A magyar férfiválogatott remek játékkal 7-4-re verte a leendő világbajnoki rivális Szlovéniát felkészülési mérkőzésen a Tüskecsarnokban.
Szlovén kapuvassal kezdődött a mérkőzés, de aztán a magyar csapat is felvette a tempót, és előbb Szirányi távoli lövéssel próbálkozott, majd Nagy Krisztián megindulás után veszélyeztetett. A 4. percben pedig a vezetés is összejött: Galló tette tovább a korongot estében, Erdély pedig közelről nem hibázott (1-0). Fél perc sem telt el, amikor megduplázta előnyét a válogatott Wehrs góljával, aki Sofron okosan hátratett passzát bombázta be (2-0). Álomszerű kezdés a nagy rivális ellen.
Támadásban maradt a magyar csapat, sorra jöttek a helyzetek, a vendégek pedig nem találták a ritmust. A szórványos ellenakciók egyikéből Tacvar lőtt, de a Vay a helyén volt. A 15. percben pedig jött az újabb magyar találat: Sarauer harcolt meg a korongért a kapu előtt, továbbjátszotta, s Nagy Gergő belőtte (3-0). A gól után nem sokkal Macaulay kapott kiállítást, ami alatt a szlovénok két botot is eltörtek lövés közben, aztán viszont Sabolic húzott el, és szólója végén fonákkal emelt a felső sarokba (3-1). A mieink gyorsan válaszolhattak volna, Galló került helyzetbe, ám nem tudott túljárni a kapus eszén.
A második harmad is álomszerűen kezdődött, ugyanis 11 másodperc után újabb gólt ért el a magyar együttes. Galló tette vissza a korongot a kapu mögül Hárinak, akinek első kísérletét Stojanovic még védte, de a kipattanót már bepofozta a Finnországba szerződő csatár (4-1). A gól után kapust is cserélt Szlovénia, Gracnar állt be. Újabb magyar emberhátrány következett, Szabó Dániel kapott büntetést. A két perc alatt Terbócsnak volt egy veszélyes megindulása, hátul pedig stabilan védekezett a csapat, de egy perccel a kiállítás lejárta előtt mégis tudta csökkenteni a hátrányt az ellenfél, Selan nagy lövésével (4-2).
A másik oldalon Hári estében, hátrafelé próbálta kapura húzni a korongot, ám a kapus hárított. A 29. percben a szlovén csapat gyors akcióból ismét betalált: Golicic lövése a vasről még kivágódott, de Verlic bevágta a kipattanót (4-3). Egy percen belül érkezett a magyar válasz: Terbócs harcosan korongot szerzett, középre tette, ahol Bodó kísérlete kijött, de Benk okosan visszahúzta, és a felső sarokba emelt (5-3).
A magyar válogatott is emberelőnyben támadhatott, először a meccsen. A legveszélyesebb helyzet Vasé volt, lövését fejjel védte a kapus. Egyenlő létszámban a mieink voltak fölényben, beszorították az ellenfelet, Bodó, Vas is közel járt az újabb gólhoz, aztán Wehrs kísérletét bárddal tolta ki Gracnar. A 35. percben már ő is tehetetlen volt: Wehrs távoli lövése megpattant Erdélyen, és a felső sarokban kötött ki (6-3). Páros kiállítás következett, amely alatt Terbócs próbálkozott bátran. Nem lassítottak a mieink, és ennek meg is lett az eredménye, nagy kapu előtti tömegjelenet végén a 39. percben Hári lövése már bement (7-3).
Az utolsó harmad elején Galló cselezgetett, de nem tudta behúzni a korongot. Egyre bátrabbá váltak a szlovénok, de Vay nagy védéseinek köszönhetően nem változott az állás. Egészen a 48. percig, akkor az újpesti Hebar talált be (7-4). A folytatásban némileg visszaesett a tempó, a mieink biztosan őrizték az előnyt, és még Benknek, majd Sofronnak volt helyzete. Az állás viszont már nem változott, a magyar válogatott így győzelemmel zárta az utolsó hazai felkészülési meccsét a kazahsztáni vb előtt, ráadásul egy olyan riválissal szemben, amellyel majd két hét múlva is találkozik. Ez volt a hatodik magyar siker Szlovénia ellen, és 2011 után az első rendes játékidős.
Az összeállítás Szlovénia ellen:
Erdély, Hári, Galló
Nagy G., Sarauer, Sofron
Nagy K., Vas, Magosi
Terbócs, Benk, Bodó
Stipsicz, Szabó
Wehrs, Szirányi
Pozsgai, Macaulay
Varga, Garát
Vay (Bálizs)
Kimaradt: Bartalis, Miskolczi, Rajna
A program
Magyarország–Svédország 3-4
Magyarország–Lengyelország 2-1 bü.
Magyarország–Lengyelország 4-2
Magyarország–Olaszország – 2019. április 20. 19:00, Coventry
Magyarország–Nagy-Britannia – 2019. április 21. 14:00, Milton Keynes
A keret
Bálizs Bence |
G |
MAC Újbuda |
Rajna Miklós |
G |
MAC Újbuda |
Vay Ádám |
G |
DVTK Jegesmedvék |
Garát Zsombor |
D |
MAC Újbuda |
Macaulay Scott |
D |
MAC Újbuda |
Pozsgai Tamás |
D |
MAC Újbuda |
Stipsicz Bence |
D |
Fehérvár AV19 |
Szabó Dániel |
D |
Fehérvár AV19 |
Szirányi Bence |
D |
DVTK Jegesmedvék |
Varga Arnold |
D |
UTE |
Wehrs Kevin |
D |
Tölzer Löwen (GER) |
Bartalis István |
F |
Schwenningen (GER) |
Benk András |
F |
UTE |
Bodó Christopher |
F |
MAC Újbuda |
Erdély Csanád |
F |
Fehérvár AV19 |
Galló Vilmos |
F |
Timra |
Hári János |
F |
Fehérvár AV19 |
Magosi Bálint |
F |
DVTK Jegesmedvék |
Miskolczi Márk |
F |
DVTK Jegesmedvék |
Nagy Gergő |
F |
FTC-Telekom |
Nagy Krisztián |
F |
MAC Újbuda |
Sarauer Andrew |
F |
Fehérvár AV19 |
Sofron István |
F |
Fehérvár AV19 |
Terbócs István |
F |
MAC Újbuda |
Vas János |
F |
DVTK Jegesmedvék |
A stáb
Jarmo Tolvanen |
Szövetségi kapitány |
|
Majoross Gergely |
Másodedző |
|
Szilassy Zoltán |
Másodedző |
|
Farkas Tamás |
Kapusedző |
|
Kiss Dávid |
Videóedző |
|
Nagy Ákos |
Erőnléti edző |
|
Dr. Majzik Ernő |
Csapatorvos |
|
Bagonya Imre |
Fizioterapueta |
|
Sashalmi Tamás |
Fizioterapeuta |
|
Nagy József |
Felszerelésmenedzser |
|
Imre Lajos |
Csapatvezető |
|
Szilágyi Levente |
Csapatvezető |
|
Závodszky Szabolcs |
Médiamenedzser |