Női U18: Kihirdették a vb-re utazó keretet

2015.01.02. 10:56 |

A szakmai stáb már az edzőtábor elején kijelölte a franciaországi világbajnokságra utazó női U18-as válogatott keretet, 18+2 lány vesz részt a vasárnap kezdődő tornán Vaujanyban.

„A világbajnokság előtti közvetlen felkészülésre másfél napunk van, 3 jeges edzést tartunk, mert a felszereléseket szállító kisbusznak 2-án kora délután el kell indulnia” – nyilatkozta Marton Tibor a január 1-én kezdődő edzőtábor elején. „Így csak a játékrendszer tökéletesítésére jut most időnk, éppen ezért csak azt a keretet tudjuk meghívni, amely a véleményünk szerint sikeres lehet a vébén. A keretet a négy összetartás, a Franciaország és az Ausztria elleni edzőmérkőzések, valamint a zlíni torna alapján állítottuk össze. Többször hangsúlyoztuk, ez a csapat egy új csapat, tele sok fiatal és fejlődőképes játékossal.

Sportban, főleg az utánpótlássportban nem igazán bölcs dolog esélyeket latolgatni. Azt tudom, hogy az a 30-40 lány, aki részt vett a felkészülésben, nagyon elhivatottan és keményen dolgozott, azt gondolom, mindenki jobb lett technikailag, taktikailag és mentálisan is sokkal erősebbek vagyunk. A közvetlen felkészülésünk nagyon rövid – kint az érkezéskor és a mérkőzés napján sem lesz lehetőségünk edzeni –, de ez van, nekünk ehhez kell alkalmazkodnunk. Igazán nívós torna elé nézünk, tele jégkorong-nagyhatalmakkal. A mezőnyt két részre osztanám, az első felébe tartozik Franciaország, Németország, Norvégia, a második felébe Magyarország, Szlovákia és Ausztria. Sok csapatsportág és a jégkorong is remek példa, hogy nekünk, magyaroknak fontos a jó kezdés.

Mindannyian egészséges várakozással nézünk a világbajnokság elé és szeretnénk mindent kihozni magunkból, ami bennünk van és szeretnénk jó eredményt elérni. Számomra ez az első alkalom, hogy női jégkorongcsapat egyik stábtagja lehetek egy világbajnokságon, és nagyon büszke vagyok a lányokra, ez egy igazán összetartó és jó szellemiségű csapat. Azt gondolom, elvégeztük azt a munkát, amit el kellett. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szülőknek, játékosoknak, kluboknak, a szövetségnek az együttműködésért és hogy lehetővé tették a lányok zavartalan és zökkenőmentes felkészülését.”

A női U18 Divízió I-es világbajnokságon részt vevő válogatott keret:

Név

Poz.

Klub

Szül. dátum

Mezsz.

Maruyama Yumi

G

KMH

2000.03.21

25

Poltzer Renáta

G

KMH

1997.10.16

1

Fodor Lili Eszter

D

MAC Budapest

1999.12.22

2

Holzer Bernadett

D

KMH

1998.05.22

8

Mayer Fruzsina

D

Vasas SC

2000.07.16

4

Odnoga Lotti "A"

D

Győri ETO HC

1999.01.19

14

Pál Vanda "C"

D

KMH

1997.05.18

6

Szűcs Anita

D

Sportország SC

1999.05.21

5

Vakán Laura Tamara

D

FTC

2000.03.27

21

Egyedi Noémi

F

KMH

1998.12.26

15

Galántai Maja

F

Pesterzsébeti HC

1998.02.17

18

Gottlibet Zóra Vivien

F

Vasas SC

1998.12.18

17

Jelena Grkovic

F

MAC Budapest

1997.08.30

16

Jókai-Szilágyi Kinga

F

Vasas SC

1997.08.19

24

Páterka Lilla

F

UTE

1999.10.25

13

Pavuk Petra

F

KMH

1998.08.17

3

Pintér Hanna Léna "A"

F

MAC Budapest

1998.03.30

11

Szelényi Hang Lilien

F

Vasas SC

1997.11.17

9

Szick Dorka

F

MAC Budapest

2000.12.14

22

Ungár Rebeka

F

KMH

1997.03.26

7


Marton Tibor - Vezetőedző

Buzás Norbert - Edző

Dwayne Gylywoychuk - Mentoredző

Zuzana Tomcikova - Kapusedző

Ágó Renáta - Fizioterapeuta

Jasó Judit - Csapatvezető

Medgyes László – Felszerelés menedzser

A január 4-én kezdődő torna programját itt találják.

Fotó: Jasó Judit

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV