„Nem lehetetlen a bennmaradás kiharcolása”- véli Póth Öcsi.
De, ki az a Póth Öcsi? – kérdezhetik meglepetten a fiatalok, sőt immár a középkorúak is. Mi azonban, akik a Kisstadionban szocializálódtunk a magyar jégkorongra, jól emlékszünk még a Fradi és a válogatott, remekül korizó, ördöngösen cselező csatárára, Póth Jánosra, akit mindenki csak Öcsinek nevezett. A zöld – fehérek tízszeres bajnokát, klubjában és a válogatottban is, emberhátrányban biztos pályára küldték az edzők, mert képes volt akár a teljes büntetésidőben magánál tartani a korongot, megakadályozni ezzel az ellenfelet, hogy támadást indítson. Hét világbajnokságon szerepelt, köztük a legendás 1977-es és 1978-as „B” csoportos VB-n, Tokióban, illetve Belgrádban.
Póth, évtizedek óta Svédországban él, az elmúlt hétvégét azonban Budapesten töltötte. Feleségét, Dohány Andreát kísérte el a budapesti szinkronkorcsolya világbajnokságra, aki a svédek edzője, de a magyar csapat felkészülését is segítette. Öcsi pedig, hogy hasznosítsa magát, a kék - sárga csapatot elkísérő szurkolók – voltak vagy 150-en – szállásáért, programjáért volt felelős. Így aztán többször is nekifutottunk az interjúkészítésnek, ami azért, – ha nehezen is – de összejött.
- Mikor és hogyan kerültél te Skandináviába? - kezdtem a beszélgetést.
- Hosszú sora van ennek - nevetett. 1981-ben hivatalos OTSH engedéllyel Franciaországba, egészen pontosan St.Gervaisba hívtak, játékos-edzőnek. El is kezdtem ott dolgozni, de ugyanakkor kapott műkorcsolya edzői állást Svédországban Dohány Andrea is, akivel persze jól ismertük egymást itthonról. Ő, mint jégtáncos a Millenárison edzett én mellette, a Kisstadionban. Nem voltunk közömbösek egymás iránt, így aztán amikor meghallottam az ő Svédországba szerződését, csapot-papot ott hagytam a francia Alpokban. Jöttem haza, elintéztem a hivatalos dolgokat és rohantam utána. 1981 karácsonyát már együtt ünnepeltük Göteborgban. Azóta is együtt vagyunk.
- Miként sikerült a beilleszkedés a szénfekete hajú Póth Öcsinek a szőkék világába, azaz Svédországba?
- Remekül! Azt, ugyan mondhatták rám egykoron, hogy nagy franc voltam, de azt hogy nem találtam meg a helyemet valahol, hogy ne voltam képes beilleszkedni valahová, szóval azt a legnagyobb rosszindulattal sem lehetett rám fogni, soha. Rövid időn belül Svédországban is Öcsinek szólítottak, igaz a mai napig valami furcsa módon „Öt-csíínek” ejtik. Göteborg Landvetter városrészében lakunk. Ott van a repülőtér, de ami annál sokkal fontosabb, ott található az a jégpálya is ahol Andrea tartja az edzéseit. Az igazság, hogy Svédországban róla szól az élet. Rengeteg elismerést kap, a nemzetközi korcsolyaéletben is meghatározó a személye. Rettentően büszke vagyok rá, igyekszem segíteni az ő karrierjét.
- Te nem is foglalkozol már a jégkoronggal?
- Korábban edzősködtem, de ma már felhagytam vele. Egy családban elég egy megszállott.
- Korábbi csapattársaiddal tartod a kapcsolatot?
- Nem nagyon. Bár nagyon sokszor, nagyon sokat vagyok itthon, de csak egyszer-egyszer futottunk össze Mészöly Kandúrral, Raffa Gyurival, meg Palla Tónival. Na, vele aztán elbeszélgettünk, miként épültünk föl a szívműtétünk után.
- Micsoda? A szíveddel volt problémád is? Neked, aki – ha jól emlékszem - soha nem dohányoztál, alkoholt sem fogyasztottál.
- Remekül emlékszel! Ráadásul soha nem voltam beteg, ezért aztán először nem is tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy valahogy furcsán éreztem magam. Éjszaka aztán, egyre nehezebben kaptam levegőt, így kénytelen kelletlen elmentem az orvoshoz, aki azonnali szívoperációt tartott szükségesnek. Megpróbáltam megúszni a dolgot, ezért hazautaztam egy kontrollra, de a Városmajorban is elkerülhetetlennek mondták a műtétet. 2008-ban került rá sor. Több mint 7 órán keresztül dolgoztak rajtam. Szerencsére annyira jól sikerült, hogy a balatonfüredi utókezelés óta nincsenek panaszaim és az évente kötelező ellenőrzésen kívül, nem kell orvossal találkoznom.
- Ha azt kérdezem hokis pályafutásod melyik meccse, világbajnoksága volt a legemlékezetesebb számodra, mit válaszolsz?
- Nem tudok választani. Két VB, az 1974-es Grenoble-ban és az 1975-ben Szófiában rendezett „C” csoportos VB a kedvencem. Mindkétszer megnyertem a legjobb góllövőnek és a legjobb játékosnak járó díjat is.
- A mai magyar jégkorongról mennyit tudsz?
- Mindent! Göteborgban, az összes magyar TV csatornát tudjuk fogni, így láttam a Volán valamennyi EBEL meccsét, a MOL Liga találkozókat, a válogatott összecsapásokat. Szóval napra kész vagyok.
- Mit szólsz, hogy utódaid májusban az elit VB-n, a legjobbak között szerepelnek majd?
- Nagyon büszke vagyok rájuk! Roppant nehéz feladat állnak, de szerintem nem lehetetlen feladat a bravúr, a bennmaradás kiharcolása. Nekünk a világbajnokság elején kell nagyon koncentrálni, fegyelmezetten játszani. Akkor a nagy csapatok,- és ott mindenki nagy lesz hozzánk képest – még nem állnak össze, nem is figyelnek annyira, hiszen számukra a végjáték a legfontosabb. Szóval akkor lehet tőlük pontot csenni és az nekünk az életbevágóan fontos lenne! Nagyon szurkolok a srácoknak, minden mérkőzésüket megnézem és a szívem velük lesz! – fejezte be nyilatkozatát az egykor, a tizenegyes számú mezben játszó Póth Öcsi.
Török László
