Női vb: 5-1 Észak-Korea ellen

2015.04.06. 08:31 |

Kiütéses, 5-1-es sikerrel kezdte meg szereplését a Pekingben zajló divízió 1/B világbajnokságon a magyar női felnőtt válogatott, amely Észak-Korea ellen győzött könnyedén.

Nem vacakolt sokat Észak-Korea ellen a magyar válogatott, Horváth Tifani a 14. percben megszerezte a vezetést, aztán hogy végképp nyugodtak lehessünk az első szünetben, hét másodperccel a harmad vége előtt Dabasi Réka megduplázta az előnyt.

A folytatás is hibátlanul alakult, hiszen a második harmadból nem telt el hat perc, és Pintér Lili már a harmadik gólunkat szerezte - majd lepörgött a középső húsz perc.

Ráadásul a záró harmadot is a mieink kezdték jobban, Kiss-Simon Franciska lőtte a negyediket - emberelőnyből -, és ugyan eztán szépített Észak-Korea, Ungár Rebeka még értékesített egy kettős előnyt, úgyhogy 5-1 lett a vége.

Jelzi a nagy különbségű siker jogosságát a kapuralövési mutató, ami 36:9 volt a javunkra.

"Sajnos akármennyire is próbálunk erről beszélni, mentálisan nem vagyunk még mindég igazán erősek - mondta Marton Tibor edző. - Technikailag sokkal jobbak voltunk, mint Észak-Korea, ezért tudtunk fölé kerekedni, de a mérkőzés első felében keveset mutattunk a tanult taktikai elemekből. Szerencsére nem váltunk türelmetlenné a sok kimaradt helyzet miatt és a mérkőzés második felében már tudatosabb hokit játszottunk, végre előnyös gólokat is szereztünk. A bemutatkozó mérkőzésen három pontot szereztünk, viszont holnap koncentráltabb játékra lesz szükség."

Folytatás kedden, magyar idő szerint ismét reggel 7-kor Olaszország ellen.

 

NŐI DIVÍZIÓ 1/B VILÁGBAJNOKSÁG

1. játéknap

MAGYARORSZÁG - Észak-Korea 5-1

A vb programja, állása és statisztikái: itt

 

 

Fotó: IIHF/Romualds Vambuts

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV