8-1-re győzte le a Marton Tibor vezette Magyar Felnőtt Női Válogatott Szlovákiát a Franciaországban (Vaujanyban) zajló Divízió I/A Világbajnokságon.
A torna első két napja, ahogy az várható volt, rendkívül kiélezett küzdelmeket hozott. A mérkőzések többségén mindössze egy gól döntött a győztes csapatok javára. Így második nap végére az az érdekes és szokatlan helyzet állt elő, hogy minden csapatnak 3 pontja volt, azaz volt egy győzelme, és egy veresége.
Az első mérkőzésen Norvégia és Dánia sokáig nem bírt egymással. Akadtak szép helyzetek mindkét oldalon, de a kapusoknak köszönhetően az első két harmadban nem született gól. A harmadik harmadban végül Dánia tudott gól szerezni, és ezzel el is döntötte a mérkőzést.
A második párharcot Szlovákia vívta a magyar lányok ellen. A mérkőzés előtt szoros küzdelemre lehetett számítani, hiszen a szlovákok feljutóként az első meccsnapon megverték a tavalyi ezüstérmes Ausztriát, a mieink pedig kikaptak másnap az osztrákoktól.
A magyarok ugyanúgy, ahogy az előző két mérkőzésen, keményen letámadták az ellenfelet. Sorra alakították ki a helyzeteket, ebből két szlovák kiállítás is született, de az első gólra a mérkőzés 7. percéig várni kellett. 7:43-nál Huszák Alexandra talált be az ellenfél kapujába, Tóth Enikő és Nooren Averi passzából.
Az első gólt követően még keményebb nyomás alá került a szlovák kapu. Csak idő kérdése volt, mikor születik a következő gól. 16:17-nél ismét Huszák volt eredményes, ezúttal Dabasi Réka és Horváth Tiffani átadásából. Alig két perc múlva 18:12-nél újabb Huszák gólnak örülhettek a szurkolók. Dabasi és Horváth pedig ismét gólpasszt könyvelhetett el. Az első játékrészben 18:8 volt a lövési arány a magyar csapat javára. 3-0-s magyar előnnyel mehettek pihenni a csapatok.
A második harmad kicsit kisebb iramban kezdődött. 29:37-nél Pintér Lilit állították ki kettő percre, amit a lányok ügyesen kivédekeztek, majd egy magyar emberelőny következett, ami szintén kihasználatlanul maradt. Mindkét csapat kevesebbet lőtt kapura, mint az első részben. 35:30-nál végül újabb magyar gól született. Huszák és Horváth passzát ezúttal Gasparics Fanni értékesítette.
A gól után a szlovák vezetőedző úgy döntött, kipróbálja a másik kapusát, így Kiapesova helyett Stofankova érkezett a kapuba.
Sokáig nem kellett várni a következő magyar gólra. Alig egy perc múlva, 36:29-nél Nooren Averi talált be, Gowie Alexandra és Jókai-Szilágyi Kinga átadásából. A középső játékészben még egy szlovák kiállítás volt, Klimasova pihenhetett kettő percet, de ebből nem született gól. A magyar lányok 6-ot, a szlovákok 4-et lőttek kapura. Az eredmény pedig ekkor 5-0 volt a mieink javára.
A harmadik harmad kis késéssel kezdődött, mert a szlovák vezetőedző jelezte a bíróknak, hogy magyar kapusokon nincsen sportszár, így meg kellett várni, hogy Németh Anikó felvegye. Ez a nem várt esemény sem tudta kizökkenteni a csapatot, sőt… 44:45-nél, egy újabb szlovák kiállítás lejárta után, Gowie Alexandra is betalált Nooren Averi passzából.
47:11-nél és 47:22-nél két szlovák kiállítás kettős emberelőnyhöz jutatta a magyar csapatot. Marton Tibor vezetőedző időt kért, ami jó döntésnek bizonyult. A szlovákok nem tudtak kijönni a védekező harmadukból, nagyon szépen kijátszott helyzeteket láthattunk. Végül 48:43-nál Horváth Tiffani szerzett gólt, Gasparics és Huszák segítségével.
51:02-nél, ezúttal egy sima emberelőnyből, Ungár Rebeka tudta értékesíteni Brgles Nóra és Jókai-Szilágyi Kinga átadását. A gólt követően a szlovákok ismét a kapuscsere mellett döntöttek, Kiapesova állhatott vissza a kapuba az utolsó tíz percre.
51:19-nél Brgles Nóra kapott kettő perces kiállítást, amit ezúttal a szlovákok ki tudtak használni: 52:49-nél Németh Anikó nem tudta hárítni Istocyova lövését. Ezzel az utolsó góllal megszületett a mérkőzés végeredménye is. Az utolsó játékrészben 20-5 volt a lövési arány.
A 8-1-es végeredmény és a 44-17-es lövési arány nem hagyhatott kétséget senkiben, hogy a magyar lányok ezen a mérkőzésen sokkal jobbnak bizonyultak a szlovák válogatottnál. Végig magabiztosan irányítani tudták a párharcot, és a helyzeteket is sikerült kihasználni.
A harmadik nap harmadik mérkőzésén Franciaország a találkozó vége előtt 5 másodperccel tudta csak eldönteni a meccset, és beállítani a 3-2-es végeredményt.
A harmadik játéknapot követően tehát ismét Magyarország került a tabella élére a parádés gólzápornak köszönhetően, a norvégok elleni győzelemmel Dánia áll a második helyen, a rendező franciák pedig a harmadikok.
A szünnapot követően Marton Tibor együttesének két nagyon nehéz mérkőzése van hátra, péntek este a házigazdákkal, az utolsó játéknapon pedig a dánokkal kell megküzdeniük.
A tét, mint tudjuk, a történelmi jelentőségű 10 csapatos Top Divízióba való felkerülés.
Pihenőnap után pénteken Franciaország következik, ami a következő linken tekinthető meg.
Női divízió I/A csoportos világbajnokság, Vaujany (Franciaország)
Április 8., vasárnap, 19:30 Magyarország–Norvégia 5-4
Április 9., hétfő, 16:00 Magyarország–Ausztria 4-6
Április 11., szerda, 16:00 Magyarország–Szlovákia 8-1
Április 13., péntek, 19:30 Magyarország–Franciaország
Április 14., szombat, 16:30 Magyarország–Dánia
A női válogatott kerete:
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | Klub | |
1. | Horváth | Vanessa | K | Popradske Lisky |
2. | Németh | Anikó | K | KMH Budapest |
3. | Grkovic | Jelena | V | KMH Budapest |
4. | Kiss-Simon | Franciska | V | SKIF (RUS) |
5. | Mayer | Fruzsina | V | Vasas SC |
6. | Németh | Bernadett | V | KMH Budapest |
7. | Odnoga | Lotti | V | Vermont Academy (USA) |
8. | Rónai | Alexandra | V | KMH Budapest |
9. | Szamosfalvi | Petra | V | KMH Budapest |
10. | Tóth | Enikő | V | KMH Budapest |
11. | Brgles | Nóra | CS | SDE Stockholm (SWE) |
12. | Dabasi | Réka | CS | KMH Budapest |
13. | Gasparics | Fanni | CS | Agide Ufa (RUS) |
14. | Gowie | Alexandra | CS | Bolzano |
15. | Horváth | Tifani | CS | KMH Budapest |
16. | Huszák | Alexandra | CS | KMH Budapest |
17. | Jókai-Szilágyi | Kinga | CS | KMH Budapest |
18. | Jókai-Szilágyi | Zsófia | CS | Lulea HF (SWE) |
19. | Kiss | Andrea | CS | Gepárd JE |
20. | Nooren | Averi | CS | KMH Budapest |
21. | Pintér | Lili | CS | SDE Stockholm (SWE) |
22. | Ungár | Rebeka | CS | KMH Budapest |
A szakmai stáb:
Marton Tibor | Szövetségi kapitány |
Mika Väärälä | Edző |
Budai Krisztián | Kapusedző |
Bedő Botond | Videó edző |
Gallyas Gabriella | Rehabilitációs edző |
Kozák Attila | Erőnléti edző |
Szabó Dávid | Felszerelés-menedzser |
Jasó Judit | Csapatvezető |
dr. Kolbenheyer Zsuszsanna | GM női szakág |