A Finnországban zajló Európa Kupa második napján a női U16-os válogatott Japánnal, majd Ausztriával játszott.
A két mérkőzésről Buzás Norbert szövetségi kapitány számolt be:
„Az A csoportos japánokkal szemben hatalmas meglepetést okoztunk azzal, hogy hősies küzdelemben 1-0-ra nyertünk. Nehezen indult a mérkőzés, sajnos a tegnapi igen nehéz két meccs még a lábunkban volt, így a párharcokat elvesztettük, lassúak és körülményesek voltunk.
„Az A csoportos japánokkal szemben hatalmas meglepetést okoztunk azzal, hogy hősies küzdelemben 1-0-ra nyertünk. Nehezen indult a mérkőzés, sajnos a tegnapi igen nehéz két meccs még a lábunkban volt, így a párharcokat elvesztettük, lassúak és körülményesek voltunk.
A harmadszünetben sikerült rendezni a dolgainkat, így kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, amelyet azért még mindig japán mezőnyfölény jellemzett. A hokit azonban gólra játsszák, nekünk sikerül belőle egyet szereznünk, amivel behúztuk a továbbjutás szempontjából fontos három pontot. Gólunkat Seregély Míra lőtte, a kapuban Tóth Zsófi parádézott."
A délutáni meccsen az az osztrák csapat várt a mieinkre.
„Jól ismerjük őket, hiszen többször játszottunk ellenük az elmúlt időszakban. Mindkét csapaton meglátszott az előző találkozók nyoma, ezért a küzdelem dominált a mérkőzésen. Az első és második félidőben is sokat lőttünk kapura, több lehetőségünk volt, hogy megnyerjük a mérkőzést, azonban gólt nem sikerült szereznie egyik csapatnak sem.
Így jöhettek a büntető lövések, amelyekből a hatodik pár után az osztrákok jöttek ki jobban. De nekünk egy pont kellett ahhoz, hogy a csoport harmadik, azaz továbbjutó helyén zárjunk."
A magyar csapat a szerdai helyosztón a norvégokkal mérkőzik.
Az Európa Kupa programja:
2018. 04.17., kedd: Magyarország–Japán 1-0, 20:20 Magyarország–Ausztria 0-1 szétlövésben
2018.04.18., szerda: helyosztók
VEZETÉKNÉV | KERESZTNÉV | SZÜLETÉSI IDŐ | KLUB | |
1. | Bukor | Petra | 2004.09.03 | Vasas SC |
2. | Faggyas | Lilla | 2002.02.25 | Torino Bulls |
3. | Fecske | Maja Ágnes | 2002.08.07 | Ifj. Ocskay Gábor JA |
4. | Gengeliczky | Dorottya | 2004.03.15 | Győri NEMAK-DANA ETO |
5. | Ivády | Nina | 2004.04.13 | Gepárd |
6. | Józsa | Orsolya | 2003.06.24 | Gepárd |
7. | Kerekes | Kármen | 2003.04.03 | KMH |
8. | Kotsis | Liza | 2003.09.29 | Gepárd |
9. | Kreisz | Emma | 2003.09.02 | MAC Budapest |
10. | Lázár | Csenge | 2002.12.31 | Ferencvárosi TC |
11. | Losonci | Zsófia | 2002.06.02 | Ferencvárosi TC |
12. | Márton | Adél | 2004.07.26 | UTE |
13. | Márton | Luca | 2004.07.26 | UTE |
14. | Metzler | Regina | 2005.10.25 | Vasas SC |
15. | Nyers | Loretta | 2002.09.27 | KMH |
16. | Papacsek | Réka | 2003.07.02 | Ferencvárosi TC |
17. | Pázmándi | Zsófia | 2002.12.16 | KASI |
18. | Seregély | Mira | 2003.04.27 | MAC Budapest |
19. | Strobl | Lara | 2003.05.11 | Vasas SC |
20. | Szabó | Fruzsina | 2004.02.02 | MAC Budapest |
21. | Szelényi | Ratchanee Nina | 2004.11.26 | MAC Budapest |
22. | Tóth | Zsófia | 2003.08.01 | Ferencvárosi T |