Nemes Benjámin, az MHL magyar csillaga

2013.02.21. 14:40 |
Az MHL All Star Gálán egyetlen magyarként vett részt a fiatal tehetség.

Február 23-án lesz az az MHL All Star Gála, amelynek magyar résztvevője is lesz: Nemes Benjámin képviseli a Patriot Budapest csapatát. Ezzel az interjúval egy új sorozatot indítunk, amiben fiatal tehetségeket mutatunk be, akik egyszer majd meghatározó tagjai lehetnek a felnőtt válogatottunknak. 

Gondoltad volna, hogy ott leszel a gálán?

- Nem is gondoltam rá, hogy én mehetek. Persze mikor megtudtam, hogy van ez a szavazás, átfutott az agyamon, hogy de jó is lenne, de nem számítottam arra, hogy beszavaznak. Egy idő után aztán mondta a csapat is, hogy én fogok menni, mert engem küldenek, majd rá 3-4 napra láttam a blogon, hogy a szavazáson az élmezőnyben vagyok. Nagyon jól esett, nagyon meglepődtem. Az All Star Gála Kelet-Nyugat meccse február 23-án lesz. Nagyon köszönöm azoknak, akik szavaztak rám, nagyon sokat jelentett nekem.

Úgy megy a Patriotban a játék, ahogy előzetesen tervezted?

- Azért voltak elég nagy hullámvölgyeink, amikből a legtöbbet a sérüléseinknek lehet betudni, de alapjában véve azért nyerünk meccseket, és mindenkit meg tudunk verni. Nekem is most szerencsére egyre jobban megy a játék, aminek nagyon örülök.

A kapitánynak járó C betűt is többször viselted már…

- Igen, ez is jó dolog, bár annyira nem érzem, hogy bármit is befolyásolna. Ugyanúgy dolgozom, edzem, játszom mikor rajtam van, mintha nem lenne rajtam.

Svédországhoz képest milyen a játék itt a Patriotnál?

- A bajnokság teljesen más, az MHL-ben orosz hokit játszunk. A svéd játék inkább a taktikán alapszik, itt meg sokkal többet jelentenek a játékosok saját képességei. Nekem ez jobban tetszik, mert itt nincs megmondva minden egyes szituációban, hogy mit kell csinálnom, itt lehet improvizálni. Úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy ide jöttem. Elég jó közösségünk is van, az elején persze voltak klikkek, a szlovákok, magyarok, csehek külön csoportot alkottak. Most már szerencsére mindeki barátkozik a másikkal, egy csapatot alkotunk.

Szoktál a jövőn gondolkozni? Mik a terveid?

- Még nem tudom, egyelőre csak az itt és mostra figyelek. Benne van az is a pakliban, hogy külföldre megyek, ez attól függ, milyen lehetőségeket kapok majd. A hoki mellett egyébként tanulok, Svédországban elvégeztem a gimnáziumot, de itthon is le szeretném tenni az érettségit magyarul. Ez azért kell, mert azt mondták, nem tudják átváltani a pontokat, én pedig egyetemre szeretnék menni. Ha itthon maradok, akkor szükség lesz rá, hogy bekerüljek egy jó intézménybe. Jövő szeptemberben szeretnék már továbbtanulni, a TF-en néztem a sportmenedzseri és edzői szakokat.

Végezetül, mit üzensz a kezdő kis hokisoknak, akik most kezdik még csak építgetni a hokis életüket?

- Talán azt, hogy bármilyen jól megy a játék, sose hanyagolják a tanulást a sport mellett. Meg azt, hogy ha keményen dolgoznak és jobbak akarnak lenni, akkor előbb-utóbb megtérül a munka. Na meg jöjjenek sok Patriot meccsre. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV