A Magyar Jégkorong Hírességek Csarnoka az idei évben is két élő és két posztumusz tagot avatott. Nem mást ért az elismerés, mint Kercsó Árpádot és Török Lászlót, illetve Dr. Tóth István és Dr. Nyuli László hozzátartozói szintén együtt ünnepelhettek az egykori hokisokkal.
A szokásos módon az Olimpiai Selejtező Torna alatt gyűlt össze az a közösség, amely megalapozta a jégkorongsportot Magyarországon, és amelynek munkássága révén elmondhatjuk, hogy A-csoportos a férfi felnőttválogatottunk, és hogy mára lassan „kinövi” a Sportarénát is a hokirajongók köre.
Az új Hírességek Csarnoka tagok a beavatás másnapján megtekinthették a nevükkel ellátott emléktáblát, amelyet a tavaly már betelt márványtábla mellett leplezett Id. Kovács Csaba, az MJSZ elnöke és Pásztor György, aki a magyar mellett a torontói Hall Of Fame-nek is tagja.
Tegyünk tehát említést a magyar jégkorong Hírességek Csarnokának legújabb tagjairól. A visszaemlékezést éppen Török László segítségével tesszük, a két posztumusz taggal kezdve:
Dr. Tóth István
Ő, egy életen át örök „Építőkös” volt!
Az 1950-es évek közepétől, 1967-ig jégkorongozott, mindvégig a Bp. Építők csapatában. Pályafutása vége felé - mint korelnök - már játékos-edzőként tevékenykedett, így aztán amikor végleg szögre akasztotta a korcsolyáját mindenki számára természetes volt, hogy maradt társai mellett – immár „csak” szakvezetőként. A mai napig, se szeri se száma nincs a vezetésével lebonyolított jó hangulatú szlovákiai edzőtáborozásokról és a legendás franciaországi túrákról szóló történeteknek. Aztán – munkahelyi elfoglaltsága miatt – egy időre kénytelen volt hanyagolni a hokit, hogy aztán visszatérhessen, és éveken át, mint a válogatott technikai vezetője tevékenykedjen.
Dr. Nyuli László
Dr. Nyuli László évtizedeken át volt a magyar jégkorong válogatott orvosa – társadalmi munkában. Vagy, ahogy ma mondjuk, önkéntesként. De nem csupán a nemzeti csapatnál segédkezett, rendszeresen ő látta el a bajnoki mérkőzéseken is, az orvosi ügyeleti teendőket. Magukból a meccsekből ugyan nem sokat látott, mert, az összecsapások alatt mindig olvasott - méghozzá krimit. Amikor azonban sérülés történt – hogy csinálta – azonnal a jégen termett. Állandó mosolyával a legsúlyosabb esetben is nyugalmat árasztott. Ha kellett, a cserepadra fektette a „sebesültet” és a lehető „legmagátólérthetődőbben” ott varrta össze sérülését. Majd, természetesen bíztató mosoly kíséretében mondta: „Édes öregem! A következő cserében, már mehetsz is vissza.”
Kercsó Árpád
1986 januárját írtuk. A magyar jégkorongsport egyik nagy öregje úgy gondolta, végre megnézi a Dunaújvárosba érkezett, új erdélyi edző tréningjét. Először találkozott Kercsó Árpáddal, aki azonban máig ismert vehemenciájával így fogadta: „Jól nézd meg ezeket a srácokat. Egyszer majd ők alkotják, a világbajnoki „A” csoportba jutást kiharcoló válogatott derékhadát.”
2008-ban pedig, több mint fél tucat Kercsó tanítvány játszott abban a válogatottban, amelyik véghez vitte a szapporói csodát, a legjobbak közé jutást.
Kercsó Árpád ma is tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor 10 éves korában megkapta első korcsolyáját. Ócska kis csatolós kori volt, de számára maga volt a csoda! Egyszeriben megváltozott az élete. Nem akart más lenni, csak jégkorongozó.
Az is lett. Nem rossz, de nem is kimagaslóan jó. Edzőként azonban kitűnt a többiek közül. Erdélyben, Romániában, aztán Magyarországon is, ahol a nehezebb utat járta be: gyerekekkel kezdett, majd elvezette őket a felnőtt csapatig és tovább, a válogatottig. A válogatottig, amelynek többször volt szövetségi kapitánya. Ezek közül az 1998-as budapesti VB volt a legemlékezetesebb számára, amikor a C-csoport első helyéért, Romániával kellett megmérkőzni. Végül sikerült – ahogy ő fogalmaz - a magyar hoki drukkereknek, az erdélyi magyaroknak, önmagának és családjának is örömet szerezni, kivívni az első helyet!
Amikor megkérdezték tőle, mi jut először eszébe, ha meghallja azt a szót „jégkorong” azt felelte: „Az életem!”
Török László
Török László, a „Halhatatlanok” azon tagja, aki valamennyijük közül, garantáltan a legrosszabbul korcsolyázik. Sőt, a városligeti műjégpályán sem találni hasonlót, aki a talpon maradásért küzdve korizik, de ezt hetente kétszer-háromszor is megteszi, ugyanis bérlettulajdonos. De nem ezért került ebbe az előkelő társaságba.
1970-ben került közelebbi kapcsolatba a jégkorongsporttal. Ezután betöltött minden hivatalos és társadalmi funkciót, vagy csak egyszerűen segítette a magyar hokit.
Volt szakbizottsági tag, három éven át a szövetség főtitkára, két évig a Székesfehérvári Volán technikai vezetője is. Ezt követően pedig, évtizeden át volt a szövetség sajtófőnöke. 1983 és 2013 között öt hazai rendezésű világbajnokságon töltötte be a sajtófőnök szerepét. A magyar hokiról számtalan cikk és kiadvány mellett két könyvet is írt, egyet pedig szerkesztett. Ugyanakkor talán a legtöbbet azáltal segített a sportágnak, hogy rádióriporterként médiumában négy évtizeden át kiemelten foglalkozott a magyar jégkoronggal. Akkor is, amikor a maihoz képest közel sem volt ilyen respektje, népszerűsége a sportágnak.
Szent meggyőződése, hogy a magyar jégkorongozók „a világ legszeretetreméltóbb csirkefogói.”
Török László rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy a Hírességek Csarnoka tagjaként eleget tegyen kötelezettségének és olyan relikviákat ajánlott fel a Magyar Jégkorong Szövetség Hoki Múzeumának, mint az 1983-as első magyarországi VB-n, a magyar válogatottról a Népsportban és a Képes Sportban megjelent cikkek gyűjteménye, illetve egy CD, amin rádióközvetítések néhány perces részletei hallhatók, az 1983-as Vb Kína elleni meccsről, valamint 2005-ből egy Magyarország - Szlovákia meccsről és a debreceni Vb-ről.
Fotók: Mudra László - MJSZ
