Női válogatott: cél az előrelépés

2015.04.06. 00:58 |

A felnőtt női válogatottunk hétfőn kezdi meg szereplését Pekingben a Divízió 1/B világbajnokságon, ahol a kitűzött cél a tavalyi bronzéremnél is szebben csillogó érem megszerzése.

„Az alap elvárás az, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, személy szerint azt szeretném, hogy a lányok újabb érmet vihessenek haza a gyűjteményükbe. Mindig csak az éppen következő céllal foglalkozunk, most azzal, hogy győzni tudjunk az első mérkőzésünkön Észak-Korea ellen” – nyilatkozta az icehockey.hu-nak a csapat szövetségi edzője, Marton Tibor.

Az elvárások tehát nem mondhatóak magasnak, hiszen akár az aranyérem megszerzése is benne lehet a pakliban, ugyanakkor csalódást jelentene a csoportból való kiesés. Az előző évben szép eredménynek számított a megszerzett bronzérem, 2014-ben csak attól a két együttestől szenvedtek vereséget a lányok, a feljutó Lettországtól és az idei házigazda Kínától.

A mezőnyt tekintve idén talán egy kicsit könnyebb dolga lehet válogatottunknak, hiszen a lettek helyére érkező Szlovákiát a februári, Budapesten megrendezett Négy Nemzet Tornán egyszer már sikerült legyőznie. A tavalyi ezüstérmes kínaiaktól 3-1-re kaptunk ki 2014-ben, ez a minimális különbség akár ellenfelünk hazai pályájának ellenére is leküzdhető lehet. A holland válogatott állt tavaly legközelebb a mieinkhez, akkor egyenlő pontszámmal zárt a két együttes, az egymás között vívott és végletekig kiélezett mérkőzésen viszont Magyarország győzött 2-1-re. A mezőny másik két együttese, Észak-Korea és a frissen feljutó Olaszország talán kevésbé lesz kemény dió, bár őket sem lehet leírni. Két éve szoros küzdelemben, éppen Olaszország ellen vívtuk ki a feljutást a Divízió 1/B csoportba.

Az előző idényhez képest jelentős átalakuláson ment át az edzői stáb, öt év kemény munkáját követően Gömöri Csaba úgy döntött, visszavonul vezetőedzői pozíciójából, illetve Holéczy Roger sem tért vissza az idei edzői stábba. Helyükre Marton Tibor érkezett, aki az ezt megelőző két évben fiú utánpótlás válogatott edzői pozíciót töltött be, illetve mentoredzőként csatlakozott a stábhoz Dwayne Gylywoychuk is, aki emellett a kanadai női válogatott edzői stábjának is tagja. Emellett profi karrierjét befejezve kapusedzőként érkezett Magyarországra a korábbi kiváló szlovák válogatott hálóőr, Zuzana Tomcikova is.

Felnőtt női válogatottunk április 6-án, hétfőn, magyarországi idő szerint reggel 7 órakor Észak-Koreával nyitja a 2015-ös Divízió 1/B csoportos Világbajnokság küzdelmeit.

 

NŐI DIVÍZIÓ 1/B VILÁGBAJNOKSÁG

A vb programja, állása és statisztikái: itt

 

A KERET

Kapusok (2): NÉMETH Anikó (KMH) POLTZER Renáta (KMH)

Hátvédek(8): CSISZER Sarolt, MEDGYES Dorottya (Marilyn), KISS-SIMON Franciska (Belije Medvedji), MOLNÁR Mónika (Manhattanville College), NÉMETH Bernadett, ODNOGA Lotti, TÓTH Enikő, TRENCSÉNYI Kitti (KMH)

Csatárok (12): BRGLES Nóra (SDE Stockholm), DABASI Réka, RÓNAI Alexandra, SOMOGYI Vivien, UNGÁR Rebeka (KMH), GOTTLIBET Zóra, HORVÁTH Tifani, KISS Andrea, PINTÉR Hanna, PINTÉR Lili (Marilyn), JÓKAI SZILÁGYI Kinga (Sportország), JÓKAI SZILÁGYI Zsófia (MSSK Pitea)

 

STÁB:

Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Edzők: Marton Tibor, Buzás Norbert
Kapusedző: Zuzana Tomcikova
Fizioterapeuta: Ágó Renáta
Gyúró: Fórizs Henriett
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelés-menedzser: Medgyes László

Fotó: Somogyi Viktor - MJSZ

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV