A női ifjúsági válogatott megnyerte a füsseni tornát, legyőzve két olyan csapatot, a németet és az osztrákot, amely majd a januári, hazai vb-n is rivális lesz, valamint az elitben érdekelt Szlovákiát. Bedő Botond szövetségi edző szerint a játék mellett az önbizalom fejlődött, és a fegyelmezettség is rendben volt.
A női U18-as válogatott múlt hétfőn utazott el Füssenbe, majd kedden, szerdán és csütörtökön is napi két, hosszú edzéssel készült, ráadásul még egy erőnléti tesztelést is beiktatott a stáb.
„Az volt a tervünk erre a hétre, hogy a komfortzónán felül dolgozzunk. Nagy terhelést adtunk a játékosoknak, sok mindent magas tempó mellett vártunk el és néztünk meg, a hosszú edzések is ezt a célt szolgálták. Leginkább a támadó taktikát csiszolgattuk, koronggal és korong nélkül. A csatárokkal és a hátvédekkel is dolgoztunk külön, és igyekeztünk azon javítani, ami korábban kevésbé ment jól, ami pedig jól működött, azt próbáltuk erősíteni bennük. Az erőnléti teszt is pozitív eredményekkel zárult, mindenkinél látszik az előrelépés” – foglalta össze az első napok tapasztalatait Bedő Botond szövetségi edző.
Pénteken az első ellenfél Ausztria volt. Az osztrákok szerezték meg a vezetést, de a második harmadban Szabó Bonita egyenlített emberelőnyben, majd Weiler Krisztina is betalált. Az 50. percben az osztrákok is gólt szereztek. Jöhetett a ráadás és a szétlövés, amelyben Polónyi Petra lőte a győztes büntetőt.
„Az első meccs mindig nehéz minden tornán, főleg, hogy előtte három kemény napot toltunk le. Fejben és fizikálisan is elfáradtunk, de ez tudatos volt. Az osztrákok ellen lassan kezdtünk, felvettük a tempójukat, de a második harmadban már jól tudtunk játszani. A szétlövésben higgadtak maradtunk.”
A szakvezető szerint meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtott a válogatott, közepes után jött a jó és az egész jó.
„Az nagy fegyvertény, hogy le tudtuk győzni a németeket, akik tavaly még az A-csoportban szerepeltek. Komolyabb momentumuk sem volt, a helyzeteket jól hárítottuk, kompaktul dolgoztunk elöl és hátul is. A gólokat jó pillanatban szereztük” – mondta a 2-0-s sikerről Bedő Botond. A németek ellen Pásztor Flóra és Gyula Rebeka talált be – utóbbi játékos 2010-es, ez volt az első gólja a korosztályban.
Az utolsó nap az elitben érdekelt Szlovákia következett. A magyarok kerültek előnybe Bereczki Blanka révén, de aztán fordítottak a szlovákok. A hajrára viszont még maradt ereje a csapatnak, Fehér Nikolett emberelőnyben egyenlített, majd Simon Bíborka lőtt remekbe szabott gólt. Bedő Botond szerint a második harmadban volt egy kis mélypont, ami után a szünetben azt kérték a játékosoktól, hogy mutassák meg a csapat karakterét és az egységet, és ezek után vissza tudtak térni a megfelelő szintre.
„Az volt a cél, hogy az önbizalmunkat fejlesszük, és elhiggyük: képesek vagyunk nagy dolgokra, ha egy csapatként, közösen dolgozunk. Hiszen ebből megmutatkozik, milyen a csapat karaktere: egy jó, összetartó közösség, amely összefog, és átmegy mindenen a siker érdekében. Ezen sokat dolgoztunk. Fegyelmezettek voltunk, alig volt kiállításunk a torna során. Mindegyik meccsre más összeállításban mentünk ki, Fodor Zolival próbálgattuk a sorokat, kerestük a kémiát. Sok mindenről kaptunk képet. Örülünk, hogy ilyen rangos tornán vehettünk részt. Többet tudtunk előrelépni, mint amennyit terveztünk erre a felkészülésre, előrébb tartunk, mint reméltük. Könnyű volt dolgozni a játékosokkal, elég volt elmondani, megbeszélni és csinálták a jégen, amit kértük” – dicsérte a csapatot a szövetségi edző.
A budapesti divízió 1/A U18-as világbajnokságon a német és az osztrák együttes is a riválisok között lesz. A vb-re a felkészülés december 27-én délután kezdődik. A magyar csapat január 2-án a norvégokkal játszik felkészülési meccset a Tüskecsarnokban. A szakami stáb a tornára 20+3 játékost nevezhet, és az a terv, hogy már a végleges kerettel, valamint két tartalék játékossal indítják a felkészülést.
„Azt mondtuk a lányoknak, hogy a következő napokban is maradjanak egészségesek, figyeljenek, vigyázzanak magukra. Az edzéseken dolgozzanak tovább magas szinten, és karácsony alatt is valamilyen aktivitást iktassanak be a programba" - tette hozzá.
A női U18-as vb-re jegyek kaphatók az Eventim oldalán.
A keret
Kapusok: Milibák Helga (BJA), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)
Hátvédek: Báhiczki-Tóth Boglárka (Purcell, kanadai), Faragó Luca (Ajkai Óriások), Gyula Rebeka (BJA), Haraszt Lorina (IOGJA), Koncz Boglárka (HKB), Kornyilov Anna (MAC Budapest), Schneider Kata (BJA), Szabó Bonita (SC Rheintal Future, svájci)
Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Blanka (BJA), Bereczki Dóra (DEAC), Fehér Nikolett (HKB), Gergely Dalma (HKB), Kosztya Laura (FTC), Kovács-Ferencz Lorin (FTC), Pásztor Flóra (Purcell, kanadai), Polónyi Petra (OHA, kanadai), Sághy Lara (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Weiler Krisztina (OHA, kanadai)
A stáb
Bedő Botond szövetségi edző, Fodor Zoltán másodedző, Zaka Norbert kapusedző, Kozák Attila erőnléti edző, Zámola Viktória rehabilitációs edző, Szilágyi Soma felszerelés-menedzser, Szilágyi Lili csapatvezető, Jasó Judit szakági vezető
Az eredmények
December 13., péntek, 14.30 Ausztria–Magyarország 2-3 sz.u.
December 14., szombat, 16.30 Németország–Magyarország 0-2
December 15., vasárnap, 11.00 Magyarország–Szlovákia 3-2