A magyar női U18-as válogatott hősiesen küzdve, büntetőkkel győzte le Dániát a füsseni divízió I/A világbajnokság rajtján.
Óvatos játékkal indult a mérkőzés, majd a mieink fokozatosan átvették az irányítást, egyre többet volt a korong a dán kapu előtt. Az ellenfél három perc után került először helyzetbe, de Tóth Zsófia jó ütemben lépett ki a kapujából. Magyar részről Ivády Nina és Pázmándi Zsófia veszélyeztetett, majd Seregély Míra megindulása után járt közel a gólhoz. Érkeztek távoli lövések és bepasszolt korongok is, de a dán kapus és a hátvédek résen voltak. Az ellenfél kevesebbszer jutott el lehetőségig, de amikor igen, Tóth a helyén volt.
A 17. percben emberelőnybe kerültek a mieink, ám a dánok rögtön megszerezték a korongot, és a veszélyes kontra végén is Tóth bravúrjára volt szükség. A folytatásban fel tudott állni fórban a magyar csapat, szépen járatta a korongot, Szamosfalvi Petra pedig kétszer is veszélyeztetett, de gól nem született.
Bő egy perc telt el a második harmadból, amikor újra emberelőnybe került a magyar válogatott, ám sem ebből, sem a következő fórból nem sikerült betalálni, pedig voltak helyzetek. A másik oldalon Tóth nagy védéssel akadályozta meg a dán vezetést. A 29. percben a mieink is hátrányba kerültek, Józsa Orsolya kapott büntetést, de a két percet különösebb gond nélkül sikerült lehozni. Alighogy letelt a magyar kiállítás, az ellenfél fogyatkozott meg, ám a forgatókönyv hasonló volt a korábbiakhoz: Nordström fogta a próbálkozásokat.
Egyenlő létszámnál is voltak nagy helyzetei a magyaroknak, Szamosfalvi cselek után lőtt, Strobl pedig kilépett, de ezek is kimaradtak. A sok kihagyott lehetőség pedig megbosszulta magát: a 36. percben Skriver tudott megiramodni, egy csellel becsapta a magyar kapust, és nem hibázta el a ziccert (1-0). A magyar csapat igyekezett váltani, de a góltól a dánok magabiztossá váltak, és a hajrában is többször tesztelték Tóthot.
A mieink hátrányban kezdték az utolsó harmadot, mert Kreisz Emma volt túlzottan kemény egy kapu előtti kavarodásnál, de a védekezés jól működött. A befejezéseknél viszont továbbra is hiányzott a pontosság, sem távolról, sem közelről nem lehetett bevenni a dán kaput. Seregély, majd Pázmándi nagy helyzetét is hárították. A dánok előtt az 51. percben adódott lehetőség, de Tóth ismét bravúrt mutatott be. Ezt követően megfogyatkoztak a mieink, Losonci Zsófiának kellett leülnie, de bő egy perccel később a rivális is kapott egy kiállítást. Már a négy a négy elleni játékban is aktívabbak voltak a mieink, aztán fórban teljesen beszorították az ellenfelet. Az 56. percben újabb dán két perc következett, ám hiába jöttek futószalagon a helyzetek, az eredmény nem változott. Horváth Imola kemény lövését, majd Kreisz közeli próbálkozását is fogta a kapus.
Az 58. percben viszont megszületett a várva várt gól: Kreisz Emma lépett ki meg a bal oldalon, és távoli, életerős lövését már nem tudta védeni Nordström (1-1). A hajrában is volt még magyar helyzet, de nem sikerült bevinni a győztes találatot a rendes játékidő alatt.
A hosszabbítás is magyar fölényt hozott, amely két perc után emberfölénnyé is vált. Horváth Imola került ziccerbe, de nem tudta ellőni a dán kapus mellett a korongot. A 64. percben néhány másodpercig öt a három ellen támadhattak a mieink egy újabb kiállításnak köszönhetően. Egymást érték a helyzetek, ám Nordström továbbra is megbabonázta a mieinket.
A szétlövésben Tóth Zsófia valamennyi dán lövést biztosan védte, míg magyar részről Kreisz Emma a negyedik körben higgadtan betalált, így a plusz pont a mieinké lett a vb nyitó napján.
A magyar válogatott legjobbja Strobl Lara lett.
A torna szombaton délután a franciák ellen folytatódik.
További eredmények:
Franciaország-Japán 0-5
Olaszország-Németország 0-5
A program
Január 3., 20:00 Magyarország-Dánia 2-1 szétlövés után
Január 4., 16:30 Magyarország-Franciaország
Január 6., 20:00 Magyarország-Németország
Január 7., 16:30 Magyarország-Japán
Január 9., 14:30 Magyarország-Olaszország
A keret
Révész Zsuzsa | 2005.08.17 | GK | Debreceni Hoki Klub |
Szabó Fruzsina | 2004.02.02 | GK | MAC Budapest |
Tóth Zsófia | 2003.08.01 | GK | KMH Budapest |
Faggyas Lilla | 2002.02.25 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Fecske Maja Ágnes | 2002.08.07 | D | MAC Budapest |
Gengeliczky Dorottya | 2004.03.15 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Kreisz Emma | 2003.09.02 | D/F | MAC Budapest |
Lázár Csenge | 2002.12.31 | D | MAC Budapest |
Márton Adél | 2004.07.26 | D | UTE |
Szamosfalvi Petra | 2002.05.10 | D/F | KMH Budapest |
Véghelyi Dóra | 2005.10.17 | D | MAC Budapest |
Horváth Imola | 2002.08.02 | F | MAC Budapest |
Ivády Nina | 2004.04.13 | F | Óbuda HA |
Józsa Orsolya | 2003.06.24 | F | MAC Budapest |
Losonci Zsófia | 2002.06.02 | F | MAC Budapest |
Metzler Regina | 2005.10.25 | F | Vasas SC |
Papacsek Réka | 2003.07.02 | F | Ferencvárosi TC |
Pázmándi Zsófia | 2002.12.16 | F | MAC Budapest |
Seregély Míra | 2003.04.27 | F | MAC Budapest |
Strobl Lara Katalin | 2003.05.11 | F | Vasas SC |
Szelényi Nina | 2004.11.26 | F | MAC Budapest |
A stáb
Bedő Botond | Vezetőedző | |||
Fodor Zoltán | Edző | |||
Budai Krisztián | Kapusedző | |||
Kis András | Videóedző | |||
Kozák Attila | Erőnléti edző | |||
Gallyas Gabriella | Rehabilitációs edző | |||
Jasó Judit | Csapatvezető | |||
Medgyes László | Felszerelés menedzser | |||
Dr. Simon Ádám Kornél | Csapatorvos |