A magyar válogatott nagyot küzdött, de a roppant erős szlovákok behúzták az olimpiai selejtezőt, és a zárónapon Kazahsztánnal döntik el, mely csapat vehet részt a milánói téli játékokon.
„A terv az volt, hogy csoda történjen” – fogalmazott Bartalis István a kazahok elleni 5-2-es vereség után. Még mindig ez a terv, és ha a magyar válogatott úgy játszik, mint Kazahsztán ellen, akkor kevésbé tűnhet utópisztikusnak egy ilyen félmondat. Csak a gól hiányzott csütörtökön, egyébként mindenben felülmúltuk az esélyesebb kazahokat, miközben persze látszott, sok közös gyakorlásra van szükség a hibák kivédésére. A csoda kifejezés ezzel együtt nem tűnik túlzásnak Szlovákia esetleges legyőzésekor, Pozsonyban, telt ház előtt.
Horváth Milán vette át Ortenszky Tamás helyét erre a meccsre, Horváth Dominik és Mihály Ákos pedig az első meccshez hasonlóan ezúttal sem öltözött át. Vay Ádám kezdett a kapuban, számára ismerős ez a csarnok, hiszen a Poprád játékosaként többször is kikorcsolyázott az Ondrej Nepala Aréna jegére.
Legutóbb 2016-ban, a svájci vb-n találkoztunk a szlovákokkal, akkor 4-1-re nyertek, 2003. november 6-án viszont a magyar válogatott győzött, 4-2-re Káposztásmegyeren, Palkovics Krisztián két, Ladányi Balázs, Ocskay Gábor egy gólt szerzett.
A játéknap első mérkőzésén az osztrákok 2-1-re kikaptak Kazahsztántól, a mi meccsünket pedig egyértelműen a szlovákok kezdték jobban, szinte az első pillanattól a kapu elé szorították a magyar csapatot. Ehhez képest a mieink szereztek vezetést a 4. percben: Koch kapott büntetést akadályozásért, Varga Balázs pedig remekül passzolt a távolban tisztán álló Nilsson Henriknek, aki nagy gólt ragasztott Hlavaj kapujába.
Nem sokáig vezettünk, Ambrus Gergő kiállítását 6 másodperc alatt kihasználta Szlovákia, egy rettentően peches gól volt ez is (hasonlón az öt kazah gól némelyikéhez): a palánkról visszapattant korong került a kapu elé, Hrivik nem hibázott, 1-1.
Vay Ádámról szóltak a második harmad első percei, merthogy két magyar ígéretes akció után neki kellett főszereplővé válni védekezésben. Horváth Milán kiállítása után különösen figyelni kellett, kár, hogy a szlovákok akkor szereztek gólt Sulak révén, amikor már egyenlő létszámban küzdöttünk. (Ekkor Sofron István már nem volt a jégen, egy ütközést követően le kellett támogatni a pályáról.) Nem sikerült kihasználni aztán egy kétperces fórt (nem lőttek a srácok kapura, csak a korong ment botról botra), cserébe jött a harmadik szlovák gól egy szép kontra végén, könyörtelenül kihasználták a lehetőséget Grman révén. Nagy lehetőséghez jutott aztán a magyar csapat, 5 a 3-ban támadhatott, de kihúzták a szlovákok, igazából egy blokkolt lövést sikerült csak feljegyezni ebben a szakaszban, 3-1-es hazai előnyről jöhetett az utolsó harmad.
A magyar csapat becsülettel küzdött a mérkőzésen, önfeláldozó megoldásokból sem volt hiány, de az egyéni megoldásokban támadásokban egyértelműen a szlovákok voltak jobbak. 14:49-cel a vége előtt például Regenda cselezte be magát egészen a kapuig: 4-1.
Bartalis István is jól érezte magát, Horváth Bence remek passzát váltotta gólra, nem engedte elhúzni a hazaiakat Majoross Gergely csapata. 5:32-vel a vége előtt aztán mégis hízott a szlovák előny, Tomas Tatar lőtt klasszisához méltó gólt, majd aztán a középkezdés után egy szóló végén Robert Lantosi talált be, a gól után időt kért a magyar stáb.
Erdély Csanádnak akadtak próbálkozásai ezt követően, Horváth Bencével kavartak a kapu előtt, de nem egészen pontosan.
A vége 7-3-as hazai siker, a mieink a szombati szünnap után Ausztria ellen zárják a selejtezőtornát. A meccs legjobb magyarja Horváth Bence lett, a díjat dr. Kolbenheyer Zsuzsannától, a Magyar Jégkorong Szövetség elnökétől vehette át.
Olimpiai Selejtező Torna, 2. játéknap:
Magyarország-Szlovákia 3-7 (1-1, 0-2, 2-4)
Pozsony, Ondrej Nepala Aréna, 8824 néző, vezette: Holm (svéd), Schrader (német) / Hautamaki (finn), Ondracek (cseh)
Magyarország: Vay
Garát, Fejes – Szabó B., Nilsson 1 – Kiss R., Horváth A. – Hadobás, Horváth M.
Erdély, Bartalis 2, Sofron – Varga B. (1), Sebők, Galló – Nemes, Papp, Horváth B. (1) – Ambrus G., Szongoth Domán, Terbócs
Szövetségi kapitány: Majoross Gergely
Szlovákia: Hlavaj
Gernat (1), Ceresnak – Ivan, Nemec (1) – Koch, Grman 1 – Knazko
Tatar 1, Hrivik 1 (1), Lantosi 1 – Kelemen (1), Cingel (1), Hudacek 1 – Regenda 1, M. Pospisil (1), K. Pospisil – Roman, Sykora (1), Sukel 1 – Liska (1)
Szövetségi kapitány: Craig Ramsay
Kapura lövések:13:35 (3:13, 4:14, 6:8)
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
A másik mérkőzésen:
Kazahsztán-Ausztria 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor, Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai), Horváth Alex (Ocelari Trinec, cseh), Horváth Milán (JoKP, finn), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nilsson Henrik (Kalmar, svéd), Ortenszky Tamás (Winterthur, svájci), Szabó Bence (BJAHC)
Csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Horváth Bence (Jukurit, finn), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nemes Márton (Mora IF, svéd), Papp Kristóf (Lindenwood, amerikai), Sebők Balázs (Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (BJAHC), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (JYP, finn)
A stáb: Majoross Gergely szövetségi kapitány, Kiss Dávid másodedző, Szilassy Zoltán másodedző, Tokaji Viktor másodedző, Bartalis Balázs skill/videóedző, Samuli Nordman kapusedző, Puskás Sándor erőnléti edző, Hubay Zsombor fizioterapeuta, Dubóczki Dóra fizioterapueta, Dr. Rybaltovszki Henrik csapatorvos, Nagy József felszerelés-menedzser, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Németh Gergely sportpszichológus, Szilágyi Levente csapatvezető, Végh Benedek szakági vezető, Bóta Márton sajtó, Vörös Dávid fotó
Az olimpiai selejtező programja:
Augusztus 29., 14.00 Kazahsztán-Magyarország 5-2
Augusztus 29., 18.00 Szlovákia-Ausztria 2-1
Augusztus 30., 14.00 Kazahsztán-Ausztria 2-1
Augusztus 30., 18.00 Magyarország-Szlovákia 3-7
Szeptember 1., 14.00 Ausztria-Magyarország
Szeptember 1., 18.00 Szlovákia-Kazahsztán