Női U18: Szlovákia jobbnak bizonyult

2015.12.18. 22:20 |

Vereséget szenvedett a női U18-as válogatottunk a Debrecenben megrendezésre kerülő Négy Nemzet Torna első napján, Szlovákia győzött 6-1-re.

Jól kezdett a magyar válogatott, a találkozó első emberelőnyét mindjárt gólra is váltotta Szűcs Anita, neki a csapatkapitány, Pintér Hanna készített elő. A vezetést végül tíz percig tudta megtartani az együttes, ekkor Petrasova egyenlített, majd Szlovákia is kihasználta első emberelőnyét, Mojzisova lőtt a rövid felsőbe a bedobó pontról.

A második játékrész a lövések számában már kiegyenlített volt, eredményességben viszont ellenfelünk jóval hatékonyabb volt. Hajniková, Mojzisová és Cornaková talált be a magyar kaput őrző Maruyama Yuminak, míg a másik oldalon már nem mentek be a helyzetek.

A záró játékrészre kapust cserélt az edzői stáb, Paulheim Adrienn korcsolyázhatott ki, kapuja pedig érintetlen maradt egészen a 49. percig, ekkor Ágostonová állította be a 6-1-es végeredményt.

„Az eredmény nem tükrözte hűen a játék képét – szokták mondani, de ez ma tényleg így volt –, mezőnyben jól helytálltunk, a gyakorolt játékelemek visszaköszöntek, de sajnos a gólhelyzeteinket nem használtuk ki” – értékelt Buzás Norbert szövetségi kapitány a meccs után. „Volt kapuvas és szóló is, készülünk arra, hogy kipattanóból ne kapjunk gólt, de sajnos mégis kaptunk belőle kettőt. Ennek ellenére összességében egy pozitív meccs volt, a csapat harcolt, a pad nagyon együtt élt a játékkal, mindenki bíztatta a másikat.”

„A lányok most nagyon szomorúak, mert szerettek volna egy sokkal jobb eredményt elérni. Ez mégis egy ilyen melós 6-1, ami furán hangzik, de ez mégis a divízió 1, ahol a szlovák és a többi jégkorongcsapatnak és a többi ellenfelünknek a merítési lehetősége egy kicsit különbözik a magyartól és ez a női mezőnyben is meglátszik.”

„Egész évben ilyen kemény meccseket fogunk játszani, ahol az ellenfél érkezik valamivel esélyesebbként és nekünk meg kell küzdenünk akár azért is, hogy emelt fővel hagyhassuk el a pályát. Volt amikor, hogy mi győztünk a Szlovákia ellen hosszú időn keresztül, most olyan erős csapata van, hogy nyugodtan mondhatjuk, a januári vébé egyik esélyese.”

Megkérdeztük Szlovákia szövetségi kapitányát, Tomas Psenkat is arról, ő hogy látta ezt a találkozót: „Elég fiatal csapatunk van, amelyik most megmutatta, milyen kiváló teljesítményre képes. A magyar csapat sem játszott alárendelt szerepet, sőt, egészen jól kezdett, de aztán sikerült fordítanunk és a második harmadtól irányítanunk a mérkőzésen. Ez a torna számunkra nagyon jó felkészülés a világbajnokságra.”

A torna első napjának másik találkozóján Csehország 9-1 arányban múlta felül Lengyelország válogatottját.

A Négy Nemzet Torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

December 18., péntek 18:30 Magyarország – Szlovákia 1-6
December 19., szombat 18:30 Csehország – Magyarország
December 20., vasárnap 16:30 Lengyelország – Magyarország

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV