Szerdán rajtol a nyolccsapatos torna Mátyásföldön.
Vasárnap bővebb kerettel kezdte meg a felkészülést a női U16-os csapat a budapesti Európa Kupára. A szakmai stáb az első nap után jelölte ki a végleges, 18+2 fős keretet, és folytatta a munkát.
"Megnéztük, hogy ki milyen állapotban van. A fáradtság kicsit látszik a lányokon, hiszen a szezon végén járunk, többen szerepeltek már nagy versenyen az elmúlt hónapokban, de az elszántság és a motiváltság is megmutatkozik, remek hozzáállással dolgoznak. Ezekben a napokban átvesszük az egész játékrendszert. Egy-egy szegmenssel foglalkozunk mindegyik edzésen, beleültetjük a gyakorlatba, és az elméleti vagy videós megbeszéléseken is alátámasztjuk az elhangzottakat" - mondta Fodor Zoltán vezetőedző.
Ez a korosztály az elmúlt két évben nem tudott nemzetközi meccseket játszani, és vannak a keretben, akik először szerepelhetnek nagy tornán, először szembesülhetnek ilyen kihívással. A magyar együttes az A csoportban Finnország, Németország és Ausztria csapatával találkozik majd.
"Vannak olyan ellenfelek, akikről kevesebb információ áll rendelkezésre, de a finneket az EYOF-on láttuk, tudjuk, hogy erősek. Már az is siker, hogy megrendezik a tornát a kétszeri halasztás után. Az a célunk, hogy magas energiaszinttel játsszuk végig a meccseket, a lányok szívüket-lelküket beleadják, aztán meglátjuk, mire lesz elég. Akkor leszek elégedett, ha többek lesznek a torna végére" - mondta az edző, aki szerint a hazai rendezés nagy segítség lehet, és reméli, jó hangulatú, hajtós, pörgős meccseken játszanak majd a mieink, nagyot küzdve.
A torna mérkőzéseit a Mátyásföldi Jégcsarnokban tartják. A belépés ingyenes. A találkozókról élő közvetítés lesz.
A magyar csapat programja:
Május 11., 19.00 Magyarország-Finnország
Május 12., 19.00 Magyarország-Németország
Május 13., 19.00 Magyarország-Ausztria
Május 14. helyosztók
A keret
Milibák Helga | G | KMH SE / BJA |
Takács Zoé | G | VASAS |
Báhiczki-Tóth Boglárka | D | BJA / MAC |
Hajdu Lili | D | MAC Budapest |
Haraszt Lorina | D | IOGJA |
Károlyi Lili | D | KMH SE |
Koncz Boglárka | D | BJA / MAC |
Kornyilov Anna | D | BJA |
Szabó Bonita | D | Dornbirn |
Vajda Virág | D | KMH SE |
Bán Zsuzsanna | F | KMH SE |
Bereczki Blanka | F | KMH SE |
Gergely Dalma | F | KMH SE |
Imets Mercédesz | F | Budapest JA |
Kárpáti Karina | F | Pesterzsébeti HC |
Kovács-Ferencz Lorin | F | Ferencváros |
Mozolai Berta | F | KMH/UTE |
Polónyi Petra | F | VASAS SC |
Simon Bíborka | F | MAC Budapest |
Torontáli Anna | F | MAC Budapest |
A stáb
Fodor Zoltán | vezetőedző | |
Nagy Richárd | edző | |
Kiss Andrea | edző | |
Budai Krisztián | kapusedző | |
Kozák Attila | erőnléti edző | |
Gallyas Gabriella | fizioterapeuta | |
Major Tekla | felszerelés- menedzser | |
Dénes Veronika/Dabasi Réka | csapatvezető |