Nagyarányú győzelem Szlovákia ellen

2015.01.07. 15:13 |

Női U18-as válogatottunk harmadik világbajnoki mérkőzésén Szlovákia korosztályos válogatottjával találkozott. A magyar lányok kiváló játékkal 7-1 arányban győzték le északi szomszédunkat.

Az első harmad közepén két és fél perc alatt Grkovic és Ungár révén kétszer is betalált a magyar együttes, amely után az ellenfél szövetségi kapitánya időt kért. Úgy tűnt, hatásos volt a félperces megbeszélés, hiszen nem sokkal azt követően Kollova lőtt gólt Poltzer kapujába. A szünet előtt viszont sikerült visszaállítani a kéthólos vezetést, Grkovic Jelena a létszámfölényt kihasználva volt ismét eredményes.

A második játékrész elején ismét nem született találat, majd a 36. percben Ungár átadásából Szelényi Lilien mattolta Jablonovskát a szlovák kapuban, majd három és fél perccel később szintén öt az öt elleni szituációban Pintér Hanna volt eredményes.

A záró harmad elején mindkét félnek volt emberelőnyös lehetősége, de ezúttal sem tudtak élni vele, a 47. percben viszont Pintér Hanna ötgólosra növelte az előnyt egyenlő létszámnál. Egy perccel később Klimasovát küldték a büntető padra, ekkor kért időt a magyar válogatott edzői stábja. Az utolsó 10 percben megbomlott a fegyelem az ellenfélnél, hiszen fél percen belül két játékosnak is végleges kiállítást ítélt a játékvezető. A kettős emberelőnyt Jókai-Szilágyi Kinga és Odnoga Lotti összjátékát követően Grkovic Jelena használta ki, megszerezve ezzel csapata hetedik, saját maga harmadik gólját a találkozón.

A két csapat közötti különbség megmutatkozott a kapura lövési statisztikában is, amely 57-16-ot mutatott a mérkőzés végén. A mérkőzés legjobb játékosának Pintér Hannát választották, aki két góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

„Jól kezdtük a mérkőzést, sokat korcsolyáztunk és folyamatosan nyomás alá helyeztük a szlovák csapatot. A szisztémán van még mit javítani, de az energia meg az emóciók, amit a mérkőzésbe vittünk az példaértékű. Külön kiemelném, hogy a mérkőzés végén, mikor ellenfelünk elveszítette a fejét, mi higgadtak maradtunk. Két játékosunk megsérült, az hogy bevethetőek-e holnap, később kiderül. Amíg az ellenfelünket 0-2 gól között tartjuk, addig nagy valószínűséggel nyerni fogunk. Ez egy szép győzelem volt, gratulálok mindenkinek.” – nyilatkozta az icehockey.hu-nak Marton Tibor.

„Jó volt a meccs, jól játszottunk, szerintem nagy meglepetés voltak az edzőknek, hogy ennyi gólt tudtunk szerezni. Az egész meccs egy meglepetés volt, sokkal könnyebb volt, mint gondoltam, nagyon örülök h megnyertük.” – mondta az icehockey.hu-nak a mesterhármast szerző Grkovic Jelena.

A legjobb játékosnak választott Pintér Hanna nyilatkozata:

Jókai-Szilágyi Kinga nyilatkozata:

A lányoknak holnap újabb szünnap következik, majd 9-én, pénteken 15:30-as kezdettel Németország ellen lép jégre válogatottunk.

A torna programja, az eredmények és statisztikák itt követhetőek online.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV