Nők: Jól kezdett Lengyelországban a csapat

2014.01.19. 10:07 |
Szombaton győzött a lengyelek ellen a csapat, vasárnap ismét játszanak.

A női U23-as válogatott Lengyelországba utazott felkészülési meccseket játszani, szombaton már győztek a lengyelek ellen hosszabbítás után. Vasárnap visszavágó következik.

Gömöri Csaba még a felkészülési meccsek előtt kifejtette a jkb.hu-nak, hogy milyen céllal utazik a válogatott Lengyelországba. "Nem akarunk meglepetéseket a világbajnokságokon. Minden inkább ezeken az edzőmeccseken derüljön ki. Az ilyen eseményeken nem az eredmény a legfontosabb, de persze a két lengyel meccset szeretnénk megnyerni. Azonban sokkal fontosabb , hogy lássuk az eddig felsoroltakat éles helyzetekben és gyakoroljuk a taktikánkat, amit már szerencsére mindenki tud, hiszen a klubokban is hasonló játékrendszerben játszanak a csajok, és sokan már nálunk a válogatottban is 4 éve ezeket játsszák."

Az első meccsen a győzelem is összejött szombaton. Az első harmad Ungár és Kiss góljaival 2-2-vel ért véget, a másodikban Ungár ismét betalált, ám a lengyelek kétszer is. A harmadikban Dabasi és Horváth góljai mellett egy lengyel találat esett, így hosszabbítás következett. Ebben pedig a magyar lányok voltak a jobbak: Kiss második góljával győzött a válogatott!

A második meccset vasárnap 11 óra 30 perctől játsszák a csapatok, reméljük ismét ilyen sikeresek lesznek lányaink!

Gömöri Csaba értékelte a meccset a jegkorongblog.hu-nak. "Jó volt látni, hogy tudunk hat gólt lőni úgy, hogy sok gólerős játékosunk nem volt itt, illetve tudtuk pótolni azokat a védőket, akik kiestek a héten. Mindenki mindent megtett a győzelemért, mert bár ezeken a meccseken mondtam, hogy nem ez a legfontosabb, de azért mi mégiscsak egy divízióval feljebb vagyunk a felnőtt mezőnyben. Most levonjuk a konzekvenciákat, értékeljük este hideg fejjel a találkozót, és a vasárnapi meccsen megpróbáljuk kijavítani a hibákat és újra győzni."

Hajrá, csajok!

A fotón a kétgólos Ungár Rebeka látható (Mudra László - jegkorongblog.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV