Péntek óta gyakorolt közösen a Divízió I/A vb-re készülő női U18-as keret Érden. A játékosok naponta két-két jeges edzésen vettek részt, szombaton pedig megmérkőztek a MAC U16-os fiú csapatával. A találkozót 5-2-re a fiúk nyerték, de az eredmény másodlagos volt, főként a teszt és a tanulságok levonása számított.
Bedő Botond vezetőedző és a szakmai stáb a meccs után szűkítette a keretet, kialakítva a vb-re utazó névsort. A döntés értelmében Márton Luca és Schmidt-Natkay Alíz nem lesz ott a füsseni tornán. A válogatott három kapussal folytatja a munkát, de a vb-re kettő nevezhető, egy pedig tartalék lesz.
A csapat hétfőn délelőtt még egyszer jégre lép, majd szilveszter napját családjukkal tölthetik a játékosok. A válogatott szerdán, január elsején utazik Füssenbe. A divízió I/A vb pénteken kezdődik, a mieink első ellenfele Dánia lesz.
Bedő Botond vezetőedző: „Elégedett vagyok az edzőtábor eddigi részével. Az első két napon nagyon jól dolgoztak a lányok. Szombat délután a MAC U16-os fiú csapatával játszottunk edzőmeccset, hiszen fontos volt, hogy magas tempójú találkozón lássuk a játékosokat. Ezt követte a szomorú rész, a keretszűkítés. Nehéz dolgunk volt kiválasztani azt a két lányt, aki nem utazhat velünk. A tábor elején élesek voltak a játékosok, nem látszott rajtuk az ünnepi időszak, ám aztán vasárnap kijött a fáradtság és a stressz. Vasárnap a délelőtti edzésen a munka 90 százalékban sikerült, de ezzel számoltunk előzetesen. Megyünk előre, ebből is építkezünk, hiszen tudjuk, mit hogyan kell kezelni. Ezért is igyekeztünk játékos elemekkel színesíteni az edzést, kell a móka is, az iskolában sem lehet mindig csak a száraz tananyagot venni. Az alapok megvannak, most a játékelemeket összegyúrásán van a hangsúly, de úgy érzem, jó úton járunk. Ha a bulielhozatalokban, emberelőnyökben és –hátrányokban jól teljesítünk, akkor jók leszünk a vb-n.”
Kreisz Emma: „A karácsonyt családi körben töltöttem, igyekeztem kikapcsolni, de már eszembe jutott a vb is. Nagyon várom már a rajtot, bizonyítani szeretnék, elsősorban magamnak. Nagy erőfelmérő lesz. A táborban mindenki jól dolgozott, elégedett vagyok a csapattal. Sokra vihetjük együtt, sok van a csapatban, bármire képesek lehetünk, meglepetést is tudunk okozni.”
A program
Január 3., 20:00 Magyarország-Dánia
Január 4., 16:30 Magyarország-Franciaország
Január 6., 20:00 Magyarország-Németország
Január 7., 16:30 Magyarország-Japán
Január 9., 14:30 Magyarország-Olaszország
A keret
Révész Zsuzsa | 2005.08.17 | GK | Debreceni Hoki Klub |
Szabó Fruzsina | 2004.02.02 | GK | MAC Budapest |
Tóth Zsófia | 2003.08.01 | GK | KMH Budapest |
Faggyas Lilla | 2002.02.25 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Fecske Maja Ágnes | 2002.08.07 | D | MAC Budapest |
Gengeliczky Dorottya | 2004.03.15 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Kreisz Emma | 2003.09.02 | D/F | MAC Budapest |
Lázár Csenge | 2002.12.31 | D | MAC Budapest |
Márton Adél | 2004.07.26 | D | UTE |
Szamosfalvi Petra | 2002.05.10 | D/F | KMH Budapest |
Véghelyi Dóra | 2005.10.17 | D | MAC Budapest |
Horváth Imola | 2002.08.02 | F | MAC Budapest |
Ivády Nina | 2004.04.13 | F | Óbuda HA |
Józsa Orsolya | 2003.06.24 | F | MAC Budapest |
Losonci Zsófia | 2002.06.02 | F | MAC Budapest |
Metzler Regina | 2005.10.25 | F | Vasas SC |
Papacsek Réka | 2003.07.02 | F | Ferencvárosi TC |
Pázmándi Zsófia | 2002.12.16 | F | MAC Budapest |
Seregély Míra | 2003.04.27 | F | MAC Budapest |
Strobl Lara Katalin | 2003.05.11 | F | Vasas SC |
Szelényi Nina | 2004.11.26 | F | MAC Budapest |
A stáb
Bedő Botond | Vezetőedző | |||
Fodor Zoltán | Edző | |||
Budai Krisztián | Kapusedző | |||
Kis András | Videóedző | |||
Kozák Attila | Erőnléti edző | |||
Gallyas Gabriella | Rehabilitációs edző | |||
Jasó Judit | Csapatvezető | |||
Medgyes László | Felszerelés menedzser | |||
Dr. Simon Ádám Kornél | Csapatorvos |