Erős ellenfelek ellen zárta a szezont a női korosztályos csapat. A tapasztalatokat Ungár Rebeka edző foglalta össze.
A női U14-es csapat a húsvéti hétvégén játszott két felkészülési mérkőzést Mátyásföldön: a szlovákoktól 1-0-ra kikapott, majd az osztrákokat 9-6-ra legyőzte. Az első meccsen is megvoltak a helyzetek, de nem sikerült őket gólra váltani. A másodikon a magyar együttes egyszer sem volt hátrányban, és amikor egyenlített is Ausztria, gyorsan sikerült újra vezetést szerezni. Máhr Dóra és Magyar Diána kétszer talált be, Temesi Blanka, Tamás Helga, Gyula Rebeka, Dunai Fanni és Ardai Virág egyszer volt eredményes.
A két találkozóról és az azt megelőző edzésekről Ungár Rebeka másodedző nyilatkozott.
„Az idei szezonvégi U14-es program a lányoknak az eddigi legszínvonalasabb esemény volt. Igazi ízelítőt kaphattak a majdani IIHF tornák feelingjéből, a mérkőzések, edzések feszített, szoros beosztásából, a válogatottság megtisztelő érzéséből. Az első nap után szűkítettünk keretet, de már aznap is elkezdtünk gyakorolni néhány olyan elemet, amit szerettünk volna viszontlátni a mérkőzéseken. Az időt igyekeztünk kihasználni és nem túl sok mindent a nyakukba zúdítani egyszerre, hanem inkább azt az egy-két játékszituációt erőltettük, amikből valóban észleltünk is jól megvalósult momentumokat. Ilyen volt például a korongkihozatal, azzal többé-kevésbé elégedették lehettünk és a küzdeni akarással sem akadt probléma.”
Ungár Rebeka szerint a szlovákok elleni meccsen egyedül a góllövés hiányzott, pedig a helyzetek megvoltak, így szombaton az edzésen a scoring állt a középpontban. „Vasárnap 9 gólt sikerült szerezni, ami önmagában kiváló eredmény, de közben a védekezésre jóval több figyelmet kell fordítani, hiszen 6-ot kaptunk, és az rengeteg. Ebben nagyot kell előrelépnünk, mindenképpen az első a védekezés elven kell működnünk. Összességében a pénteki mérkőzéstől indulva a vasárnapi végéig egy meredeken felfelé ívelő egyenes szerint fejlődtünk, és ha másnap még egy meccsünk lett volna, biztos vagyok abban, hogy az lett volna a legjobb. Ezen kell dolgoznunk, hogy rögtön az első mérkőzés első pillanatától élesek legyünk, készen álljunk és bátran, eredményesen, önbizalommal telve tudjunk játszani. A torna végén úgy engedtük el a lányokat, hogy megköszönve a munkájukat további kemény edzésre ösztönöztük őket, remélve, hogy minél többször viselhetik még a címerest mezt.”
A keret
Majoros Emma | GK | Sportországi Cápák |
Illés Vivien | GK | Ajkai Óriások |
Phillipson Elza | GK | OHA |
Görbe Liza | D | Lehel HC |
Gyula Rebeka | D | MAC Budapest Jégkorong Akadémia |
Herczeg Zoé Judit | D | MAC Budapest Jégkorong Akadémia |
Hidvégi Hanna | D/F | Debreceni Hoki Klub |
Lauf Larissza Julianna | D | FTC |
Szajbert Janka Róza | D | Sportországi Cápák |
Tamás Helga | D | Vasas |
Temesi Blanka | D | MAC Budapest Jégkorong Akadémia |
Ardai Virág | F | Szarvasi Jégkorong SE/Csabai Farkasok |
Bokrossy Dalma Boglárka | F | Kárpáti Farkasok |
Csuha Janka | F | Esztergomi-Táti Tigrisek Jégkorong SE |
Debreczeni Laura | F | FTC |
Dunai Fanni | F | Ifj. Ócskay Gábor Jégkorong Akadémia |
Kerkovits Réka | F | HKB |
Magyar Dia | F | FTC |
Máhr Dóra | F | UTE |
Mazzag Sarolta Anna | F | Szombathelyi Pingvinek |
Salamon Bodza | F | Debreceni Hoki Klub |
Schober Flóra | F | HKB |
Valentinyi Zsófia | F | HKB |
A stáb
Hegyi Márta | Szövetségi edző |
Szongoth-Szlaby Gyöngyi | Edző |
Somogyi Vivien | Edző |
Ungár Rebeka | Edző |
Buzás-Gegesy Boglárka | Kapusedző |
Kozák Attila | Erőnléti edző |
Dénes Veronika | Csapatvezető / rehabilitációs edző |
Szilágyi Soma | Felszerelés-menedzser |
Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna | Szakágvezető |