A válogatott szerepléstől tizenhat év után vonult vissza Nagy Gergő, aki február közepén jelentette be döntését egy érzelmes, megható Facebook-bejegyzésben. „Köszönöm, hogy elviseltetek és számíthattunk egymásra” – fogalmazott akkor. Nem is nagyon lehet ehhez hozzátenni már, de azért őt is – mint mindegyik visszavonuló klasszisunkat – megkérdeztük, milyen is volt a mögöttünk hagyott válogatott időszak. Jöjjön néhány „leg” Bigitől.
A legelső emlék a magyar válogatottal kapcsolatban.
Magyarország-Románia, az 1998-as C csoportos világbajnokság utolsó meccse. Ez döntött a B csoportba jutásról, és ez a meccs jelentette számomra a végső löketet. Akkoriban már jégkorongoztam, de a tévén keresztül óriási élmény volt látni, hogy a Budapest Sportcsarnokban telt ház van, és mindenki egy célért dolgozik a jégen és a lelátón. Lenyűgöző érzés volt gyerekként, sokat nyomott a latban, fantasztikus volt átélni Szélig Viktor gólját és azt, hogy fordítás után tudtunk megnyerni a meccset.
A legelső emlékek, már a magyar (utánpótlás)-válogatottban.
Nagyon jó korosztályokban szerepelhettem az utánpótlás éveimben, a 87-88-89-90-91-es korosztály tagjaival játszottam, de talán még 92-93-as születésűekkel is az U18-as és U20-as válogatottakban. Elsősorban a társaság, amire emlékszem, végig nagyon jó volt, és persze eszembe jut néhány torna is. A legemlékezetesebb egy U18-as vb Bukarestben, ott a C csoportból a B csoportba jutottunk, ez volt az első világesemény, amin részt vehettem. A következő évben Lettországba, Rigába utaztunk és sikerült a bentmaradás úgy, hogy megvertük a briteket, a franciákat, a végén pedig a szlovénekkel a bronzéremért játszottunk. A mostani szlovén válogatottban sok ismerős arc játszik az akkori csapatból, szóval ilyen mélyre visszanyúlik az ismeretségünk. Egy alkalommal az U20-asokkal Csíkszeredában is feljutottunk, Miskolcon hazai pályán játszhattunk emlékezetes vb-tornát, és bár a hollandoktól kikaptunk a döntőben, ma is libabőrös leszek attól, hogy milyen sokan kilátogattak a csarnokba akkor.
A legelső intelmek a válogatott edzőktől.
Szerencsések vagyunk, mert végig nagyon jó szakemberekkel dolgozhattunk együtt. Mindannyiuk különböző volt, így nehéz lenne kiemelni bárkit is, mindenkitől lehetett tanulni és ez így volt jó. Mindenkiről megvannak a kellemes és a kevésbé kellemes emlékek, de hát egy pályafutásban benne vannak a sikerek és a kudarcok is.
A legelső válogatott meccs.
A 2009-es világbajnokságra készültünk és lehetőséget kaptam a Finnország elleni mérkőzésen a Papp László Arénában. Telt ház, több mint 8600 ember előtt játszottunk. Azt hiszem, a Dobj egy macit! akció keretén belül rendezték meg a meccset, Jánosi Csabival voltam egy sorban, erre emlékszem, szép debütálás volt, és hát büntetőkkel 4-3-ra meg is nyertük a meccset.
A legelső válogatott gól.
A horvátoknak lőttem egy székesfehérvári felkészülési mérkőzésen, a Pannon Kupán 2009 novemberében. A Raktár utcai pályának megvan a maga bája, elég jól tud szólni, ha gólt lő az ember, emiatt is volt ez kifejezetten jó élmény. Az volt a meccs első gólja, 7-1-re nyertünk.
A legfontosabb, legemlékezetesebb gól.
Talán a 2016-os szentpétervári világbajnokságon, a fehéroroszoknak lőtt gólt említeném. Azzal szereztünk vezetést, végül óriási csapatmunkával sikerült megnyerni a mérkőzést és 70 év után győzelmet szerezni a magyar válogatottal az A csoportos világbajnokságon. Nagyon jól játszottunk, még most is jó visszagondolni rá, eufórikus, katartikus élmény volt, pályafutásom egyik legszebb pillanata.
A legemlékezetesebb világbajnokság.
A 2009-es világbajnokság mindenképpen, ahová Kóger Danival sikerült meghívást kapnunk, és beugrik az is, hogy Imre Lajos csapatvezetőnek is ez volt azt első világbajnoksága. Óriási élmény volt, ahogyan a ljubljanai feljutás is nagyon szép emlék vagy épp a nottinghami olimpiai selejtező, ahonnan sikerült továbbjutni. De sorolhatnék még párat, voltak szép pillanatok a 16 év alatt.
Ami a legjobban fog hiányozni.
Minden. Nehéz erről beszélni, kiragadni semmit sem lehet, aki volt válogatott sportoló, tudja, miről beszélek. Minden, ami a válogatottat körülveszi, egy nagyszerű dolog, amit semmihez sem lehet hasonítani. Annyi mindenkivel találkoztam, dolgoztam, játszottam együtt… És mindannyiuknak hálás vagyok, az edzőknek, a csapattársaknak, a masszőröknek, a felszerelés-menedzsereknek, mindenkinek. Így volt jó, nem cserélném el semmire és semmiért ezt a 16 évet és a 134 válogatott mérkőzést.
