A házigazda, eddig veretlen német válogatottal találkozik hétfő este a magyar női korosztályos együttes a divízió I/A világbajnokságon.
Két forduló után ketté vált a mezőny a füsseni vilábajnokságon. A japán és a német válogatott mindkét meccsét rendes játékidőben nyerte meg, ráadásul magabiztosan, így 6-6 ponttal áll. A magyar csapat eggyel kevesebbet gyűjtött, mert a dánok ellen szétlövésben diadalmaskodott. Így a többi együttes közül értelemszerűen csak a dánoknak van pontjuk, a francia és az olasz csapat még nullán áll. Hétfőn és kedden az eddiginél komolyabb feladat vár a mieinkre, ugyanis a mostani két éllovassal találkoznak 24 órán belül.
„Egyre jobb a helyzet. Elindultunk felfelé, jó úton járunk. A dánok ellen nehézkesen indult be a gépezet. Az volt az első meccsünk, mindenki jobban izgult, és a dánok nagyobb lendülettel kezdtek. Aztán a franciák ellen ezen tudtunk változtatni, sikerült feltüzelni a csapatot. Szinte végig tudtunk dominálni, egy 5-8 perces időszakot kivéve” – értékelte az első két meccset Bedő Botond vezetőedző.
A csapat vasárnap délután edzett, és főleg a speciális játékokon dolgozott. Eddig 11 emberelőnyt kapott a magyar válogatott, de nem tudott gólt szerezni ezekből.
„Ezen javítanunk kell. Az emberhátrányos letámadáson is dolgoztunk, hogy még jobban megnehezítsük az ellenfél dolgát. Összességében jók a letámadásaink, sok helyzetünk van, azzal elégedett vagyok.”
A szakvezető szerint az lesz a kulcs a következő két meccsen, hogy zavart kell okozni a szervezett ellenfél rendszerében.
„Szét kell rombolni a szervezettségüket. Az idei csapatunk nagyon jó minden szempontból, nem fognak kifogni rajtunk. Bízom abban, hogy le fognak minket becsülni.”
A sorokban nem tervez változtatást a szakmai stáb.
„Az első meccs harmadik harmadára új sorösszeállítással mentünk ki, ezt megtartottuk a franciák ellen is, aztán meccs közben változtatgattunk, ám ez megszokott. Öt meccsünk van a vb-n, mindenkit lehet és kell is használni, nem akarjuk, hogy kimerüljenek a lányok. Jól kell tudni beosztani az energiát, ehhez okosnak kell lenni meccs közben.”
A program
Január 3., 20:00 Magyarország-Dánia 2-1 szétlövés után
Január 4., 16:30 Magyarország-Franciaország 4-1
Január 6., 20:00 Magyarország-Németország
Január 7., 16:30 Magyarország-Japán
Január 9., 14:30 Magyarország-Olaszország
A keret
Révész Zsuzsa | 2005.08.17 | GK | Debreceni Hoki Klub |
Szabó Fruzsina | 2004.02.02 | GK | MAC Budapest |
Tóth Zsófia | 2003.08.01 | GK | KMH Budapest |
Faggyas Lilla | 2002.02.25 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Fecske Maja Ágnes | 2002.08.07 | D | MAC Budapest |
Gengeliczky Dorottya | 2004.03.15 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Kreisz Emma | 2003.09.02 | D/F | MAC Budapest |
Lázár Csenge | 2002.12.31 | D | MAC Budapest |
Márton Adél | 2004.07.26 | D | UTE |
Szamosfalvi Petra | 2002.05.10 | D/F | KMH Budapest |
Véghelyi Dóra | 2005.10.17 | D | MAC Budapest |
Horváth Imola | 2002.08.02 | F | MAC Budapest |
Ivády Nina | 2004.04.13 | F | Óbuda HA |
Józsa Orsolya | 2003.06.24 | F | MAC Budapest |
Losonci Zsófia | 2002.06.02 | F | MAC Budapest |
Metzler Regina | 2005.10.25 | F | Vasas SC |
Papacsek Réka | 2003.07.02 | F | Ferencvárosi TC |
Pázmándi Zsófia | 2002.12.16 | F | MAC Budapest |
Seregély Míra | 2003.04.27 | F | MAC Budapest |
Strobl Lara Katalin | 2003.05.11 | F | Vasas SC |
Szelényi Nina | 2004.11.26 | F | MAC Budapest |
A stáb
Bedő Botond | Vezetőedző | |||
Fodor Zoltán | Edző | |||
Budai Krisztián | Kapusedző | |||
Kis András | Videóedző | |||
Kozák Attila | Erőnléti edző | |||
Gallyas Gabriella | Rehabilitációs edző | |||
Jasó Judit | Csapatvezető | |||
Medgyes László | Felszerelés menedzser | |||
Dr. Simon Ádám Kornél | Csapatorvos |