MOL Liga: Három kiélezett meccs vasárnap is

2015.09.13. 20:30 |

Vasárnap este folytatódott a MOL Liga alapszakasza, ahol háromból két újabb hosszabbításos meccset láthattak a nézők. A Brassón kívül a mezőny minden csapata bemutatkozott már az idei szezonban.

DVTK Jegesmedvék – Fehérvár AV19 6-5 bü.

A címvédő Jegesmedvék zsinórban másodjára léphettek jégre hazai pályán, a fiatal Fehérvár először utazott és máris megrángatta az oroszlán bajszát. Somogyi Balázs lőtte az első harmad egyetlen gólját, de a felek mindent bepótoltak a második húsz percben. Shupe és Holmberg találatával fordított a vendég együttes, majd Dansereau duplájával szerezte vissza a vezetést a DVTK még a játékrész vége előtt. Shupe a harmadik harmadban is jól kezdett, a második egyenlítő gólját pedig egy harmadikkal koronázta meg a rendes játékidő utolsó másodperceiben, mesterhármasa tehát hosszabbítást ért. Azután, hogy a Fehérvár az utolsó fél percben zárkózott fel kétgólos hátrányából, a hosszabbításban nem született gól. A büntetőknél végül Booras találata ért győzelmet a hazai együttesnek.

Mayer Péter, DTVK Jegesmedvék: „Elképesztő mérkőzés volt, hihetetlen forgatókönyvvel. Az utolsó két perc történéseit nehéz volt megemészteni. A csapat azonban nagyon küzdött, és végül sikerült megnyernünk a mérkőzést. Az így megszerzett pontok nagyon fontosak.”

Tyler Dietrich, Fehérvár AV19: „Az első harmadban nagyon erősen kezdett a Miskolc, ekkor kevés lehetőségünk volt. A mérkőzés további részében sikerült felpörögnünk és egyenrangú ellenfele voltunk a hazaiaknak, sőt a hosszabbításban nyerhettünk volna. A szétlövés mindig lutri, és ezúttal nem mi győztünk.”

 

UTE – HSC Csíkszereda 3-2 bü.

Az erdélyi együttes magyarországi körútja második meccsén a lila-fehérekkel találkozott a Megyeri úton. A HSC kezdett eredményesebben, a 3. percben már 1-0-ra vezetett és ezt tartani is tudta, bár ebben nagy szerepe volt Ruczujnak is a kapuban, hiszen két harmad után 33-16 volt a kapura lövési arány. A harmadik harmadban is négyszer többet lőtt az UTE, mint vendége, ennek ellenére a 46. percben Molnár góljának örülhettek a vendégek. A hazaiak számára a 48. percben jött az áttörés, előbb Mihalik, majd Csanyi talált be, a vezetést viszont nem sikerült megszerezni, így itt is hosszabbítás következett, ahol hét perc alatt nem jutottak dűlőre a felek. A rávezetéseknél Csanyi gólja révén két pontot tarthat otthon az Újpest.

Szilassy Zoltán, UTE: „Továbbra sem vagyunk meg, a sérült Teemu Elomo nagyon hiányzik. Ám így is sokkal többet lőttünk kapura, viszont nem hatékonyan, mert sokszor találtuk el a kapust. A védekező harmadban rosszul passzoltunk, így nehezen indítottunk támadásokat. Ugyanakkor a kapott góloktól sem törtünk meg, ami nyilván jó. A bajnokság miatt annak is örülök, hogy a Csíkszereda bizonyítja: nem lesz olyan gyenge, mint sokan várták.”

 

DAB – FTC 3-5

Hazai pályán indította a szezont a Dunaújváros, a nyitányon pedig Duschek Dávid kapott lehetőséget a hazai kapuban, míg a Fradi kapuját a szintén fiatal magyar hálóőr, Ágoston Olivér védte. Az első találatig 15 percet kellett várni, akkor Hiettamaki előnyben szerzett vezetést a vendégeknek, majd a harmad végén tíz másodpercen belül Papp és Galló is betalált Duschek kapujába, így Lee Gilbert a második harmadban Brett Lindoffot küldte jégre. Ebben a játékrészben teljesen felpörgött a DAB, 23-at lőtt Ágoston kapujára, míg a zöld-fehérek mindössze kétszer próbálkozhattak. Meg is lett az eredménye, Peterdi kezdte meg a felzárkózást, majd Azari szimpla-, Smith kettős előnyben lőtt gólt, így 3-3-as állásnál mehettek a második szünetre a csapatok. Fordítani viszont nem sikerült végül a házigazdának, Apelis szerezte meg az FTC negyedik gólját, majd az utolsó percben Rafaj Attila talált be az üres kapuba.

Lee Gilbert, DAB: "Az első harmadban két perc alatt elrontottuk azt, amit addig építgettünk. Nagy akaratról és erőről mutatott bizonyságot a társaság, hogy ilyen mélyről is sikerült egyenlíteni a második harmadban. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk győzelemmel bemutatkozni itthon, de továbbra is keményen dolgozunk, hogy kisimítsuk azokat a hibákat, amelyek egy ilyen mérkőzésen döntően befolyásolhatják a végeredményt."

Greg Lindqvist, FTC: "Örülök a győzelemnek. Három gólos előnyben voltunk, ott rosszkor jött a mi szemszögünkből a szünet, a második harmadban pedig feljöttek az Acélbikák. Szerencsére a végén előnybe tudtunk kerülni és sikerült is megőrizni azt. Úgy gondolom jó, tempós, szoros és izgalmas meccset láthattak a kilátogatók."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV