A visszafogottabb kezdés után feljavult a magyar csapat játéka Olaszország ellen a győri divízió 1/A-s vb csütörtöki napján. Az 1-1-es rendes játékidő után a ráadásban is sok lehetőséget dolgozott ki a válogatott, végül a büntetőket az ellenfél lőtte jobban.
A magyar kapuban Révész Zsuzsa kapott lehetőséget, az olaszoknál viszont nem az FTC-s Carlotte Regine védett, hanem Girardi. Ahogy arra Bedő Botond szövetségi edző számított, pörgős volt a játék, ám azt talán nem lehetett várni, hogy az ellenfél lesz a lendületesebb. Az első harmadban főleg a magyar kapusnak volt feladata, az olaszok bátran és aktívan játszottak, sokszor eljutottak helyzetig, a mieink viszont pontatlannak bizonyultak a támadóharmadban. A magyar együttes két emberelőnyt is ki tudott bekkelni az első húsz percben.
A harmadik büntetést viszont már kihasználták az olaszok, a 24. percben a kapu előtt Rohregger maradt egyedül, és belőtt egy kipattanót. Révész a következő nagy olasz lehetőséget szép mozdulattal védte, és ettől magára is találtak a magyar együttes, Márton Adél, majd Hidasi Szabina is veszélyeztetett. Aztán emberelőnybe is került a magyar csapat, amely során Gondos Tamara járt közel a gólhoz, ám nem sokkal később éppen ő kapott kiállítást. A négy a négy elleni játékban az olaszok voltak jobbak. A mieink hajtottak az egyenlítésért, jöttek is a távoli lövések, sajnos eredménytelenül.
A harmadik játékrész elején alaposan megnyomta a magyar csapat, Gondos, majd Metzler Regina veszélyeztetett. A 47. percben emberelőny kínált esélyt, sok lehetőséget dolgoztak ki a lányok, de Girardi eszén nem sikerült túljárni. Az 52. percben viszont sikerült egyenlíteni: Véghelyi Dóra kísérlete egy korcsolyáról Koncz Boglárka elé pattant, aki erős lövéssel középről egyenlített. A további lendületet egy kettős emberhátrány törte meg, de hiába játszot majdnem két percet öt a három ellen az olasz csapat, Révész nagy védésekkel, a hátvédek pedig blokkokkal tartották az eredményt. A hajrában már nem tudta odaszögezni kapujához az ellenfelet a magyar válogatott, ám helyzet akadt még, de Girardi is nagy napot fogott ki.
A ráadás elején főleg a mieink alakítottak ki helyzeteket, ám továbbra sem sikerült betalálni. Egy-egy veszélyes megindulása az ellenfélnek is volt, Révész szerencsére továbbra is nagy formában védett. A szétlövésben Ivády, Metzler, Báhiczki-Tóth és Gondos sem talált be, az olaszoktól viszont ketten is belőtték a büntetőt, így a kékmezesek győztek.
A magyar együttes a negyedik helyről várja az utolsó játéknapot, ahol az éremszerzés lesz a tét. A pénteki ellenfél, Japán már biztosan feljut az elitbe.
Nyilatkozat
Bedő Botond szövetségi edző: „A felkészülésünk nem azt jelezte előre, hogy ilyen lesz a kezdés. Meccs közben próbáltuk megtalálni azt a sorösszeállítást, ami kimozdít minket az elkényelmesedett helyzetből. A harmadik harmadra teljesen összekavartuk a sorokat, és utána mintha másik csapat jött volna ki a jégre. Bár ezzel a találkozóval eldőlt, hogy annak az esélyét elveszítettük, hogy a feljutásért játszhassunk, nem lehet leírni a pénteki mérkőzést. Japánra nem jellemző, hogy könnyen ad dolgokat, biztosan komolyan veszik a találkozót, és mi is mindent beleadunk majd.”
Divízió I/A-s U18-as női világbajnokság, Győr:
Magyarország-Franciaország 2-3 (0-1, 0-2, 2-0)
Magyarország: Révész (Szabó F.)
Gengeliczky, Márton A. – Chlepkó, Báhiczki-Tóth – Koncz 1, Véghelyi (1)
Szelényi, Metzler , Márton L. – Gábor, Milibák G., Gondos – Simon, Imets, Ivády – Hidasi, Szederkényi, Schmidt-Natkay
A vb-programja
Április 3., vasárnap, 16.30 Magyarország-Norvégia 7-1
Április 5., kedd, 16.30 Magyarország-Franciaország 2-3
Április 7., csütörtök, 16.30 Magyarország-Olaszország 1-2
Április 8., péntek, 16.30 Magyarország-Japán
A keret
Bogáti Bianka | GK | Budapest JA |
Révész Zsuzsa | GK | Debreceni Hokiklub |
Szabó Fruzsina | GK | MAC Budapest |
Báhiczki-Tóth Boglárka | D | Budapest JA |
Chlepko Zsófia Anna | D | Budapest JA |
Gengeliczky Dorottya | D | OHA (CAN) |
Koncz Boglárka | D | Budapest JA |
Márton Adél | D | Budapest JA |
Véghelyi Dóra | D | Budapest JA |
Gábor Imelda Tünde | D | Budapest JA |
Gondos Tamara | F | MAC Budapest |
Imets Mercédesz | F | Budapest JA |
Ivády Nina | F | Budapest JA |
Márton Luca | F | Budapest JA |
Metzler Regina | F | Vasas SC |
Schmidt-Natkay Alíz | F | Budapest JA |
Szelényi Nina | F | Budapest JA |
Hidasi Szabina | F | Ferencvárosi TC |
Milibák Gréta Gerda | F | Budapest JA |
Simon Viktória | F | Sportország SC |
Szederkényi Lilla | F | Budapest JA |
A stáb
Bedő Botond szövetségi edző
Fodor Zoltán edző
Nagy Richárd edző
Budai Krisztián kapusedző
Kozák Attila erőnléti edző
Gallyas Gabriella rehabilitációs edző
Nagy József / Tóth György felszerelés-menedzser
Jasó Judit csapatvezető
Fotó: Víg Norbert