A magyar női U18-as válogatott 2-1-re kikapott a házigazda olaszoktól a divízió 1/A világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.
Rittenben a mieink kapujában Révész Zsuzsa kezdett, a meccs felénél Takács Zoé váltotta őt. Báhiczki-Tóth Boglárka kihagyta a találkozót. A kiegyenlített első harmad után a másodikban a mieink játszottak jobban, és a 34. percben Gondos Tamara révén meg is szerezték a vezetést, Metzler Regina helyzete után a kipattanót okosan emelte a kapuba. Az olasz csapat a harmadik harmadban három perc alatt fordított egy távoli lövéssel és egy emberhátrányos góllal.
„Az eredmény nem tükrözi a játék képét, de nem szabad elkövetni ilyen hibákat, főleg emberelőnyben nem fér bele ilyen figyelmetlenség, mert azt megbüntetik. Kicsit ingadozó volt a játékunk, sok jó dolgot is mutattunk, de majdnem ugyanannyi hibánk is volt. Az bizakodásra ad okot, hogy viszontláttuk az elmúlt napokban gyakorolt elemeket a játékosoktól. A mostani vereség ébresztő is lehet, hogy ennél több energiát, akaratot kell beletenni a meccsbe, de remélem, hogy a sikertelen főpróba után az előadás majd jó lesz. Az biztos, hogy készen fogunk állni a kezdésre” – mondta Bedő Botond szövetségi edző.
A magyar együttesre vasárnap még egy edzés és a hivatalos csapatfotózás vár, majd hétfőn délután bedobják a korongot a világbajnokságon, az első ellenfél Franciaország lesz.
A program
Január 9., 16.30 Magyarország-Franciaország
Január 10., 13.00 Magyarország-Németország
Január 12., 20.00 Magyarország-Norvégia
Január 13., 20.00 Magyarország-Ausztria
Január 15., 16.30 Magyarország-Olaszország
A keret
Kapusok: Révész Zsuzsa (DEAC JA), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)
Hátvédek: Báhiczki-Tóth Boglárka (MAC Budapest), Chlepkó Zsófia (HTI, kanadai), Koncz Boglárka (MAC Budapest), Kornyilov Anna (BJA), Tóth Flóra (Győri NEMAK ETO HC), Véghelyi Dóra (OHA, kanadai)
Csatárok: Gergely Dalma (BJA), Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Maja (BJA), Imets Mercédesz (BJA), Kárpáti Karina (MAC Budapest), Kolozsvári Angelika (HKB), Metzler Regina (OHA, kanadai), Mozolai Berta (BJA), Pásztor Flóra Hanga (BJA), Polónyi Petra (Vasas), Simon Viktória (Sportország), Weiler Krisztina (MAC Budapest)
A stáb
Bedő Botond szövetségi edző |
Pukli Máté másodedző |
Pillók Martin másodedző |
Zaka Norbert kapusedző |
Kozák Attila erőnléti edző |
Gallyas Gabriella rehabilitációs edző |
Major Tekla felszerelés-menedzser |
Jasó Judit csapatvezető |
Dr. Németh Gergely sportpszichológus |
Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna női szakági vezető |
Kaposi Dávid sajtó |