A magyar női válogatott 6-1-re kikapott a házigazda Norvégiától a Haldenben zajló Négy Nemzet Torna első meccsén.
Majdnem két hónappal az oroszországi torna bronzmérkőzése után ismét Norvégiával találkozott a magyar női válogatott. A legutóbbi három egymás elleni meccset a mieink nyerték 2-1-re, előtte pedig 8-4-re, még 2018 novemberében.
Ezúttal Tóth Zsófia kezdett a kapuban, és Németh Anikó volt a tartalék. Fecske Maja először szerepelt a nemzeti együttesben. Kiss-Simon Franciska volt a csapatkapitány, Gasparics Fanni és Pintér Lili a két helyettese.
Szia, szia! – köszöntek hangosan és fülig érő szájjal a norvég kisfiúk a haldeni jégcsarnokban, amikor a magyar válogatott a délelőtti átmozgató edzésre érkezett. Aztán este a norvég csapat már nem bizonyult ennyire kedves vendéglátónak, ugyanis bő két és fél perc alatt két góllal elhúzott. Előbb Johansen lőtt sistergős bombát a kék vonalról úgy, hogy a korong a vasról pattant be, majd Dalen csapta be Tóthot közelről, az éles szögből leadott lövés a magyar kapus válláról került a hálóba.
Szerencsére gyorsan tudott válaszolni a magyar együttes. Gasparics Fannival szemben szabálytalankodtak, és az emberelőnyt végül Kreisz Emma használta ki, közelről szépítve. Meg is jött az ötfős magyar különítmény hangja a lelátón a norvégok gyűrűjében. Lendületben maradtak a mieink, Somogyi Vivien, majd Nooren Averi veszélyeztetett. Oda-vissza játék alakult ki, mindkét oldalon voltak lehetőségek. Tóth szép védéseket mutatott be, egyszer pedig az oldalsó vas segítette ki. A magyarok közül Pintér Hanna és Jókai-Szilágyi Kinga próbálkozott, de az állás nem változott.
A második harmad norvég helyzettel indult, és az első percekben a házigazda volt aktívabb. A 25. percben Horváth Imola kapott büntetést, a rivális pedig 25 másodperc után gólra is váltotta ezt, Öien egy kipattanót lőtt be. Hamarosan a magyar csapat is emberelőnybe került, de hat másodperc után Kiss Andrea is a büntetőpadra ülhetett, négy a négy ellen pedig a norvégok próbálkoztak többet. Újabb magyar fór következett, ez alatt Gasparics, majd Emma került helyzetbe, aztán a norvégok kontráztak, majd Pintér Hanna lövése ment mellé. A harmad végén Tóth védéseire volt szükség.
Az utolsó felvonás Kiss kiállításával indult, és hátrányban meleg pillanatokat éltek át a mieink a kapu előtt, Tóth bravúrokat mutatott be. A kevés magyar helyzet egyike Jókai-Szilágyi előtt adódott, de lövését kiszedte Olsson. A 49. percben újabb emberelőnyös góllal szerezték meg a negyedik gólt a norvégok, Pedersen talált be. Két perccel később még egy balszerencsés találat született, Öien volt eredményes úgy, hogy a vasról Tóthra pattant a korong, majd onnan be. A hajrában a norvég csatár még egyszer betalált egy csel után kilőtte a hosszú felsőt. Nooren szépíthetett volna, de nem találta el a kaput.
A magyar válogatott legjobbja Németh Bernadett volt.
A mieink pénteken délután Szlovákiával találkoznak.
A torna másik meccsén a franciák 3-2-re verték a szlovákokat.
Mika Väärälä edző: Könnyen lehet, hogy ez volt az utóbbi évek legrosszabb meccse, igazából semmi sem működött. Az első harmadban volt némi pozitívum, de ennyi. Ha a védekezés nem jó, akkor nehéz támadni, és ez fordítva is igaz, és akkor a kapusnak sem könnyítjük meg a dolgát. Voltak balszerencsés pillanatok, de ezeket a helyzeteket mi ajándékoztuk az ellenfélnek. Rengeteget kell dolgoznunk a saját játékunkon, igazából mindegy, hogy ki az ellenfél. Saját magunkra kell fókuszálni és kijavítani a hibákat.”
Az összeállítás Norvégia ellen:
Gasparics, Kreisz, Nooren
Pintér H., Pintér L., Jókai-Szilágyi K.
Kiss, Rónai, Szamosfalvi
Szick, Horváth I., Somogyi
Kiss-Simon, Grkovic
Tóth E., Németh B.
Knee, Fecske
Tóth Zs. (Németh A.)
program
február 6., csütörtök 19.30 Norvégia-Magyarország 6-1
február 7., péntek 16.00 Magyarország-Szlovákia
február 8., szombat 12.00 Magyarország-Franciaország
A keret
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Tóth | Zsófia | GK | KMH Budapest |
Fecske | Maja Ágnes | D | MAC Budapest |
Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
Kiss-Simon | Franciska | D | KMH Budapest |
Kreisz | Emma | D | MAC Budapest |
Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
Tóth | Enikő | D | MAC Budapest |
Knee | Sarah | D | KMH Budapest |
Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
Jókai-Szilágyi | Kinga | F | KMH Budapest |
Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
Nooren | Averi | F | KMH Budapest |
Pintér | Hanna | F | MAC Budapest |
Pintér | Lili | F | SDE Stockholm (SWE) |
Rónai | Alexandra | F/D | MAC Budapest |
Somogyi | Vivien | F | KMH Budapest |
Szamosfalvi | Petra | F/D | KMH Budapest |
Szick | Dorka | F | KMH Budapest |
A stáb
Pat Cortina | Szövetségi kapitány | ||||
Mika Väärälä | Edző | ||||
Marton Tibor | Edző | ||||
Budai Krisztián | Kapusedző | ||||
Kis András | Videóedző | ||||
Dr. Benczenleitner Ottó | Erőnléti edző | ||||
Dénes Veronika | Rehabilitációs edző | ||||
Jasó Judit | Csapatvezető | ||||
Szabó Dávid | Felszerelés menedzser | ||||
Mondl Viktória | Sportmasszőr | ||||
Dr. Módy Tóbiás | Orvos | ||||
Kaposi Dávid | Média |