Női válogatott: új programok az utánpótlásban

2015.10.19. 12:00 |

Hétfőn és kedden a felnőtt, szerdától péntekig az ifjúsági női válogatott edzőtáborozik a Tüskesátorban, utóbbi már az idén kialakított új utánpótlás nevelési, illetve tehetséggondozó rendszer szerint készül.

Erre a szezonra a korábbiakban A csoportban játszó korosztály teljesen kifutott. Az átfedés igen csekély a felnőtt és az U18 válogatott között, így az utánpótlás fejlesztésre és a felnőtt válogatott specifikus edzésére helyezve a hangsúlyt két egymástól független edzői stábot alakítottunk ki. A felnőtt női keret szövetségi kapitánya Marton Tibor, az utánpótlás válogatottak vezetőedzője Buzás Norbert. 

Az utánpótlás korosztályú női játékosok létszáma az elmúlt évek egyesületi munkának köszönhetően a kisebb korosztályokban igen felduzzadt. Egyre több lány kezdi el a jégkorongot fiúk közt és játszik magas színvonalon. Ez adja az alapját és lehetőségét, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség három különböző női válogatatott programot is tud indítani. Természetesen még így sem lehet a lányok létszámát a fiukéhoz hasonlítani, ezért a korosztályos programok, válogatottak is máshogyan épülnek fel. Fontos látni azonban, hogy a más-más célkitűzésekkel bíró önálló programok egymásra épülnek.

Az 2016. évi U18-as világbajnokságon az 1998. év és 2001. év között született játékosok vehetnek részt. Ez teljesen eltérő a férfi jégkorongtól, hiszen ott a fiatalabb játékosoknak nincs esélye a csapatba kerülésre. A 2001-ben születettek gyakorlatilag az U15-ös korosztály „teteje” tekintettel arra, hogy az a 2001. év és a 2004. év között születetteket foglalja magába.

Fentiek alapján az önálló programok alábbiak szerint állnak össze:

Az U18 A keret:

Az elmúlt évek csapataiból néhányan maradtak, így teljesen új csapatot kell építeni. A jelenlegi keretet 25 játékos alkotja, amihez a fiatalabb korosztályból hívunk fel játékosokat, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek. A legfontosabb dolog tisztességgel helytállni a világbajnokságon.

U18-U15 B keret:

A B keretet, azok a lányok alkotják, akik az U15-ös válogatott tagjaként a bolzanoi WSC tornára készülnek, és azok a lányok, akik korban az U18-as világbajnokságon játszhatnának, de egyelőre nem kerültek az A keretbe. Fontos, a játékosok folyamatos fejlesztése és figyelése. Így biztosított a jövőbeni U18-as válogatott magjának kialakítása, erősítése.

U15 C keret:

A C keret egy tehetséggondozó keret, ahol a legkisebb lányok kapnak lehetőséget arra, hogy megmutassák tudásukat, lányok között edzenek és elsajátítsák azokat a dolgokat, amik a következő csoportokban szükségesek. A legfontosabb dolog a lányok megtartása a jégkorongozásnak, élményszerzés és megismerkedés a válogatottak hangulatával.

A keretek nyíltak fel és le is lehet kerülni megfelelő vagy éppen nem megfelelő edzésmunkával, fegyelmezetlenségekkel. A keretek szakmai munkája egymásra épül és éppen ezért hasznos a fiatalabb lányok számára, mert hamarabb találkoznak a női hoki sajátosságaival.

Az október 19-20-i felnőtt női edzőtáborban az itthon játszó hölgyek vesznek részt, a keret: itt.

Az október 21-23. közötti U18 összetartásra behívott 36 fős keret: itt.

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV