Magabiztos, 6-0-s győzelemmel zárta a csehországi felkészülési tornát a magyar korosztályos válogatott.
A magyar válogatott a lengyelek ellen zárta a zlíni tornát. A mieink már a 6. percben megszerezték a vezetést, a csapatkapitány, Kreisz Emma volt eredményes. A 17. percben megduplázta előnyét a válogatott Losonci Zsófia révén. Az újabb magyar gólra a második játékrész utolsó percéig kellett várni, de akkor 19 másodperc alatt két találat is született: előbb Kreisz Emma, majd Kerekes Kármen szerzett gólt.
Az utolsó harmadban is hasonló volt a helyzet, a mieink a végén növelték előnyüket. Az 59. percben Horváth Imola talált be, aztán 10 másodperccel a vége előtt Pázmándi Zsófia sem hibázott.
A magyar kapuban Tóth Zsófia kezdett, aztán a meccs felénél Szabó Fruzsina állt be, de mindketten hibátlanul teljesítettek, összesen 19 lövést hárítva.
A másik meccsen Szlovákia 1-0-ra legyőzte a hazai cseheket, és ezzel meg is nyerte a tornát. A magyar együttes két győzelemmel és egy vereséggel zárt Zlínben, de a körbeverések miatt harmadik lett.
Bedő Botond vezetőedző: "A mai mérkőzésre mondhatjuk, hogy elvárható volt a csapattól a győzelem, hiszen játszottunk már velük és akkor is nyertünk. Nem sikerült olyan nagy intenzitással kezdeni, mint az előző kettő mérkőzésen, de végül sikerült megszerezni az első találatot, és elkezdtünk jobban játszani, és végül kapott gól nélkül nyertük meg a mérkőzést. Összességében elégedett vagyok a felkészülés ezen részével, hiszen három jó mérkőzést játszottunk, és ezek közül az első kettőn igazán jó tempóban tudtunk jégkorongozni. Természetesen a világbajnokságon nem lesz elég kettő mérkőzésen jól játszani, ott mindegyik mérkőzésen azonos, magas tempóra lesz szükség. Egyszerű játékot mutattunk végig, és ez is hozzájárult a sikereinkhez, erre a vb-n is szükség lesz. Mindig azt kérjük a lányoktól, hogy mindig a legegyszerűbb megoldás vezet a sikerhez."
A program
December 13., csütörtök, Magyarország-Szlovákia 4-3
December 14., péntek, Magyarország-Csehország 2-5
December 15., szombat, Magyarország-Lengyelország 6-0
A keret
Szabó Fruzsina |
GK |
MAC Budapest |
Tóth Zsófia |
GK |
Óbuda HA |
Faggyas Lilla |
D |
Győri NEMAK ETO HC |
Fecske Maja Ágnes |
D |
Jászberényi JE |
Gaitz Hanna Anett |
D |
KMH Budapest |
Gengeliczky Dorottya |
D |
Győri NEMAK ETO HC |
Lázár Csenge |
D |
Ferencvárosi TC |
Márton Adél |
D |
UTE |
Preisinger Dorka |
D |
KMH Budapest |
Horváth Imola |
F |
ifj Ocskay Gábor JA |
Ivády Nina |
F |
Óbuda HA |
Józsa Orsolya |
F |
Ferencvárosi TC |
Kerekes Kármen |
F |
KMH Budapest |
Kreisz Emma |
F |
MAC Budapest |
Losonci Zsófia |
F |
Ferencvárosi TC |
Márton Luca |
F |
UTE |
Pázmándi Zsófia |
F |
Kaposvári SI |
Puskás Noémi |
F |
KMH Budapest |
Seregély Míra |
F |
MAC Budapest |
Strobl Lara Katalin |
F |
Vasas SC |
Szelényi Nina |
F |
MAC Budapest |
Váradi Orsolya |
F |
KMH Budapest |
A stáb
Bedő Botond |
Szövetségi kapitány |
Budai Krisztián |
Kapusedző |
Kis András |
Videóedző |
Kozák Attila |
Erőnléti edző |
Gallyas Gabriella |
Rehabilitációs edző |
Medgyes László |
Felszerelésmenedzser |
Dr. Széplaki Attila |
Csapatorvos |
Kaposi Dávid |
Kommunikáció |
Jasó Judit |
Csapatvezető |
(Fotó: David Peška)