MOL Liga: alapszakasz vége!

2014.02.23. 23:17 |
Vége az alapszakasznak, jöhet a rájátszás.

A MOL Liga alapszakszának végéhez érkeztünk. Az utolsó fordulóban a DAB, a Ferencváros és az Érsekújvár győzött. A rájátszás mezőnye: DAB, Érsekújvár, Brassó és Miskolc. A címvédő hétfőn élő adásban választ ellenfelet a DIGI Sport reggeli sportműsorában, a Sport24-ben.

dab

Dunaújvárosban negyven másodperccel a kezdés után már a hazaiaknál volt a vezetés Somogyi révén. Négy perc sem telt el, s Lindgren megszerezte a második gólt is, tíz perccel később aztán Szappanost ugratta ki Kiss Ákos, s bár az első próbálkozást még védte a székelyek kapusa, a kipattanót már nem tudta megfogni. A harmad vége előtt nem sokkal kiállításáról tért vissza Somogyi, aki Azari lekészített pakkját vágta a kékről a kapuba. A második játékrész egyetlen gólját a huszonhetedik percben Lindgren ütötte a kékről - a találat után nem sokkal Ruczujt Kozuch váltotta a kapuban. A negyvenharmadik percben Kiss Ákos toldotta meg még eggyel a vezetést,  Mindenesetre három ponttal zárta az alapszakaszt a Dab.Docler, s ez a legfontosabb - meg persze az, hogy kit választunk ellenfélnek! Holnap reggel a Digi Sport TV Reggeli Start című műsorában Stephan Lundh jelenti majd be a Bikák ellenfelét!

Miskolcon a hazaiak a 2. percben megszerezték a vezetés: a buli utáni lövés kipattant a Meravyról, és Roczanov középről bevágta. 22 másodperc múlva ismét talpon volt a jégcsarnok közönsége: Popovics közelről mattolta a vendégkapust. A második harmadban emberelőnyben szépített a Fradi: Ojanen oldalról lopta egy kicsit a távolságot, majd kilőtte a sarkot. Két perccel később jött a válasz, Láda volt eredményes. A harmadik harmadban a Ferencváros ismét szépített, Kiss lőtt gólt. Ugyanő még kétszer betalált az utolsó játékrészben, így a Fradi megnyerte idei utolsó MOL Liga meccsét a Miskolc ellen. 

Érsekújváron hazai győzelemmel zárult az utolsó alapszakasz meccs. Imecs révén a Brassó szerezte meg a vezetést, de nem sokra rá Uhnák egyenlített hátrányból. Az első harmad végén Zsók vette vissza a vendégeknek a vezetést, a második játékrész elején pedig Imecs növelte az előnyt. Ezután két hazai találatot jegyezhettünk: Weissmann és Hurtaj volt eredményes. Az utolsó húsz percben ismét a Brassó lőtt előbb gólt: Fodor talált be, ám Polcik kiegyenlített. A rendes játékidőben, és a hosszabbításban sem született több gól, a büntetőkben viszont az Érsekújvár bizonyult jobbnak. 


dabStephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler) - "Több jó teljesítményt is láttam ma a pályán, fontos ez, hiszen szerdán már kezdődik a rájátszás! Szerencsére az elejétől fogva irányítani tudtuk a mérkőzést, hátul pedig Kiss Tamás hárított, amikor kellett. Bár tét nélküli meccs volt, úgy érzem jó tempót, harcos játékot láthattak a kilátogatók. Hasonló, sőt, még keményebb munkát és jobb teljesítményt várok a rájátszásban. Innentől fogva nem szabad semmi másra koncentrálni, csak az épp előttünk álló feladatokra!"

hscGál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - "Egy-két játékossal és a bírók hozzáállásával nem voltam megelégedve. Szépen szerettünk volna búcsúzni a szurkolóinktól, reméljük, hogy a hazai bajnokságban és kupában még tudunk javítani!"

Miskolci Jegesmedvék - Ferencváros Budapest ESMTK 3-4 (2-0, 1-1, 0-3)

misiBob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - "Nem érdemeltünk győzelmet, mert ma csak 40 percig játszottunk. Le kell vonnunk ennek a mérkőzésnek a tanulságait."

 

ftcDobos Tamás (vezetőedző, Ferencváros Bp ESMTK) - "Nagyon rosszul kezdtünk, hiszen gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk. Utána azonban jól védekeztünk, és ami a legfontosabb, hittünk abban, hogy meg tudjuk fordítani a meccset. A jövőre nézve ez egy jó befejezése volt számunkra az idei MOL Ligának."
 

HC Nové Zámky - ASC Corona Brassó 5-4 bü. (1-2, 2-1, 1-1, 0-0, 1-0)

nzRobert Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) – „Ez volt az utolsó meccsünk az alapszakaszban, de úgy gondolom, a rájátszásban jobbnak kell lennünk. A szurkolóinknak ez egy remek meccs volt, örülök, hogy nyertünk. Köszönünk mindent a fanoknak!”
 

braKari Rauhanen (vezetőedző, ASC Corona Brassó) – „Ma este a jobb csapat győzött. Minössze ennyit tudok mondani a meccsről.”




Fotó: Mudra László - dabdocler.hu 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV