Női U18: kész a világbajnoki keret

2016.01.08. 12:18 |

A ma reggeli edzést követően 18+2 főre szűkítette a női U18-as válogatott keretét Buzás Norbert szövetségi kapitány és szakmai stábja. A divízió 1-es világbajnokság vasárnap kezdődik Miskolcon, ellenfeleink sorrendben: Szlovákia, Norvégia, Japán, Németország, Dánia.

Miután az edzőtábor szerdai napján kiderült, Paulheim Adrien deréksérülése nem jött rendbe, így a vártnál korábban alakult ki a vébén résztvevő kapustandem, illetve a játékosok közül Timkó Blanka ugyan elkezdte a felkészülést a kerettel, de a térde nem bírta a terhelést. Így tehát az edzői stáb két lánynak kellett, hogy megköszönje az eddigi munkát, hogy kialakíthassa a 18+2 fős keretet. Végül Kovács Csenge és Koczka Jozefina, azaz két csatár esett ki a keretszűkítésnél. Két kapus, nyolc hátvéd és tíz csatár vehet részt a hazai rendezésű női U18 világbajnokságon január 10-16. között.

Buzás Norbert szövetségi kapitány elmondta: „a cél nem változott a bennmaradás is nagy siker lenne. Az ellenfelek jelenleg kicsit előrébb tartanak, de a női hokiban azért sok minden előfordulhat.”

A szakemberrel teljes szinkronban nyilatkozott Odnoga Lotti is: „a legfőbb célunk, hogy minden meccsen a legtöbbet hozzuk ki a csapatból és ne legyen hullámzó a teljesítményünk, hanem egy jó szinten végig tudjuk játszani minden meccsünket. Első kitűzött célunk a bennmaradás, de harcolni fogunk az éremért.” Az idei szezontól az Egyesült Államokban, Vermontban pallérozódó védő elmondta azt is, mi az, amivel az ellenfelek fölé kerekedhet a válogatott: „a csapat legnagyobb erőssége a küzdés és a nyerni akarás. A lányok sosem adják fel és hajtanak az utolsó percig. Ha az ellenfél vezet is a vége előtt nem sokkal, nincs olyan, hogy feladjuk, hanem inkább feljebb kapcsolunk egy fokozattal és még jobban hajtunk.”

Ezt erősítette meg a szövetségi kapitány is, mondván a csapat „erőssége talán a csapatszelleme, ami az elmúlt években mindig megvolt és az ez évi meccsekből kiindulva elmondható az is, hogy bármi is az eredmény küzdünk és hajtunk a végéig.”

 

A KERET

Kapusok (2): HORVÁTH Vanessa, MARUYAMA Yumi  (KMH Budapest)

Hátvédek (8): CSONTOS Katalin, FODOR Lili (MAC Budapest), GAITZ Hanna, HOLZER Bernadett, PREISINGER Dorka (KMH Budapest), MAYER Fruzsina (Vasas SC), ODNOGA Lotti (Vermont Academy, USHS), SZŰCS Anita (UTE)

Csatárok (10): EGYEDI Noémi, PAVUK Petra, PINTÉR Hanna (KMH Budapest), GALÁNTAI Maja, SZICK Dorka (MAC Budapest), GOTTLIBET Zóra (Vasas SC), HORVÁTH Dominika, PÁTERKA Lilla (UTE), SŐLÉD Orsolya (KSI), VÁRADI Orsolya (Ferencváros)

 

SZAKMAI STÁB

Szövetségi kapitány: BUZÁS Norbert
Edző: KIS András
Kapusedző: Zuzana TOMCIKOVA
Videó edző: BEDŐ Botond
Csapatvezető: JASÓ Judit
Felszerelés menedzser: MEDGYES László

 

A 2016-os női U18 divízió 1 csoportos világbajnokság programja:

Január 10. vasárnap:

12:30 Dánia – Japán
16:00 Németország – Norvégia
19:30 Magyarország - Szlovákia

Január 11., hétfő

12:30 Japán – Németország
16:00 Szlovákia – Dánia
19:30 Norvégia - Magyarország

Január 13., szerda

12:30 Norvégia – Szlovákia
16:00 Dánia – Németország
19:30 Japán - Magyarország

Január 14., csütörtök

12:30 Norvégia – Dánia
16:00 Szlovákia – Japán
19:30 Németország - Magyarország

Január 16., szombat

12:30 Szlovákia – Németország
16:00 Japán – Norvégia
19:30 Magyarország – Dánia

Fotó: Jasó Judit 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV