Nemzetközi U16 torna márciusban

2015.01.30. 14:21 |

Az Erste Bank Eishockey Liga U16 korosztályú csapatok számára megszervezi az úgynevezett “European Rookie CUP” projektet, amellyel az Európai Unió Bizottsághoz pályázatot nyújtott be 2014 júniusában EU-s támogatást remélve.

2014 december elején azt az információt kapták a szervezők, hogy ez a projekt egy a kiválasztott 38 projekt közül (406 benyújtott pályázat közül), amelyeket támogat az Európai Unió. Jelenleg minden szükséges dokumentumot véglegesítése zajlik és remélhetőleg pár napon/héten belül végleges és hivatalos válasz érkezik az EU-tól. A tervek szerint az EU 3 éves periódusra biztosítja ezt a támogatást.

Ez a torna nagyszerű lehetőség minden résztvevő klubnak arra, hogy osztrák, magyar, szlovén, olasz, német, horvát és bosnyák klubcsapatok ellen játsszanak, és hogy többet megtudjanak olyan témákról, mint az antidopping, fogadási csalások elleni és diszkrimináció elleni harc. Valamint jó lehetőség arra, hogy nemzetközi barátokat szerezzenek.

Összesen 16 csapat vesz részt, 2 hétvégén, 4 tornán márciusban, majd májusban Salzburgban kerül sor a négyes döntőre.

Résztvevő országok és csapataik száma 2015-ben:

 

2015

Ausztria

4

Magyarország

4

Szlovénia

3

Olaszország

2

Bosznia-Hercegovina

1

Zágráb

1

München

1

 

16

A tornák helyszínei és időpontjai:

  • Németország / München 19.-22.03.2015 / 20.-23.03.15*
  • Magyarország / Kaposvár 19.-22.03.2015

 

  • Szlovénia / Maribor 26.-29.03.2015
  • Ausztria / St.Pölten 26.-29.03.2015

 

  • Döntő torna: Ausztria / Salzburg 10.-12.04.2015

 

  • Mivel a szlovén U16 bajnokságban a döntőket 2015. március 19-22. között rendezik, a szlovén U16 bajnokság harmadik helyezettje az ausztriai vagy a szlovéniai tornán vesz majd részt.
  • * Az EHC Red Bull München playoff-mérkőzései miatt az Olimpiai Stadion jege lehet, hogy foglalt lesz, ezért lehet, hogy március 20-23. között kerül megrendezésre a müncheni torna.

A projekt célja, hogy az Eurpóai Bizottságnak több információ álljon rendelkezésére az európai fiatalokról, arról mennyire informáltak a következő témakörökben:

  • Fogadási csalások, és mérkőzések manipulálásának megelőzése
  • Anti-dopping szabályok
  • Az intolerancia és a diszkrimináció elkerülése

A tornák edzései és mérkőzései között a fenti hétvégéken előadások, beszélgetések lesznek ezekről a témákról, és mindenkinek lehetősége lesz ezekkel kapcsolatban kérdéseket feltenni.

Hamarosan a tornákkal kapcsolatos minden szükséges információ, csapatbeosztás, eredmény és prezentáció elérhető lesz online a www.rookiecup.eu címen.

Fotó: Soós Attila

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV