK – Dab.Docler HK
Március 10., vasárnap, 18.15: Debreceni HK – Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC

Kép és szöveg: szegedma.hu

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV