Nagy Gergő az AHL-ben!

2014.02.26. 20:26 |
Nagy Gergő a Chicago Wolves AHL-es csapatnál folytatja.

A magyar válogatott csatára, Nagy Gergő a Chicago Wolves AHL-es csapatában kap lehetőséget. A Quad City Mallards szerda esti meccse után már utazik is a támadó.

„Ma még játszom este a Missouri ellen – mondta szerda délután Nagy Gergő. – A meccs után azonban Chicago felé veszem az irányt, ahol holnap (csütörtök) már edzem is, pénteken pedig valószínűleg játszom.”

A többit meglátjuk, egyelőre a mai meccsel foglalkozom, és utána szeretném kihasználni a lehetőséget, amit kaptam a sorstól.

Nagy Gergőnek remek első szezonja van a CHL-ben, 48 meccsen összesen 41 pontot szerzett. Az idényt még a HC Nové Zámky MOL Ligás csapatában kezdte, ahol kilenc meccsén 16 pontot gyűjtött, innen ugrott egy nagyot, és ment át Észak-Amerikába.

Nagy szülővárosában, Dunaújvárosban kezdte a jégkorongot, majd az EBEL-ben érdekelt Fehérvárba igazolt, és a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Az Alba Volánból ment tavalyelőtt Miskolcra, majd tavaly nyáron Érsekújvárra igazolt.

Nagy nem az első, aki az NHL kapuját jelentő AHL-ben kap lehetőséget. Kóger Dániel több csapatot is megjárt itt, Szuper Levente két szezont játszott a St.Johns Flames-nél - ahol bajnok is volt! -, egyet pedig a Peoria Rivermannél, Hetényi Zoltán pedig a Milwaukee Admirals és a Peoria színeiben is jégre lépett. Vas János, aki a Dallas Stars draftoltja volt, három évadot töltött el az Iowa Starsnál, mielőtt visszatért Európába.

Nagy Gergő pénteken debütál a Wolvesnál a Rochester Americans elleni hazai találkozón.

Szöveg. Závodszky Szabolcs @Zavodszky
Fotó: Mudra László (MJSZ)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV