Nem okozott gondot a listavezető FTC-nek a sereghajtó FEHA19

2024.01.30. 21:02 |

A harmadik harmad elejére végérvényesen eldőlt minden kérdés.

Egy hét pihenő után fogadta a FEHA a kupahétvégén két meccset játszó Ferencvárost. A fehérváriak erősítést is kaptak, Vokla Roland és Vértes Nátán is lejátszott az ICEHL-csapatból. Alig kezdődött el a mérkőzés, Falus máris mehetett a büntetőpadra. Első előnyét kihasználta a Fradi: Nagy Gergő a baloldali bedobókörből zúdította a pakkot a rövid felsőbe, Melnyicsuk elől takarták a kilátást (0-1). Dézsi azonnal válaszolhatott volna, Arany mamuttal hárított. Mezőnyjátékkal folytatódott a csata, majd a speciális egységek következtek, a játékosok egymásnak adták a kilincset a büntetőpadon. Jó volt az első hazai fórjáték, Ulamec lőtt középtávolról, majd Csollák a kékről próbálkozott, Arany mindkettőt hárította. Rengeteg esélyt kaptak a fehérvári fiatalok, de körülményes volt az emberelőnyös játékuk, így a ferencvárosiak könnyedén kivédekezték azokat. A 17. percben Kestilä ugrott ki emberhátrányban, Melnyicsuk bravúrja miatt nem nőtt a különbség. A vendégek sem találtak be létszámfórból, így a 12-12 kapura lövést hozó harmad végéig az eredmény nem változott.

Bogesic áthúzódó kisbüntetése miatt emberelőnyben kezdte a középső felvonást a Ferencváros. Éppen visszajött a kiállított, amikor Nagy Gergő közelijét Melnyicsuk kifejelte. Tartott egy kis szünetet a kapus, alaposan megcsípte a lövés. Öt az ötben támadásban maradtak a vendégek, akárcsak az előzőt, ezt a harmadot is gyors góllal kezdték: a 22. percben egy távoli lövés a kapu előtt sertepertélő Nagy Gergőről pattant a gólvonal mögé (0-2). A 29. minutum több érdekességet is tartogatott: előbb Ulamec maradt üresen, ez a helyzet is kimaradt, majd Aranynak akadt gondja a felszerelésével, Nagy Kristóf váltotta őt ideiglenesen a vasak között, aki a neki jutó feladatokat megoldotta, míg a 34. percben visszatérhetett az FTC kezdőkapusa. Jól sült el a csere, ugyanebben a percben Farkas Simon közelről terelte a pattogó korongot a gólvonal mögé. A játékvezetők videóztak, majd szabályosnak minősítették a találatot (0-3). A harmadik gól megtörte a hazaiakat, míg a vendégeknek a kupahétvége két meccsével a lábukban tökéletesen megfelelt az eredmény.

Próbált változtatni játékán a FEHA a záró harmad elején, de elég volt egy semlegesben eladott korong, amiből elszaladt a Ferencváros, és végleg eldöntötte az összecsapást. A 43. percben Nemec keresztpasszát Laporte váltotta gólra egy kettő-egyes kontra végén (0-4). Továbbra is eljutottak lövőhelyzetig a hazaiak, de a góllövéssel hadilábon álltak, sokszor az irányzékkal voltak gondok, a kaput sem találták el. Közben Roth csúnyán belenézett egy lövésbe, vérző fejjel a cserepad felé vette az irányt, majd később kötéssel a fején az öltözőbe ment. Mindkét csapat tudta, eldőlt a mérkőzés. A fehérváriak támadtak, ezzel nagyobb terület maradt a Fradi támadóinak, akik többször párbajoztak Melnyicsukkal. Az 53. percben sikert hoztak a hazai próbálkozások, szépen tette-vette a korongot a FEHA, végül Blasko lekészítését Bogesic vágta a hálóba (1-4). Visszajött a játékkedve a Bogdanov-csapatnak, feszültté vált a végjáték, többször összekapaszkodtak a játékosok. A hajrára Vokla kiállítása jutott, az eredmény már nem változott. A fáradt FTC-Telekom lélektanilag fontos pillanatokban szerzett gólokkal magabiztos győzelmet aratott Székesfehérváron.

FEHA19-FTC-Telekom 1-4 (0-1, 0-2, 1-1)

Fodor Szabolcs vezetőedző: FTC: 

"Nagyon fontos minden pont most a ligában, hogy a második fél kör előtt kialakuljanak a helyezések. Minél több pontot szeretnénk mi is szerezni. Jól felkészültünk erre a mérkőzésre, és 60 percen át a srácok azt csinálták, amit kértünk tőlük, tartották magukat a szisztémához és a játéktervhez. Egy percig nem fért kétség ahhoz, hogy mi fogjuk elvinni a három pontot, és örülünk is neki nagyon, mert igen fontosak ezek számunkra."

Anatolij Bogdanov vezetőedző, FEHA19: 

"Három módon lehet elveszíteni egy jégkorong-mérkőzést. Például, ha kiállításokat szedsz össze. Az első harmadban ez megtörtént, kaptunk is egy gólt emberhátrányban. A második mód, hogy veszíts, az egy az egy elleni párharcok elvesztése – ez a második harmadban jellemzett bennünket. Minden szabad korong az ellenfelé lett ekkortájt, nem voltunk elég határozottak. A harmadik mód pedig a korongvesztés. Ez a harmadik harmadban volt jellemző, kifejezetten sokszor és rossz helyeken, ahol nem igazán szabad korongot veszíteni. Az ellenfél talán nem volt a legfrissebb, de épp eléggé frissek és gyorsak voltak, ahogyan erre számítottunk is. Egy gyors és fizikális csapat az ellenfél, és teljesen megérdemelten nyertek, gratulálunk nekik."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV