Hat győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett a női U18-as csapat a budapesti WSI tornán. Bedő Botond szövetségi edzőt kértük értékelésre.
Mennyire vagy elégedett összességében?
Elégedettek vagyunk az elmúlt héttel, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, sajnos a döntőre elfáradtunk. A látottak viszont bizakodásra adnak okot a jövőre nézve.
Az előtte lévő két hét felkészülés sokban segített?
Látványosan megmutatkoztak nagyon sok helyzetben azok az egyéni képességek, készségek, amiket a felkészülés első két hetében gyakoroltunk, nagyon hatékony volt a skill tábor. Emellett az erőnléti fejlesztésen is nagy volt a hangsúly. Ahhoz, hogy valakiből jó játékos legyen, jó atlétának is lennie kell. Ez alatt azt értjük, hogy ha megvan a megfelelő erő, állóképesség, gyorsaság, akkor a jégen a játék elemeire kell koncentrálni és nem arra, hogy oxigénhez jussunk egy-egy hosszabb csere után vagy egy sorozatterhelés alatt, amikor rövid idő alatt kell 4-5 mérkőzést magas szinten lejátszani.
Mi működött jól, és mi azok a területek, amiken még javítani kell majd?
Ahogy korábban említettem, az egyéni képességek fejlesztésén volt most leginkább a hangsúly és ezek beépítése, használata a mérkőzés közben, ez sikeresnek is mondható. Emellett elkezdtünk dolgozni a védekező harmadbeli játékunkon, ebben is láttunk fejlődést, de lesz még vele munka. A tavalyi meccseinket kielemezve néhány területen változtatunk a játékunkon.
Erővel is jól bírta a csapat a napi két meccset?
Az első napokban még jól bírtuk, azonban az utolsó napon már látszott, hogy a csapat nagy része a harmadik hete nagy terhelés alatt van. Az év ezen szakaszában még általában mindenki pihen, ez idén először volt másképp, de én azt mondom, hogy a sikernek ára van, és ha beletesszük a munkát, és áldozatot hozunk, akkor annak meg is lesz a gyümölcse a végén.
A keret:
Kapusok: Milibák Helga, Takács Noémi Zoé
Hátvédek: Gyula Rebeka, Haraszt Lorina, Kosztya Laura, Schneider Kata, Simon Bíborka, Szabó Bonita, Vass Szonja
Csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka, Bán Zsuzsanna, Bátyi Boróka, Bereczki Blanka, Bereczki Dóra, Fehér Nikolett, Gergely Dalma, Hiezl Réka Effi, Paska Veronika, Pásztor Flóra, Polónyi Petra, Sághy Lara, Weiler Krisztina
Stáb: Bedő Botond vezetőedző, Fodor Zoltán másodedző, Zaka Norbert kapusedző, Kozák Attila erőnléti edző, Zámola Viktória rehabilitációs edző, Szilágyi Soma felszerelés-menedzser, Szilágyi Lili csapatvezető, Jasó Judit szakági vezető