A női korosztályos válogatott 4-1-re győzött második meccsén a Füssenben zajló divízió I/A világbajnokságon.
Mivel 18 órával a dánok ellen szétlövésben kiharcolt győzelem után újra jégre kellett lépnie a magyar női U18-as válogatottnak, egy regeneráló sétával és sok pihenéssel töltötték az időt a franciák elleni meccsig. Az ellenfél újonc ebben a divízióban, és az első fordulóban 5-0-ra kikapott.
A mieink a 6. percben emberelőnybe kerültek, de ahogy a nyitó napon, úgy ezúttal sem sikerült betalálni fórból. A vezető találatra viszont nem kellett sokat várni, Kreisz Emma volt eredményes a 12. percben (1-0). A folytatásban is a magyarok akarata érvényesült, jóval többet lőttek kapura. A hajrában aztán előbb sima, majd kettős emberhátrány következett, de sikerült átvészelni ezt az időszakot a jó blokkoknak és Tóth Zsófia védéseink köszönhetően.
A második harmad elején újabb magyar kiállítást ítéltek, így fél percig megint öt a három ellen támadhattak a franciák. Tóth nagyokat védett, de a 22. percben, sima hátrányban már ő is tehetetlennek bizonyult: egy kipattanót Le Scodan kotort be (1-1). Egy perccel később ismét emberhátrányba kényszerültek a mieink, de ezt jó védekezéssel sikerült kihúzni. Egyenlő létszámnál Józsa Orsolya, majd Seregély Míra járt közel a második magyar gólhoz.
Pörgős oda-vissza játék alakult ki, mindkét oldalon akadtak helyzetek bőven. A 33. percben újra vezettek a magyarok: Pázmándi Zsófia szerzett harcosan korongot a támadóharmadban, majd Losonci Zsófia elé tálalt, aki belőtte a helyzetet (2-1). Fél percen belül újabb magyar került a büntetőpadra, ezúttal Lázár Csenge, ám a franciák ezzel sem tudtak mit kezdeni. A 36. percben Tóth nagy védéseket mutatott be, majd egy perccel később jött a megnyugtató gól: Seregély szerzett nagyszerű találatot (3-1). A harmad magyar emberfórral ért véget.
Az utolsó játékrészben a mieink irányították a játékot, és okosan őrizték az előnyt. A kiállításokat egyik csapat sem tudta kamatoztatni, pedig ezúttal is akadt bőven rá lehetőség. A franciák ismét próbálkozhattak öt a három ellen, de ezt sikerült kibekkelni. Aztán sima hátrányban többször is megdolgoztatták Tóthot, de a magyar kapus lábbal és kézzel is nagyszerűen védett. Az 59. percben pedig lezárta a meccset a magyar csapat: Seregély visszatett korongját Szamosfalvi Petra lőtte be biztosan (4-1).
A mieink legjobbja a csapatkapitány, Kreisz Emma lett.
A magyar válogatott így két forduló után öt ponttal áll. Vasárnap szünnap következik, majd hétfőn este jöhet a németek elleni rangadó.
A program
Január 3., 20:00 Magyarország-Dánia 2-1 szétlövés után
Január 4., 16:30 Magyarország-Franciaország 4-1
Január 6., 20:00 Magyarország-Németország
Január 7., 16:30 Magyarország-Japán
Január 9., 14:30 Magyarország-Olaszország
A keret
Révész Zsuzsa | 2005.08.17 | GK | Debreceni Hoki Klub |
Szabó Fruzsina | 2004.02.02 | GK | MAC Budapest |
Tóth Zsófia | 2003.08.01 | GK | KMH Budapest |
Faggyas Lilla | 2002.02.25 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Fecske Maja Ágnes | 2002.08.07 | D | MAC Budapest |
Gengeliczky Dorottya | 2004.03.15 | D | Győri NEMAK ETO HC |
Kreisz Emma | 2003.09.02 | D/F | MAC Budapest |
Lázár Csenge | 2002.12.31 | D | MAC Budapest |
Márton Adél | 2004.07.26 | D | UTE |
Szamosfalvi Petra | 2002.05.10 | D/F | KMH Budapest |
Véghelyi Dóra | 2005.10.17 | D | MAC Budapest |
Horváth Imola | 2002.08.02 | F | MAC Budapest |
Ivády Nina | 2004.04.13 | F | Óbuda HA |
Józsa Orsolya | 2003.06.24 | F | MAC Budapest |
Losonci Zsófia | 2002.06.02 | F | MAC Budapest |
Metzler Regina | 2005.10.25 | F | Vasas SC |
Papacsek Réka | 2003.07.02 | F | Ferencvárosi TC |
Pázmándi Zsófia | 2002.12.16 | F | MAC Budapest |
Seregély Míra | 2003.04.27 | F | MAC Budapest |
Strobl Lara Katalin | 2003.05.11 | F | Vasas SC |
Szelényi Nina | 2004.11.26 | F | MAC Budapest |
A stáb
Bedő Botond | Vezetőedző | |||
Fodor Zoltán | Edző | |||
Budai Krisztián | Kapusedző | |||
Kis András | Videóedző | |||
Kozák Attila | Erőnléti edző | |||
Gallyas Gabriella | Rehabilitációs edző | |||
Jasó Judit | Csapatvezető | |||
Medgyes László | Felszerelés menedzser | |||
Dr. Simon Ádám Kornél | Csapatorvos |