Női U18: látható a fejlődés

2024.09.28. 21:00 |

Képességfejlesztő edzésekkel folytatta a munkát a női U18-as csapat. A szakmai stáb szerint hasznos tapasztalatokkal zárult a két nap.

A Tüskecsarnokban rendezték meg a női U18-as együttes összetartását ezen a héten. Az edzők eltérő kerettel dolgoztak kedden és szerdán, de mindkét nap két jeges edzést vezényeltek a játékosoknak, fókuszban a képességfejlesztéssel.

„Tartalmas két napot zártunk. A fő hangsúly azon volt, hogy több játékost lássunk és lehetőséget adjunk olyanoknak is, akikkel kevesebbszer tudunk együtt edzeni, és ők is megismerhessék, hogyan zajlik a munka a korosztályos válogatottban. Örömteli látni, hogy mennyire nőtt a bázis az utóbbi években, megvan a megfelelő létszám, az ő fejlesztésük kiemelten fontos” – mondta Bedő Botond szövetségi edző.

„Az volt a cél, hogy minél több játékost nézzünk meg a szezon elején. Volt, aki a WSI tornán, aztán mások az augusztus végi ausztriai viadalon kaptak lehetőséget, és most is több új játékos kapott meghívót. Folytattuk azt a munkát, amit elkezdtünk a nyári skill campen, átismételtük azt ott gyakoroltakat, valamint azok is megismerhették a feladatokat, akik akkor nem tudtak részt venni. Látható a fejlődés, mindenki hazavitt valamit, amit aztán az otthoni munkában hasznosíthat. A játékosok odafigyeltek, fejlődni akarnak, így könnyebb velük dolgozni” – tette hozzá Fodor Zoltán edző.

Az 1. napra behívott keret:

Kapusok: Bauer Jázmin (FTC-Telekom), Csapó Dominika (IOGJA), Csordás Csenge (KASI)

Hátvédek: Balogh Viktória (Veszprémi Jéglovagok), Bodó Emília (Hatvani Gigászok), Domokos Hanna (Vasas), Farkas Valéria (Vasas), Fekete Anna (OHA), Földi Gerda (DVTK Jegesmedvék JSE), Gál Blanka Eszter (Veszprémi Jéglovagok), Galambos Fruzsina (Tatabányai Polipok)

Csatárok: Bán Zsuzsanna (KMH), Bereczki Dóra (DEAC), Borsos Lili (HKB), Dely Hanga (FTC-Telekom), Füke Dóra (Győri ETO HC), Hajnal Csillag (HKB), Horváth Anna (Szombathelyi Pingvinek), Keresztény Nóra (Ajkai Óriások), Kiss Milla Éva (Veszprémi Jéglovagok), Kondor Kata (Rampage), Kosztya Laura (FTC-Telekom), Kovács-Ferencz Lorin (FTC-Telekom), Láday Anna (Győri ETO HC), Lányi Anna (DHK)

A 2. napra behívott keret:

Kapusok: Földesi Dóra (KSI), Gyócsi Petra (KASI), Lajkó Lilla (DVTK), Tóth Vivien (All U Need SE)

Hátvédek: Galváczki Gréta Fatime (Hatvani Gigászok), Haraszt Lorina (IOGJA), Kalmár Boglárka (KSI / Lizards), Károlyi Lili (HKB), Keresztes Zsuzsanna (FTC-Telekom), Korpa Noémi Csilla (Rampage), Paska Veronika (Vasas), Toperczer Laura (KSI), Tőkési Júlia (Angels)

Csatárok: Lévai Fruzsina (Lehel), Mártha Gyöngyvér (OHA), Molnár Eszter (Győri ETO HC), Nagy Dominika (Sportországi Cápák), Nemszilaj Diána (FTC-Telekom), Pap Fruzsina (KSI), Pászti Amira (FTC-Telekom), Patay Panna (Szarvas), Patay Sára (Szarvas), Tiba Zsófia (PTSE Tatabánya HC), Tóth Hanga (HKB), Varga Lotti (HKB), Vass Szonja (HKB), Zsobrák Hanna (Veszprémi Jéglovagok)

A stáb:

Bedő Botond szövetségi edző, Fodor Zoltán edző, Zaka Norbert kapusedző, Kozák Attila erőnléti edző, Zámola Viktória rehabilitációs edző, Szilágyi Soma felszerelés-menedzser, Szilágyi Lili csapatvezető, Jasó Judit szakági vezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV