Japán 7-0-ra nyert a mieink ellen a divízió 1/A-s vb utolsó napján.
Az első pénteki mérkőzésen a franciák hosszabbításban győzték le az olaszokat, így eldőlt, hogy a második helyen végeznek, míg a mienk tudták: nyerni kell a már biztosan feljutó Japán ellen a bronzéremhez. Metzler Regina nem játszhatott agyrázkódásgyanú miatt. A kapuban Révész Zsuzsa kezdett.
Az első percekben a japánok játszottak fölényben, de a magyar védelem és Révész jól tartotta magát. A mieink emberelőnybe is kerültek, de ezzel nem tudtak élni. Aztán a 11. percben a hazai együttes fogyatkozott meg, és ezt fél perc múlva kihasználta az ellenfél, Kisibe lövése ment be. A 13. percben megduplázta előnyét Japán, Noro távolról volt eredményes. A magyarok igyekeztek, mentek előre, de kevés veszélyt okoztak a kapu előtt. Az ázsiai gárda viszont egy percen belül még kétszer talált be: Simomukai egyedül maradt a kapu előtt, és nem hibázott, majd fórban Kamada távoli lövése ment be a felső sarokba.
A második harmad 3. percében Szato Rejna növelte a vezetést. A mieink fórba kerültek, ám nem sikerült szépíteni. A meccs feléné Révész helyett Szabó Fruzsina állt be a magyar kapuba, és rögtön megdolgoztatták őt is. Egy rövid ideig kettős fórban támadhattak a magyarok, Koncz kemény lövését a japán kapus védte. Aztán viszont magyar kettős hátrány következett, és bár sokáig határozottan védekeztek a mieink, már szimpla fórban Szato szerzett újabb gólt.
Az utolsó harmad elején is emberelőnyben támadhattak a magyarok, de ez is kihasználatlanul maradt. Egyenlő létszám mellett a japánok voltak aktívabbak,, ám jól tartotta magát a csapat. Nem sikerült azonban döntetlenre hozni a játékrészt, az 57. percben Simomukai talált be közelről, így 7-0-ra győzött Japán.
A magyar válogatott négy ponttal a negyedik helyen végzett. Japán jutott fel az A csoportba, a franciák végeztek a második, az olaszok a harmadik helyen. Norvégia esett ki.
A magyar csapat legjobbja ezen a meccsen Imets Mercédesz volt. A vb legjobb magyarja Metzler Regina lett.
Bedő Botond szövetségi edző: "Azt mondtam a lányoknak a meccs előtt, hogy veszíthetünk, csak az látszódjon a jégen, hogy mindent megteszünk azért, hogy ne kapjunk ki. Egy jobb csapat ellen ki lehet kapni, és ez is történt, a jobb csapat, a divízióból feljutó Japán nyert. A kezdéssel nem vagyok elégedett, visszafogottan kezdtünk megint, mélyről jöttünk fel, de annyira nem tudtunk, hogy gólt is szerezzünk. Van hiányérzetem. Voltak most jó teljesítmények, és olyanok amelyekkel nem lehetünk elégedettek. Van bennem hiányérzet a torna egészével kapcsolatban is. Ahogy a vb előtt is nyilatkoztam, a dobogós helyezésnek a minimumnak kellett volna lennie. Nem éreztem végig a motivációt a lányokon, de azt nem mondhatjuk, hogy nem játszottunk jó meccseket. Szép győzelemmel kezdtünk Norvégia ellen, ezen kicsit felbuzdultunk és elbíztuk magunkat, és a franciák ellen 3-0-s hátrányba kerültünk. Feljöttünk 3-2-re, sajnálom, hogy ott nem sikerült kiegyenlíteni. Az olaszok ellen is ez történt, gyengén kezdtünk, a végére jöttünk fel, és ajtó-ablak helyzeteket hagytunk ki, és büntetőkkel alulmaradtunk. A helyzetkihasználás rossz volt, ennek önbizalomhiány is lehet az oka, vagy az, hogy elizgultuk."
Japán-Magyarország 7-0 (4-0, 2-0, 1-0)
Révész (Szabó F.)
Koncz, Báhiczki-Tóth – Gengeliczky, Márton A. – Chlepkó, Gábor – Véghelyi
Gondos, Márton L., Schmidt-Natkay – Milibák, Simon, Imets – Hidasi, Szederkényi, Ivády – Szelényi
A vb-programja
Április 3., vasárnap, 16.30 Magyarország-Norvégia 7-1
Április 5., kedd, 16.30 Magyarország-Franciaország 2-3
Április 7., csütörtök, 16.30 Magyarország-Olaszország 1-2
Április 8., péntek, 16.30 Magyarország-Japán 0-7
A keret
Bogáti Bianka | GK | Budapest JA |
Révész Zsuzsa | GK | Debreceni Hokiklub |
Szabó Fruzsina | GK | MAC Budapest |
Báhiczki-Tóth Boglárka | D | Budapest JA |
Chlepko Zsófia Anna | D | Budapest JA |
Gengeliczky Dorottya | D | OHA (CAN) |
Koncz Boglárka | D | Budapest JA |
Márton Adél | D | Budapest JA |
Véghelyi Dóra | D | Budapest JA |
Gábor Imelda Tünde | D | Budapest JA |
Gondos Tamara | F | MAC Budapest |
Imets Mercédesz | F | Budapest JA |
Ivády Nina | F | Budapest JA |
Márton Luca | F | Budapest JA |
Metzler Regina | F | Vasas SC |
Schmidt-Natkay Alíz | F | Budapest JA |
Szelényi Nina | F | Budapest JA |
Hidasi Szabina | F | Ferencvárosi TC |
Milibák Gréta Gerda | F | Budapest JA |
Simon Viktória | F | Sportország SC |
Szederkényi Lilla | F | Budapest JA |
A stáb
Bedő Botond szövetségi edző
Fodor Zoltán edző
Nagy Richárd edző
Budai Krisztián kapusedző
Kozák Attila erőnléti edző
Gallyas Gabriella rehabilitációs edző
Nagy József / Tóth György felszerelés-menedzser
Jasó Judit csapatvezető
Fotó: Víg Norbert