Nem sikerült jól az U18-as kezdés Ostravában

2013.08.22. 22:46 |
Első két meccsét elveszítette a csapat, de javuló tendenciát mutatnak.

Egy cseh extraligás csapat, a HC Trinec Ocelari volt a magyarok első ellenfele csütörtökön. Az akadályt sajnos nem sikerült venni, 3:0 arányban veszítettek a fiúk. Minden harmadra jutott egy kapott gól, az első kettőt emberhátrányban kapta a csapat.

Ondrejcik Rastislav, edző: „Nagyon erős csapat volt az ellenfél, gyorsabbak, jobbak voltak ma. Sajnos az elején elkövettünk néhány hibát, lendületbe hoztuk a cseheket, és ez rányomta a bélyegét a meccsre. A harmadik harmad előtt a szünetben próbáltunk lelket önteni a srácokba, és az utolsó játékrészre változott is a játék képe. Picit jobban bíztak magukban, és végre azt a hokit játszották, amit kértünk tőlük.”

A második meccsen a HC Torax Poruba ellen már jobb volt a helyzet, s bár 4:2-re a mieink maradtak alul, a játékban fejlődtek a fiúk. Az ellenfél már az első percekben kétgólos előnyt harcolt ki, ám Imre Patrik hamar szépített. Sajnos a kontra sem maradt el, de nem sokáig vezethetett 3:1-re az ellenfél, Vokla Roland javított az eredményen. A meccs végén még lehozta kapusát a magyar csapat, de egyenlítés helyett egy üres kapus gólt kapott a válogatott.

Ondrejcik Rastislav, edző: „Az első meccs után tartottunk egy hosszabb megbeszélést, videón megmutattuk a hibákat, amiket vétettek a fiúk délelőtt. Szerencsére jó meglepetést okozott a csapat este, mintha egy másik gárda lépett volna jégre, óriási volt a különbség az első meccshez képest. Mindenki harcolt, ütközött és hozta, amit elvártunk. Büszke vagyok rájuk. Ezen az úton kell tovább mennünk, a holnapi mérkőzések sem lesznek egyszerűek, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV