Nem hibázott a MAC

2017.11.24. 23:47 |
A MAC magabiztos játékkal otthon tartotta a három pontot a Fehérvári Titánok ellen az Erste Ligában.

A Fehérvár már az első percben emberhátrányba került, a MAC pedig sorra alakította ki a helyzeteket, de nem tudott élni ezekkel. A gólra egészen a 15. percig kellet várni, amikor Jesse Dudás egy higgadt csel után szerzett nagy gólt.

A második harmad fehérvári helyzettel indult, ám utána újra a MAC percei következtek. Egy perc elteltével Garát Zsombor talált be, majd a 23. percben Somogyi Balázs csapott le egy megpattanó korongra, és nem hibázott. A hazaiak kivédekeztek két emberhátrányt, majd a 30. percben Brance Orbán egy középre visszacsorgó korongból lőtt újabb gólt. A Fehérvár újabb négy percig szerepelhetett emberelőnyben, de Arany Gergely jól tette a dolgát a kapuban.

Az utolsó játékrészben visszafogottabb teljesítménnyel is fölényben játszott a MAC, de nem tudott újabb gólt szerezni. A vendégek az 58. percben szépítettek Kocsis Ferenc révén.

MAC Budapest-Fehérvári Titánok 4-1 (1-0, 3-0, 0-1)

Nyilatkozat

Majoross Gergely, MAC: „Nem kérdés, hogy jobbak vagyunk, mint az ellenfél. Amiatt azonban bosszús vagyok, mert nem hoztuk ki magunkból a maximumot.”

Kóger István, Fehérvár: "Az első harmadban egyik csapat sem játszott igazán jól, a MAC-nak sikerült betalálnia, nekünk nem. A második játékrész elején gyorsan kaptunk két gólt, ez pedig eldöntötte a találkozót. A fővárosiak utána még egyet lőttek, aztán pedig inkább az eredmény megtartására törekedtek. Nekünk ekkor már az volt a célunk, hogy legalább a harmadik harmadot megnyerjük, ez pedig sikerült is. Az utóbbi két találkozó gólcsendjét sikerült megtörnünk, remélem, hogy ezzel egy gát átszakadt. Tisztes vereséget szenvedtünk egy jó csapat otthonában."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV