Női válogatott: két győzelem Lengyelországban

2016.02.06. 16:06 |

Katowicében vendégeskedett felnőtt női válogatottunk. A meglehetősen megfiatalított keret kiválóan helytállt a lengyel válogatott ellen, a mindössze 12 éves Seregély Míra pedig máris megszerezte első felnőtt válogatottbeli gólját.

A péntek esti találkozó a tervezetthez képest egy óra csúszással, de az edzőcsarnok helyett a Spodek Aréna centerpályáján került megrendezésre, amely az idei divízió 1/A világbajnokságnak is otthont ad majd.

Lengyelország – Magyarország 1-3

A magyar kapuban Poltzer Renáta kapott lehetőséget az első találkozón, a sorok pedig a következőképpen alakultak: Tóth Enikő, Mayer Fruzsina – Dabasi Réka, Pintér Hanna, Huszák Alexandra; Németh Bernadett, Csiszer Sarolt – Gottlibet Zóra, Trencsényi Kitti, Alexandra Gowie; Pártos Réka, Holzer Bernadett – Rónai Alexandra, Somogyi Vivien, Ungár Rebeka; Kreisz Emma – Seregély Míra, Puskás Noémi.

A viszonylag kiegyenlített első harmadban Pintér Hanna lőtt gólt, majd egy kivédekezett hátrány után kaptunk gólt. A szünet előtt fél perccel viszont Huszák Alexandra visszaállította az egygólos különbséget.

A második játékrészben már jóval többet lőttünk kapura ellenfelünknél a játékrész elején pedig tovább növeltük előnyünket. Ezúttal is Pintér Hanna volt eredményes és ez, a harmadik gólunk is Huszák Alexandrával való összjátékát követően született.

A harmadik harmad is magyar mezőnyfölényt hozott, de ez gólban már nem mutatkozott meg, az eredmény maradt változatlan. A csapat legjobbjának Pintér Hannát választották.

 

Magyarország – Lengyelország 3-0

Szombaton koradélután ismét összecsapott a két válogatott, ezúttal Horváth Vanessa védhette Magyarország kapuját és egy büntetőlövést is hárított, shutoutot ért el az U18-as hálóőr.

Az első harmad első felében Ungár Rebeka passzából a mindössze 12 éves támadó, Seregély Míra szerzett vezetést élete második felnőtt válogatott mérkőzésén. Az előnyt Gottlibet Zóra duplázta nem sokkal később emberfórban, neki is ez volt az első felnőtt találata és ugyan öt évvel idősebb Míránál, még mindig nagyon fiatal, csupán 17 éves.

A középső harmadban újabb emberelőnyből talált be válogatottunk, ezúttal a csapat kapitánya, Trencsényi Kitti talált be.

A záró játékrész ezúttal is gól nélkül zajlott le, 3-0-ra győzött női válogatottunk.

 

Jövő hétvégén a Megyeri úti jégcsarnokban folytatódik Marton Tibor szövetségi kapitány együttesének programja. A hazai rendezésű Négy Nemzet Tornán Szlovákia, Ausztria és Dánia válogatottját fogadjuk, azaz minden ellenfelünk egy csoporttal fennebbről érkezik majd, míg e heti ellenfelünk egy szinttel lejjebb érdekelt, mint mi.

A KERET

Kapusok (2): Horváth Vanessa (KMH Budapest), Poltzer Renáta (Ifj. Ocskay Gábor JA)

Hátvédek (8): Csiszer Sarolt, Holzer Bernadett, Németh Bernadett, Pártos Réka, Rónai Alexandra, Tóth Enikő (mind KMH Budapest), Kreisz Emma (MAC Budapest), Mayer Fruzsina (Vasas SC)

Csatárok (10): Dabasi Réka, Alexandra Gowie, Pintér Hanna, Somogyi Vivien, Trencsényi Kitti, Ungár Rebeka (mind KMH Budapest), Gottlibet Zóra (Vasas SC), Huszák Alexandra (Arktyik Unyiverszity), Puskás Noémi (Pesterzsébeti HC), Seregély Míra (MAC Budapest)

A STÁB

Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomcikova
Erőnléti edzők: Gallyas Gabriella, Kozák Attila
Felszerelés menedzser: Medgyes László
Csapatvezető: Jasó Judit

Fotók: Medgyes László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV