A magyar U18-as női együttes a házigazda, A csoportos csehek ellen folytatta szereplését a zlíni tornán. A kapuban ezúttal Tóth Zsófia kezdett, és Szabó Fruzsina volt a tartalék, míg Márton Luca megsérült a bemelegítés közben, így nem tudta vállalni a játékot. A mieink 10 perc után megszerezték a vezetést: Kerekes Kármen egy korongbedobást követően azonnal a kapu irányába lőtt, és ez be is akadt. A hazaiak nem tudtak élni az első emberelőnnyel, de a magyar csapat igen, és a 29. percben Seregély Míra megduplázta a vezetést: egy kapu elé belőtt korong kipattant a kapusról, és ezt értékesítette.
A 35. percben szépítettek a csehek emberfórban, aztán az utolsó harmadban fordítottak is. Az 50. percben egyenlített az ellenfél, majd még három gólt szerzett, az utolsót emberelőnyben, de az már az utolsó másodpercben esett.
A másik meccsen a szlovákok 11-3-ra verték a lengyeleket. A torna szombaton ér véget.
Bedő Botond vezetőedző: „Két harmadon keresztül tudtunk vezetni, sőt, büszkén jelentem ki, hogy tudtuk uralni és irányítani a játékot. Rengeteget fejlődtünk az elmúlt napokban, de még mindig van pár apró játékszituáció, amiben fejlődnünk kell, nem hagyhatunk teret az ellenfélnek a semleges zónában, minél előbb vissza kell itt szereznünk a korongot. Aminek kifejezetten örülök, és az elmúlt két napban nagy hangsúlyt fektettünk rá, hogy az emberelőnyös és -hátrányos játékunk meglehetősen jó mutatókat produkál, hisz mindkét mérkőzésen szereztünk gólt emberelőnyben. A második harmadban sajnos két játékosunk lesérült, a harmadik harmad első felében elfáradtunk, így nem tudtuk tovább irányítani és uralni a mérkőzést, így kaptunk négy gólt. Nem vagyok szomorú a vereség miatt, hiszen egy magasabban rangsorolt csapat ellen tudtunk egy nagyon jó tempójú mérkőzést játszani, ami igazán jó felkészülésnek számít, és ha tudunk 40-50 percet ezen a szinten hokizni, akkor a világbajnokságon nem lesz problémánk. Az ilyen jellegű mérkőzések rámutatnak a hibáinkra, amiket még van időnk korrigálni."
(Fotó: Ivády Csaba)
A program
December 13., csütörtök, Magyarország-Szlovákia 4-3
December 14., péntek, Magyarország-Csehország 2-5
December 15., szombat, 13:30 Magyarország-Lengyelország
A keret
Szabó Fruzsina |
GK |
MAC Budapest |
Tóth Zsófia |
GK |
Óbuda HA |
Faggyas Lilla |
D |
Győri NEMAK ETO HC |
Fecske Maja Ágnes |
D |
Jászberényi JE |
Gaitz Hanna Anett |
D |
KMH Budapest |
Gengeliczky Dorottya |
D |
Győri NEMAK ETO HC |
Lázár Csenge |
D |
Ferencvárosi TC |
Márton Adél |
D |
UTE |
Preisinger Dorka |
D |
KMH Budapest |
Horváth Imola |
F |
ifj Ocskay Gábor JA |
Ivády Nina |
F |
Óbuda HA |
Józsa Orsolya |
F |
Ferencvárosi TC |
Kerekes Kármen |
F |
KMH Budapest |
Kreisz Emma |
F |
MAC Budapest |
Losonci Zsófia |
F |
Ferencvárosi TC |
Márton Luca |
F |
UTE |
Pázmándi Zsófia |
F |
Kaposvári SI |
Puskás Noémi |
F |
KMH Budapest |
Seregély Míra |
F |
MAC Budapest |
Strobl Lara Katalin |
F |
Vasas SC |
Szelényi Nina |
F |
MAC Budapest |
Váradi Orsolya |
F |
KMH Budapest |
A stáb
Bedő Botond |
Szövetségi kapitány |
Budai Krisztián |
Kapusedző |
Kis András |
Videóedző |
Kozák Attila |
Erőnléti edző |
Gallyas Gabriella |
Rehabilitációs edző |
Medgyes László |
Felszerelésmenedzser |
Dr. Széplaki Attila |
Csapatorvos |
Kaposi Dávid |
Kommunikáció |
Jasó Judit |
Csapatvezető |